Budapest, 1973. (11. évfolyam)

1. szám január - Köves Rózsa: Dr. Kis Jenő (1886-1938)

Propper Sándor beszéde alatt elnökölt az Almásy téri gyűlésen. 1923 decemberében, a IX. választó­kerület gyűlésén az emigráció és a politikai be­börtönzöttek ügyéről szólt, és a szervezett mun­kásság nevében jelentette ki: szolidáris az inter­náltakkal és az emigránsokkal. A jelenvolt rendőr­kapitány „bűntett feldicsérése" címén fel is jelen­tette, de a tárgyaláson felmentették. A Szociáldemokrata Párt 1925-ben a Demokra­tikus Blokkal együtt vett részt a budapesti törvény­hatósági választáson. A Blokk elnyerte a szavaza­tok 52 százalékát és így az 1925. június 17-én tar­tott közgyűlésen 54 szociáldemokrata törvény­hatósági bizottsági tag jelent meg — köztük Kis Jenő is. Ettől kezdve nagy lelkesedéssel foglalko­zott községpolitikával. Később az Országos Köz­ségpolitikai Bizottság titkára lett és részt vett A község című lap szerkesztésében. Az MSZMP megalakulása után a párton belül maradt ellenzék Stromfeld Aurél, a Tanácsköz­társaság legendás hírű hadvezére köré csoporto­sult. Az 1925. decemberi pártkongresszuson, az ellenzék listáján Madzsar Józseffel, Mező Gyulá­val, Halász Alfréddel és másokkal együtt szerepelt Kis Jenő is. Az ellenzék szervezkedése nem ma­radt titokban, még az Űj Nemzedék is beszámolt róla. Stromfeld Aurél 1927-ben meghalt. Ettől kezdve az ellenzék vezetője, legjelentősebb szemé­lyisége dr. Madzsar József, aki egyesek szerint már 1926-tól, de Stromfeld halálakor már bizto­san az illegális KP tagja. A pártellenzéken belül a kommunista befolyás rendkívül ügyes, a munkás­mozgalom különböző ágaival, így a bécsi Világos­ság-csoporttal is igen jó személyes és politikai kapcsolatokat tartó képviselője volt. Az ellenzék az ún. Stromfeld Körben tömörült; szellemét az elnevezés is kifejezésre juttatta. Az 1928. januári XXV. pártkongresszuson éle­sen jelentkezett a párton belüli küzdelem. Az el­lenzék vezérszónoka Madzsar, aki a párt külpoli­tikai vonalát, az olasz fasizmus előtti behódolását, a Rothermere akció támogatását, a Népszava erőt­lenségét bírálta. Kis Jenő aktív résztvevője a kongresszusnak; a párt bel- és külpolitikájának bírálata mellett egyben elhatárolta magát a kom­munistáktól, leszögezve a tipikus centrista állás­pontot: a proletariátus forradalmi energiáit nem szabad illúziókra pazarolni. „Igazi forradalmi szel­lemet" követelt, amely a proletariátust „reális" célkitűzések szolgálatába állítja. Az ellenzék ha­tározati javaslatát Halász Alfréd terjesztette elő: ,,Miután a lelépő pártvezetöség opportunista és koncepció nélküli irányító tevékenysége nem alkal­mas a közömbös és fásult munkásrétegek érdeklődé­sének és lelkesedésének felkeltésére, ezért a pártgyű­lés — bizalmatlansága jeléül — a jelentést nem fo­gadja el." Aláírók: Halász Alfréd, Krón Márk, Lukács Gyula, dr. Madzsar József, Kun Zsigmond, dr. Kis Jenő, Csicsely Pál, Fürst István, Mező Gyula, Skarlák Antal, Pápai László, Kubis Gyula, Boday Antal. Az 1928-as év Kis Jenő legaktívabb időszaka. Az év nyarán a Stromfeld Kör újabb támadást készít elő a pártvezetőség ellen: kollektív munká­val átfogó, az ellenzék elképzeléseit részletesen tükröző röpirat kiadását határozzák el. Miután a szociáldemokrata pártvezetőséggel szemben alap­vető ellenvetésük az volt, hogy elszakadt a töme­gektől, a röpiratnak „Vissza a tömegekhez!" címet adták. Nagyon valószínű, hogy ennek radikáli­sabb kitételei — így elsősorban a proletárdiktatú­rát értékelő része — Madzsar szellemében íródtak. A röpirat kiadójaként Kis Jenő szerepelt; ez azt jelentette, hogy a büntetőjogi felelősség is őt ter­helte. Madzsar ugyan, mint Halász Alfréd vissza­emlékezéseiből kitűnik, javasolta, hogy inkább egy fizikai munkás vállalja a szerzőséget, mert annak bűnét enyhébb mértékkel mérik, ha arra kerül a sor, de Kis Jenő nem tágított. „Meg akarta mu­tatni, hogy értelmiségi létére is teljesen a mozga­lomé." A röpirat vállalta a forradalmakat, mégpedig nemcsak az októberi polgári