Budapest, 1980. (18. évfolyam)

5. szám május - Dr. Radnai Lóránt: 04... 04... 04...

A JAVSZER ajánlata: Idejében gondoskodjunk korszerű téli fűtésről Szokatlanul kemény telet hagytunk magunk mögött, amit — a gondokat illetően — a legszívesebben elfelejte­nénk. A sokévi átlagnál nagyobb volt a hideg, sőt voltak olyan napok is, ami­kor a százéves nyilvántartás rekord adatainál is lejjebb csúszott a hőmérő higanyszála. Ebben az energiaszegény világban­­ tavaly drágább lett a tü­zelő, a ki-ki a saját bőrén megérezte, hogy hallgatott-e arra a sok és időben elhangzott jó tanácsra, ami a kellő téli felkészülésre figyelmeztetett. Most már tavasz van, süt a nap, borítsunk tehát fátylat a tél problémáira! Vagy mégsem! Lesz még újabb tél is? Ugyan, kibírtuk ezt is. — Ki bizony! — vallják a szakembe­rek velünk együtt, de mégis idegesen gondolnak az elmúlt tél első hideg napjaira, amikor egyszerre száz és száz helyre hívták őket, hiszen mintha a fél város az első fagyoknál akarta volna rendbe hozatni a kályháját, kazánját. Nem voltak kivételek a közületek sem, a legtöbb gondatlanságot azonban azok tapasztalták, akik a lakosság fűtő­alkalmatosságait javították. Éppen ezért megkérdeztük a Fővárosi Javító-Szerelő Vállalat vezetőit, hogy ők mi­ként emlékeznek az elmúlt tél elejére. — Mi nagyon sok problémát észlel­tünk—mondja Zám Lajos, a szolgáltatási osztály vezetője. — A tél kezdetén a fe­ledékeny emberek valósággal megostro­moltak bennünket. A hideg beköszönté­sekor derült így ki, hogy mennyi elha­nyagolt konvektor van a városban, amely vagy nem volt évek óta karbantartva, vagy nem felelt meg az előírt műszaki és biztonsági követelményeknek. E sorok írója nem csupán az ilyen kapkodva javítókra gondol, hanem azokra is, akik tavaly végképp elkéstek lakásuk fűtésének korszerűsítésével, és egész télen vödörrel hordták a sze­net, majd a hamut, olyan helyeken is, ahol gázzal kényelmesen és tisztán fűthettek volna. Csak éppen nem szeptemberben vagy októberben kel­lett volna megrendelni-megkezdeni a korszerűsítést. Jártunk olyan házakban, ahol a sze­net, kokszot — ha éppen kaptak meg­felelőt — lapátolták a központi kazán­ba, ahelyett, hogy még a nyár elején kicserélték volna gázfűtésűre a kazánt. Sokba kerül! Tulajdonképpen az ilyen helyen mégis megéri, hiszen a fűtési hálózat már megvan, meg is maradhat, azt továbbra is használni lehet, csak a kazánt kell kicserélni. Többen a cse­répkályha vagy vaskályha kidobása­kor elszalasztották a legkorszerűbb fűtésre való áttérést, és olajkályhát vettek. Most hordhatják, vagy jobb esetben hozathatják az olajat, kanná­ban, olyan környéken is, ahol van gáz­fűtésre lehetőség. A JAVSZER Dohány utcai irodájá­ban a téli tapasztalatokat elemezve elmondták, hogy nagyon sok fűtési panasz felülvizsgálatakor az derült ki, hogy a készülékek időszakonkénti karbantartását el­mulasztották,és ezért rossz volt a fűtés hatásfoka. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon hőfok elérésé­hez sokszor 20-25 százalékkal több fűtőanyagot kellett elégetni, ami pénz­ben számolva többszörösét teszi ki az évenkénti karbantartás összegének. A pesti embert azonban a konkrét segítség lehetősége érdekli. — Ha bárki úgy érzi, hogy a lakásá­ban rossz a fűtés hatásfoka, hívja fel a Hajós utcai irodát, ahonnan kimegy egy szakember, megvizsgálja a készüléket, véleményt mond és javaslatot tesz a leg­gazdaságosabb — a lakás körülményei­nek legjobban megfelelő — fűtésre. Ezt jobb szakemberre bízni, mint különböző ismerősök „szakértő" véleményére ha­gyatkozni, akik rendszerint a saját meg­szokott, s talán egészen más körülmé­nyek között lakásuk fűtését tartják a legeslegjobbnak. Érdemes megjegyezni a Hajós utcai iroda telefonszámait: 310-414, 314-567, 317-955. Az előrelátó és élelmes embereknek azt ajánljuk, hogy tavasszal és nyár elején rendeljék meg a karbantartási munkálatokat, mert akkor nem kell rá sokat várni.­­ S mit tegyen az, akinek hirtelen elromlik a tűzhelye vagy vízmelegí­tője, és az javíthatatlan! Az hetekig nem tud főzni, fürödni! — Szó sincs róla. A tűzhelyet és a boj­lert néhány napon belül kicseréljük. A gyorsszervizek kocsijai soron kívül fel­keresik ezeket a háztartásokat. Az ilyen címeket nem sorolják be a többi javítás közé, hanem gyorsított eljárást rendel­nek el a munkára. — Tehát mi megvesszük a készülé­keket, és a JAVSZER máris jön fel­szerelni. — Rossz a sorrend! Mielőtt bármit is vennének, hívják ki a technikust, hall­gassák meg, hogy mit javasol. S aztán ne vegyenek semmit, hanem rendeljék meg a JAVSZERNÉL, így nem kell végig­járniuk az áruházakat — és nem azt veszik, amit éppen kapnak —, és nem kell megfizetni a kiskereskedelmi hasz­not sem. Az új fűtő- és fürdőszoba-berende­zések megtekinthetők az Akácfa utca és Dohány utca sarkán levő bemutató­teremben. Ha előzetesen telefonon akarunk érdeklődni, akkor a követ­kező számokon hívjuk az irodát: 420-943, 420-538, 429-007. — Vannak a rendelésnek előfelté­telei! — Új berendezés felszerelésénél vagy cserénél a rendelő kérjen szakvéleményt a kéményseprőtől — írásban — a kémény állapotáról. Ez fél évig érvényes. A Gáz­művek Rákóczi út 18. sz. alatti irodájá­ban adják ki az energiaengedélyt. A régi cserépkályhák korszerűsítéséihez még egy cserépkályhás szakvéleménye is kell. A többi már a mi dolgunk. — Mit ért ezalatt! — Központi fűtésnél megtervezzük a fűtési rendszert, a tervet mi engedé­lyeztetjük. Helyszínre szállítjuk a be­rendezést, anyagot, és a munka végén mi gondoskodunk a hatósági ellenőrzés­ről-jóváhagyásról. A cserénél az egész rendszer tömörségét, szabályosságát, biztonságát átvizsgáljuk, s megszün­tetjük az eddig észre sem vett kisebb, de esetleg nagyon veszélyessé válható hibákat, szivárgásokat. — A nagyobb, 2,5—3 szobás laká­sokhoz mit ajánlnak! — A központi fűtés a leggazdaságo­sabb. Akár szénnel, akár gázzal, vagy olajjal fűtik. Az évek során megtérül a kazán, a fűtőtest és a csövek ára. Lakás­korszerűsítésre kölcsönt ad az OTP is. A kölcsönt a Dohány utcai felvevőirodá­ban mi gyorsított ügyintézéssel lebonyo­lítjuk, anélkül, hogy a rendelőnek a ke­rületi OTP-fiókot fel kellene keresnie. Az Akácfa utca 7. szám alatt levő bemu­tatóteremben, és a Dohány utca 37. szám alatti felvevőirodánkban szívesen adunk szakvéleményt, tanácsot minden­kinek. Csak azt kérjük, hogy időben ke­ressenek fel minket, mert sajnos gyor­san telnek a nyári hónapok , és ismét tél jön. 44

Next