Budapest, 1978. (16. évfolyam)
1. szám január - Szényi Gábor: Kirakatok, kirakatrendezők
A dekorációs műhelyek általában elhanyagoltak, a minimális igényeket sem elégítik ki. Egy nagy gyakorlóműterem létrehozása lenne célszerű. Jövőre azt tervezzük, hogy egy hét gyakorlatot két hét iskolai oktatás követ. E hosszabb váltási idő haszna, hogy a diák többet hasznosít a munkából, hiszen összefüggésében látja, s maga is cselekvő részesévé válik. Divatos szakma: háromszoros a túljelentkezés. Ennek örülünk ugyan, de látjuk az árnyoldalát is. A gyerekek ugyanis nem tudják pontosan, mire jelentkeztek. Sok esetben összetévesztik az Iparművészeti vagy a Képzőművészeti Főiskolával. Nehezen tudják aztán megemészteni, hogy ez nem művész-, hanem szakmunkásképző, habár bizonyos művészeti ágakkal kétségtelenül vannak érintkezési felületei. Képzés közben is, utána is elég nagy a lemorzsolódás. Sokkal több hallgatót képzünk, mint ahány a szakmában elhelyezkedik. Nem mindegyik fiatal lát perspektívát a dekorációban, a kirakatrendezésben — és ez nem is egészen az ő hibájuk. A szakma kicsit a levegőben lóg, a kirakatrendezők státusza még ma is meglehetősen bizonytalan, körülhatárolatlan. Ezért azokat fogadjuk szívesen, akik már jelentkezésük előtt dolgoztak ebben a szakmában. Őket kevésbé érheti csalódás, tisztában vannak, mit jelent ez a munka. - Milyen speciális tantárgyakat tanítanak? — Árurendezés, betűírás, kirakattervezés, reklámpropaganda, kereskedelmi ismeretek, művészettörténet, ábrázoló geometria, rajz, grafika. Huszonkét év óta működik iskolánk, tavaly egy felmérés során kiderült, hogy igen sokan elhagyták a szakmát. Sajnos, ezt a szomorú tényt többnyire a mi nyakunkba varrják, mondván: nem adunk megfelelő képzést. Holott az igazság az, hogy a vállalatok nem adnak lehetőséget a fiataloknak ötleteik megvalósítására. A dekorációs iparág nálunk még nem alakult ki. Az iskolában 180 tanulóra is gyakorló kirakat jut. De ezt is csak a legnagyobb jóindulattal lehet kirakatnak nevezni, hiszen egy osztálynyi helyiséget osztottak tíz egyenlő részre. Mindezt hét, szobányi nagyságú tanterem egészíti ki. Reggel nyolctól este kilencig tart az oktatás, s ez a megnyújtott műszak sem a tanároknak, sem a gyerekeknek nem kedvező. Az iskola nem dicsekedhet hagyományokkal; nemcsak azért, mert meglehetősen fiatal, hanem azért is, mert tantervét tekintve teljesen magára van utalva. Ezért magának kellett kialakítani a nevelőgárdát, az oktatás tematikáját. Szerencsére ezen már túl vannak. A húszfőnyi tanári kar többsége itt volt diák, akik később elvégezték a Pedagógiai Főiskolát is. — Milyen az iskola kapcsolata a különböző vállalatok dekorációs részlegeivel? — Általában jó. A gond a kirakatrendezők és a boltvezetők közötti viszonyból fakad, ugyanis a boltvezetők nehezen nevelhetők át korszerű kirakatrendezésre. A régi ízlés jegyében ma is sokan azt tartják, hogy akkor jó a kirakat, ha telezsúfolják áruval. Pedig a kirakat nem raktár. A vállalatok propagandatevékenysége sem eléggé átgondolt. Kirakatrendezőinknek elsősorban a propagandavezetők instrukciói alapján kellene dolgozniuk. — Milyen lehetősége van az iskolának külföldi tapasztalatcserére? — Kevés. Tanáraink nem járnak külföldi tanulmányutakra, cserelátogatásokra. Az egyetlen lehetséges alkalom, amikor a HUNGEXPO megbízásából külföldi kiállításokat rendeznek. A gyors munka azonban megfosztja őket attól, hogy tanulmányokat folytassanak, alaposabban körülnézzenek. Ha pedig végeztek, valutáris okokból azonnal haza kell jönniök. Azt azonban elmondhatom, hogy a szocialista országok között tekintélye van a mi iskolánknak, mint a legjobbat tartják számon. Mi jóformán alig jutunk ki tapasztalatcserére, noha nálunk már minden szomszédos ország szakemberei megfordultak, nem is egyszer. — Hogyan látja a kirakatrendezés és a kirakatrendezők helyzetét? Az utóbbi időben ebben a szakmában is bizonyos visszaesés, egy helyben topogás figyelhető meg. Talán azért is, mert kirakatrendezőkből hiány van, és a tendenciát figyelve rreg is marad a fiatalok szakmájának. Ami azt jelenti, hogy a jövőben sem számolhatunk erősebb hagyományoknak, nagy tekintélyű szakembergárdának a kialakulásával. Egy azonban bizonyos: a fiatalokban sokkal több ötlet, fantázia van, mint amit a szemlélődő a kirakatokban lát. S miért nem valósíthatják meg ötleteiket? A vállalatoknak kellene többet segít A képeket Csigó László készítette, az Osvát utcai Kirakatrendező Iskolában