forradalmat, hanem a porletárdiktatúrát is: „Az októberi forradalom kísérlete, a demokratikus köztársaság megteremtése történelmi szükségszerűség volt, előfeltétele az or­szág fejlődésének és haladásának . . . Az októberi polgári forradalom az ipari és mezőgazdasági prole­táriátus szociális forradalmává bővült, amelyet alig négy hónapi uralma után a román szuronyok vé­delme alatt eltaposott az ellenforradalom ... A magyar proletáriátusnak egy tragikus kísérlete volt, amelyet nem kell szégyellnie, nem kell megtagadnia, de tanulságait a jövő küzdelmei számára értékesí­tenie kell... A restaurált osztályuralom a háború és forradalmak eseményeiből csak egyet tanult meg. .. hogy a hatalmat el is lehet veszíteni. . . Uralmi esz­közei a belpolitikában kendőzött diktatúra, amely­nek célja a hatalom eszközeivel egységbe kovácsolni az összes társadalmi osztályokat az imperialista külpolitika és a kapitalista békerevízió szolgálatá­ban ..." A szociáldemokrata párt feladata lenne: „ . . .harcot indítani a demokratikus köztársaságért, amely az adott történelmi helyzetben a proletáriátus számára a legjobb teret adja az osztályharc tovább­folytatására a szocialista társadalomért. . . Nem vagyunk elég erősek arra, az előfeltételek sincsenek meg, hogy ezt a végcélt közvetlen cselekvéssel azon­nal megvalósítsuk. De azért minden cselekedetünk­ben a végcélt tartsuk szem előtt ... A szociálde­mokratapárt tehát . . . forradalmi párt. Mint ilyen, az elmúlt forradalmak örököse . . ." Az ellenforra­dalom parlamentjében és önkormányzati testüle­teiben a pártnak elsősorban az agitációra kell összpontosítania tevékenységét. A röpirat kifejti, hogy a pártnak a valóságban nincs egységes külpolitikai álláspontja, nem he­lyezkedik határozottan szembe az ellenforradalmi reakció háborús veszélyt jelentő külpolitikájával és békerevíziós törekvéseivel. Bizonyít egyes reví­ziós hangú Népszava írásokkal. A proletariátus­nak nem a békeszerződés revíziója az érdeke, ha­nem a demokratikus köztársaság. Ami a polgári demokráciát illeti, az „csak lehetőséget ad a mun­kásosztálynak arra, hogy a politikai hatalom meg­szerzését a demokrácia eszközeivel megkísérelje. Ha azután az államhatalom birtokába jutott, azt a maga céljainak megfelelően átalakítva, mint esz­közt, a szocialista társadalom megvalósítására fogja felhasználni..." (Feltűnő az írás és Kunfi Zsig­mondnak az 1918. november 16-án, a népköztársa­ság kikiáltásakor elmondott beszéde közötti ha­sonlóság.) A röpirat miatt Kis Jenőt perbe fogták. Mad­zsar reálisan mérte fel a helyzetet: Kisnek nagyon súlyos árat kellett fizetnie kiállásáért. A törvény­szék hírhedt Töreky-tanácsa három évi börtönre, tiz évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyan­ennyi időre való felfüggesztésére ítélte. Egyben — hasonló perekben szokatlan módon — elren­delte azonnali letartóztatását, ötheti fogság után az ítélőtábla, ötezer pengő biztosíték ellenében, szabadlábra helyezte. A törvényszék ítéletét a tábla csökkentette; végső fokon a Kúria hathavi fogházra és három évi hivatalvesztésre ítélte, poli­tikai jogainak ugyanennyi időre való felfüggeszté­sével. A tárgyalásokon Kis Jenőnek alkalma volt állás­pontját kifejteni. A leírtakkal — függetlenül attól, volt-e a megfogalmazáskor a szerzők között vita — teljes mértékben azonosította magát. Ami a bol­sevizmus vádját illeti, felfogását, mondta, a kom­munistákétól az választja el, hogy szerinte a prole­tariátus céljai megvalósításában csak akkor térjen át erőszakos eszközökre, ha az uralkodó osztályok erre kényszerítik. Törekyék — és a fellebbviteli bíróságok is — súlyosbító körülménynek tekintet­ték ügyvéd voltát. Válasza: „ . . . nekem mint ügy­védnek kötelességem az elnyomottak védelme, már­pedig egy társadalmi osztály sem annyira elnyo­mott, mint a proletáriátus, amelynek érdekében síkra szállok." Ügye — bár a hat hónapot leülte — a Kúria ítéletével nem zárult le. Ügyvédről lévén szó, fog­lalkozott a dologgal a kamara választmánya is és további egy évre