Budapest, 1979. (17. évfolyam)
5. szám május - Dr. Buza Péter: Lovagvár a Ligetben
kerültem, ő már kint élt Londonban, s nem szívesen jött haza. Azt mondta: nem hiányzik itt senkinek . . . „— Feleségem a jövő héten a családdal vidékre megy — mondta László —, akkor eljöttök egy jó magyaros vacsorára a kertbe, a nagy diófa alá! Szívében mindig magyar maradt. Amikor elhunyt, én itthon voltam, néhány hét múlva mentem vissza Londonba. Pembroke Road-i műtermemben több levél várt, többek között Lászlóné angolul írt sorai: arra kért, jöjjek el, ha csak lehet azonnal, mert Fülöp nagyon rosszul van, és csak magyarul beszél, ők pedig ezt nem értik. Sajnos elkéstem, mert akkor már kint nyugodott a temetőben. Ezek után még el kell mondanom egyet mást a múltból. Annak idején László Fülöp Gyalus László tervei szerint, a Zichy Géza utcában romantikus villát építtetett magának gyönyörű műtermekkel. A felavatásra engem is elvitt a két testvér, Frim Ervin és Jenő, akiknek édesanyja Laub Fülöp testvére volt. Először voltam életemben ilyen előkelő helyen. László igen kedves volt hozzám, akkor nem hittem volna, hogy 42 év múlva mint jó barátot fogad a világhíres mester, a fejedelmek, a kardinálisok, a pápa festője, csodás londoni villájában. . . . Sok év múlva, 1959-ben jártam egykori londoni villája előtt. Elmerengtem. Az idő szelleme, amely a képzőművészetben néha csak a feltűnőt . . . istápolja, elhomályosította László Fülöp művészetének értékét is." (Részlet Kisfaludi Stróbl Zsigmond Emberek és szobrok című memoárkötetéből.) - Pár éve a Képes Újság már írt erről a házról abban az összefüggésben, hogy ugye egykor az urak festője, ma a népé, a magyar tájé, alkot a műteremben. Én 10 éve dolgozom itt. Ez valóban kiváló és nagyszerű műterem. És azóta sok mindent összeszedtem arról, akinek ezt a nagyszerű műtermet végülis köszönhetem: László Fülöpről. Úgyhogy nem is tartom ezt a helyiséget „Szegvári műteremnek". Nézzen körül, minden, a tapétától, a modellsarokig, a tükörtől a márványkandallóig, a bronzdíszektől a csillárig az egykori mesterre emlékeztet. Hogyan győzte László Fülöp a rengeteg megrendelést? — Bravúros technikával. Két-három óra alatt kész volt egy portréval! És az készen volt! Aztán, tudja, volt egy titka, amit persze nem tud akárki ellesni. Úgy tudott csúnya nőket festeni, hogy szépnek látszottak. Gyorsan, szépen, művészi értéket teremtve, és még hasonlított is a modellre. Jellemet rajzolt, ez volt a sikerének titka. — Ön most mivel foglalkozik Párizsban ? — Cziffra, a zongoraművész — talán tudja — megvett egy romtemplomot Párizs közelben, közadakozásból, és saját pénzén rendbe hozatta. Megnyitotta ott a Liszt Ferenc hangversenytermet, és engem bízott meg, hogy festményekkel díszítsen a falakat. Most éppen egy olyan képen dolgozom, amelyen a zene fejedelmei felajánlják a templomot védőszentjének. Ami viszont ma kissé furcsának tűnik, hogy a zene fejedelmei mellett a donátorokat is ráfestem a vászonra, politikusok, államférfiak barátcsuhába öltözve, szóval divatos dolog lett rákerülni a képre, úgyhogy most már huszonnégyen vannak, de remélem. „Egy év óta szorongva vártam ezt a pillanatot. A fejedelmek, királyok festője le akart festeni. A mester leültetett egy alacsony pódiumra. — Egy faunt fogok festeni mondá — , aki nevető szemekkel nézi a világot, de mosolyában van valami keserű. — Akkor szép formás kecskelábakat is kérek magamnak, mester, poétánál az fontos, kritikusaim úgyis váltig szidnak, hogy a lábaim nem eletformásak, sűrűn bicegek. Munka közben társalogtunk. Az ő muzsikájának nincsenek szeszélyei, az ő hangulatai mindig kommandóra jelennek meg, és mégis igazi hangulatok. Olyan, mint a nagy színművész, mindig készenlétben. Elmagyarázta nekem az ő művészi hitvallását. Minden arcban van valami szép, valami jellegzetes. Azt kell a többi részek rovására kiemelni. A többi közömbös. Aki ezt cselekszi, nem vét az igazság ellen, de udvarias, kedves ember és azt megsegítik . . ." (Részlet a Kiss József és kerekasztala című kötetből.) Alig több, ami László Fülöpről él az emlékezetben, mint hogy 1869-ben született Pesten, 1937-ben halt meg Londonban. Négy fia született, példás házassága a látszat ellenére sem volt a vagyonnal kötött frigy. Guiness Lucy Madeleine a legnagyobb angol sördinasztia gazdag hozományú gyermeke volt — a márka, a Guiness márka, ma is él, fekete sör, szürke habbal, a szigetország specialitása —, aki Münchenben ismerkedett meg az akkor még csak a festőiskola padjait koptató, a nagybácsi nyilván nem túl bőkezű támogatásából pénzelő művészjelölttel. A szerelemből házasság lett, a hozományból palota az akkori Pálma, ma Zichy Géza utcában. Három és félszáz beépített négyzetméteren minden, ami a főúri kényelemhez szükséges. Mindössze tizenkét évig volt a kastély a család tulajdonában. 1912-ben László Fülöpnek és palotájának sorsa elválik egymástól. Az új tulajdonos dr. Paupera Ferenc bankár, 100 ezer svájci frank évi jövedelemmel. Neves alakja a század eleji pénzarisztokráciának. 1928 húsvétján dr. Paupera feleségül vette a neves színművésznőt, Bajor Gizit. Akkor, 1928-ban már eladta ugyan a Pálma utcai házat. Új feleségével új otthonba, a Népstadion út 71-be (akkor Stefánia út 39-be) költözött. 1907 — László Fülöp végleges londoni megtelepülésének éve — és 1912 — Paupera megjelenése — között sem állt üresen a Pálma utcai épület. Alkalmi bérlői között Molnár Ferencnek a nevét is megtaláljuk. A Franklin Társulat gondozásában évről évre megjelenő budapesti cím-és lakjegyzék 1909-es és 1910-es kötete a Pálma utca 10-et listázza Molnár Ferenc író lakhelyeként. Erről a lakásáról nem tud színháztörténetünk. Pedig két, igencsak sikeres színműve született a házig nyújtózkodó Városliget árnyékában: a Testőr és a talán leghíresebb, a Liliom . . . „Már sötét van ... a távolban lassú egymásutánban több kis fénypont gyullad ki, a ligetben meggyújtják a gázlámpákat. Juli és Liliom a padra ülnek, mialatt alig hallhatóan, nagyon csöndesen, nagyon messze megszólal egy zongoraverkli. . . Nagy ritkán itt-ott papírsíp hangja, egy-egy szerény csöngetés. A kép végéig egyre sötétebb lesz, holdsugár nincs, csak a tavaszi ég ragyog átlátszó sötétkéken . . ." A liget ... A vurstli . . . Mindnyájunk gyermekkori mennyországa ... S mintha Pauperával és Molnár Ferenccel a színjátszás szelleme is birtokába vette volna a tornyos, bástyákkal ékes, színes ablakaival csillogó házat. Festők, szobrászok és színészek váltják egymást a húszas évektől napjainkig egymásnak adva a „lovagvár" három lépcsőházának kulcsait. Mikor költöztek ide, Manci néni ? — 1947-ben vettük meg a lakást, az akkori tulajdonostól, Fehér Zsigmondtól, aki textilnagykereskedő volt. A Fehér család 1947-ben vándorolt ki Ausztráliába. 20 évet laktak itt. Övék volt a ház Paupera után, meg a beházasodott Rosenberg családé. A mai lakók közül mi vagyunk itt legrégebben. Az én férjem, Berczy Géza, jónevű színész volt. A Vígben, a Nemzetiben is játszott. Szenvedélyesen gyűjtötte a színjátszás nyomtatott rekvizítumait a mutatványosok plakátjaitól kezdve a színészekről készült metszetekig. Gyűjteménye védelem alatt áll. Az egyes dokumentumokról készült lista a Színháztörténeti Intézetben is megtalálható. Nem én mondom Berczyék lakásában nem kapok több fényképet és megtisztelő felkérést. 16