Budapest, 1974. (12. évfolyam)
9. szám szeptember - Vizy László: Utolsó lehetőség egy műemlék megmentésére
Pest-budai szállók emlékeiből 2. A Vadászkürt és az Angol Királynő A XIX. század elején lüktetőbbé vált a pesti gazdasági és szellemi élet, az idegenforgalom is fellendült. A megnövekedett igények több európai színvonalú szállót kívántak. A Színház tér körzetében megépült a Vadászkürt és az Angol Királynő. A szállókat ebben a korban nem annyira az ott hosszabb-rövidebb időt töltő kül- és belföldi vendégek, hanem számos állandó lakójuk, és kávéházaiknak, éttermeiknek törzsvendégei népesítették be. Kohl útikönyvében (1842) lefesti ezeket a palotaszerű, új, ragyogó épületeket. Két feljárójuk lépcsője márványból volt, onnan díszes csarnokba ért a vendég. A földszinten zenés étterem és (30—35 magyar és külföldi újságot járató) kávéház működött; az emeleten csendesebb étterem az ottlakók számára. A szobák díszesen voltak berendezve („glanzvoll, wie der Beutel zahlen vermag"). Kiemeli, hogy az ébredező nemzeti szellemet nagyjaink portréi és a nemzeti színek a szállókban is tükrözik. A magyar szó ugyan még mindig gyéren hangzik a pesti utcán, de legjobbjaink sikeresen küzdenek teljes uralmáért. Irodalmi életünk központja már Pest, és ebben a szállóknak is van szerepük. A Vadászkürt neoklasszicista stílusú, harmonikus homlokzatú épülete Pollack Mihály remeke volt. Nyitásakor (1815) impozáns bejárati csarnokát és virágokkal teli „Semiramis kertjét" dicséri a Honderű. Hamarosan irodalmi események színhelye is lett. 1823 őszén „egy igénytelen kinézésű, ismeretlen nevű, de szívében nagy terveket hordozó fiatalember" érkezett Pestre. Három feladat állt előtte: a királyi táblánál jegyzőnek esküdött fel — növendékeit hozta magával — szívében pedig „költői sugallatait". Ez a fiatalember, akinek tanítványaival együtt a Vadászkürtben vett ki állandó szállást azok családja, a Perczel család, Vörösmarty Mihály volt. Amíg a Perczel fiúk előadáson voltak, ő hivatali ügyeit intézte, délután velük foglalkozott, de az este az övé maradt. Már tarsolyában hozta egy hősköltemény tervét és néhány kész énekét. „Körülzsibongta a fényes múlt, a borongó jelen", és tehetetlen kora felett érzett bánatában írt, hogy a régi dicsőség példájával tettre serkentse a magyarságot. Tövig égtek a gyertyák esténként, mire papírra rótta Zalán futásának csodálatos sorait. Vagy néha egy verset, benne „visszasóhajtva" boldogtalan szerelmét (ilyen a Sejtés című kis verse is, amelyet kéziratában áthúzott). 1824-ben egy nálánál is fiatalabb kehidai ifjúval, Deák Ferenccel (aki vörös ügyben járt Pesten) ismerkedett meg Vörösmarty, és neki is felolvasta zengő hangján az eposz dallamos hexametereit a Vadászkürt szobájában. A Zalán futása a következő évben jelent meg. Megalapozta a költő hírnevét, s hamarosan a magyar irodalom vezérévé tette. Barátsága Deákkal pedig végigkísérte egész életén, sőt még azon is túl, hiszen árváinak gyámja is Deák Ferenc lett. Zajos és vidám társaság ült össze 1845 márciusának utolsó napján a Vadászkürt éttermében. Búcsúztatták a másnapi, Pest és Eperjes közt közlekedő gyorsszekéren felvidéki útra induló Petőfi Sándort. Egressy Gábor szavalt, Emődy Dániel erre az alkalomra írt „Petőfi búcsúján" című versét adta elő, Szemere Miklós élményeit mesélte, Pákh Albert elmés anekdotákkal szórakoztatta az egybegyűlteket, akik közt Petőfi vidéki poétatársai is ott voltak. Maga a költő is írt verset erről az estről: Pajtásaim! értetek a bú, Elhagyni, fiúk, titeket, Ez fáj nekem, ez szomorít el, Ez ver kebelembe sebet. . . De nem! mi vigadtunk minden időben, így hát szomorú a búcsú se legyen . .. (Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz) Házasságát megelőző pesti éveiben leggyakrabban a Pilvaxban, de sokfelé, a Vadászkürtön kívül az Angol Királynőben is szívesen időzött Petőfi. Egyik, színház után ott elköltött vacsorájukat (Czakóval, Csengeryvel, Lisznyaival) írja le Kemény Zsigmond. Felháborodik közben azon, hogy ellenségei azzal rágalmazzák Petőfit: „különc, borbarát és műveletlen"! Pedig vizet iszik, csinosan öltözik, jól ismeri a külhoni irodalmat és kitűnően beszél franciául a kiváló költő, lelkesedik Naplójában Kemény Zsigmond. Az erdélyiek különösen kedvelték a Vadászkürtöt. Wesselényi Miklós hónapokig lakta, Jósika Miklós félesztendeig. Kemény Zsigmond évekig, lelkében az alvinczi kastély sötét árnyai mély nyomot hagytak, otthont teremteni sohasem akart, élete utolsó betegségéig szállodák lakója volt. Igen jó vendége volt azok éttermeinek is, hiszen „égigérő étvágya" anekdoták tárgya lett. A Vadászkürt mindig híres volt nagy választékáról, csak „Reggeli étlap"-ján 19 féle fogás szerepelt. Kemény Zsigmond napjai mozgalmasak voltak, de alkotni csak csendben tudott, éjszaka, amikor elhallgatott a cigányzene és a társaságok zaja. „Alkonyatkor feküdt le, s éjfélkor kelt föl. Hogy ébren tartsa magát, erős kávét vagy beát ivott." A hajnal derengéséig szőtte regényeinek szálait, vagy töprengett a Pesti Napló vezércikkeinek súlyos mondatain. A szálló termei néha zajos ünnepség hangjait verték vissza, amikor a művészet világhírű vándormadarai tűntek fel. Életrajza is megörökíti: Johann Strauss, a keringőkirály, alig tudott kitörni rajongói gyűrűjéből, hogy szobájába jusson. Máskor halk és komoly politikai megbeszélések folytak e falak között. A századvégen is sok érdekes egyéniség fordult meg a Vadászkürtben. Az étterem sarkában sokat ült Justh Zsigmond, a pusztaszenttornyai parasztszínház megteremtője. Télen pingálóasszonyok tulipános falai közt, nyáron körszínházában 4—600 főnyi parasztközönségnek Sophokles, Plautus, Moliére darabokat rendezett. Gányó (dohányművelő) színészeit még Jászai Mari is megcsodálta. De Pesten is sokat volt. „A Vadászkürtben — mint Naplójában írta — Radics Béla muzsikájának váratlan fordulatai igéznek meg." Vagy pedig az Angol Királynő éttermében ő dúdolta a prímásnak, Rácz Palinak, a gányók dohánykacsozás közben énekelt mélabús nótáit. „Ebédelni a Vadászkürtbe menünk és az Angol Királynőnél vacsoráltunk" — olvassuk egy másik korabeli naplóban. Sok közös vendége volt a két szállónak és éttermeiknek is. 39