eltiltotta az ügyvédség gyakorla­tától. Fellebbezés után a Kúria ügyvédi tanácsa döntött a fegyelmiben: saját kollégái megfosztot­ták kenyerétől, örökre eltiltották Kis Jenőt az ügyvédi gyakorlat folytatásától. A per megindításától az ügyvédi tanács 1933 végén hozott döntéséig öt év telt el. Az aktív moz­galmi munka időszaka megtört. Bár az ellene ho­zott határozatot a Népszavában felháborodottan kommentálták, a párt jobboldala elégtétellel fo­gadta. Kis Jenő régóta akadékoskodó, kellemetlen emberük volt; most kénytelen lesz beadni a dere­kát. A jobboldali Propper Sándor így ír róla visz­szaemlékezéseiben: „Jóhiszemű és jóakaratú ellen­zéknek számított az a csoport, amelynek látható feje dr. Kis Jenő, Pajor Rudolf, Halász Alfréd és Stromfeld Aurél voltak. A jóhiszeműséget én nem akartam elvitatni tőlük, de hogy jelentékeny káro­kat okoztak a mozgalomnak, az is vitán felül állt." 1929-ben, amikor Garamiék hazatérésével kap­csolatban a párt vállalkozott arra, hogy engedmé­nyeket tesz a kormány revíziós politikájának, Mó­nus azt írta Garaminak: j,... A referátumot na­gyon jól fogadták. Ellene szavazott Kis Jenő és Miliők Sándor és Kisnek még két pártszervezeti híve . . ." Peyer Kis Jenőt személy szerint is gyű­lölte, mert egy héttagú bizottságban — amikor már nagyon sok vád gyűlt össze ellene —, Kis és Ha­lász Alfréd képviselték a pártellenzéket, s jegyző­könyvben rögzítették pártvezetőhöz méltatlan ma­gatartását. Később pedig — ez még nagyobb port kavart fel — megállapították, hogy a jegyzőkönyv meghamisítva került a pártválasztmány elé, az inkriminált részeket kihagyták belőle. (Mónus szerint erre azért volt szükség, mert az igazság fel­fedéséből a pártnak kára lett volna.) A belügyminisztérium nyomozói Kis Jenőt ál­landóan figyelték. Az 1929. augusztus i-i tüntetés előkészítése kapcsán „baloldali szociáldemokra­tákként" írtak Kis Jenőről, Fürst Istvánról, Mad­zsar Józsefről, Torma Béláról. 1930-ban, a Békés megyei törvényhatósági választáson a szociálde­mokraták hatalmas győzelmet arattak: 14 szociál­demokrata törvényhatósági bizottsági tag jutott be a megyegyűlésre, míg a kormánypárt csak négy mandátumot tudott szerezni. Az Országos Vitézi Szék a belügyminiszternek küldött jelentésében ezzel összefüggésben szólt Kis Jenő szarvasi agi­tációjáról. Számtalan eljárás indult ellene, különösen vi­déki útjai és a földmunkások között végzett mun­kája miatt. A parasztok bizalma még veszélyesebbé tette a belügyminisztérium számára. Feljegyzések tucatjai tanúskodnak arról, hányszor kisérték be, vagy kellemetlenkedtek neki „tiltott gyűlés tar­tása" címén. Egy miskolci jelentésben olvashat­juk, hogy ott: „ . . . Reisinger készületlen, tartal­matlan, ellaposodott beszédei miatt hanyatlik a mozgalom. Ezért a vezetőség szükségét látta annak, hogy dr. Kis Jenőt hívják meg . . ." Kis Jenő részt vett a szociáldemokrata jogászok szervezetének megmozdulásaiban, ahol szociál­demokraták, centristák és kommunisták éppen úgy együttműködtek, mint a húszas évek legelejé­nek politikai pereiben. A szervezet — a többi kö­zött — állást foglalt Kis Jenő és dr. Révész József (ismert kommunista védő) előzetes letartóztatásá­val szemben; 1931-ben egységesen követelte a statárium-rendelet visszavonását. Szoros kapcsolatot tartott Kis Jenő mind a bé­csi, mind a franciaországi Világosság-csoporttal. Maga és társai elvi álláspontjáról, valamint a hazai eseményekről rendszeresen tájékoztatta őket. A szociáldemokrata párt XXIX. pártgyűlésén, 1933 januárjában, Madzsar kizárása után (de még a Kúriai Ügyvédi Tanács döntése előtt) Kis Jenő a párt parasztpolitikájáról szólva mondotta: a ma­gyar forradalmak legnagyobb hibája az volt, hogy nem osztott földet. Ezért „a régi forradalmak töm­lőibe a jövendő remények erjedő borát" kell önteni; a pártnak nem szabad ellenzékbe kerülnie a magyar parasztság lelkivilágával, érzéseivel és godolataival. A városi proletariátus forradalmi érzéseit a paraszt­32

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék