Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Rejtvénypályázat úttörőknek

1076 Garay u. 5 A Budapest postája (Folytatás a 31. oldalról) 4. A Duna—Rajna—Majna-csatorna megnyitása után kialakuló dunai „vízi országút" előbb igényli a budapesti teherkikötő és a nagy személyhajók kikötőhelyeinek bővítését-korszerű­sítését, mint a yachtkikötőt, és a hozzácsatlakozó szálló építé­sét. Ezzel a témával ugyan szükséges foglalkozni, de csak később, hiszen a fokozatosan jelentkező tényleges igény majd „kikényszeríti" az ésszerű megoldást. A kikötő feltehetően előbb-utóbb szükséges, de az 5—6 hónapos motorcsónakázó idényre külön szállót építeni — úgy tűnik — költ­séges luxus. A motorcsónak-kikötő lehetne az óbu­dai hajógyári sziget mellett, esetleg a Római-part mentén, vagy még inkább valahol a Lágymányosi­öböl környékén. Előbb azonban mindenképpen szálloda nélkül, hiszen az igazi vízitúrázó — ha teheti — inkább a saját hajójában él, mint szállodában. A budapesti szállodahálózat továbbfejlesztése el­sődlegesen koncepcionális módosítást, majd ennek megfelelő konkrét döntéssorozatot kíván: a szál­lodák helyének, méretének, külső és belső megje­lenésének, kategóriájának meghatározását. A koncepcionális döntés alapja csakis a szigorúan v­ett gazdaságosságra törekvés lehet. Ezért szállo­dát csak egész évi teljes üzemeltetéssel szabad építeni. Határozza ez meg a jövőben épülő buda­pesti szállodák jellegét, méretét és helyét úgy, hogy több célú kihasználhatóságuk is biztosított legyen. Tehát épüljenek Budapesten olyan szállo­dák is, amelyekben gyógyulni, pihenni, szórakoz­ni vágyó külföldiek egyhuzamban, akár 4-6 hetet is jól eltölthetnek, de ha a foglaltság mértéke meg­engedi és igényli, kaphassanak benne helyet kong­resszusi küldöttek, üzletemberek és tehetősebb turisták, holt szezonban pedig mérsékelt áron és szakszervezetek, vállalatok, szövetkezetek anyagi támogatásával az egészségük helyreállítása szem­pontjából arra ténylegesen rászoruló hazai ven­dégek is." Dr. Fonál Sándornak érvekkel alátámasztott hozzászólását teljes terjdelmében közöltük. To­vábbi hozzászólásoknak szívesen helyet adunk. Ez évi 8. számunkban közöltük Kertész Péter riportját Egy éj a traumatológián címmel. A riport szövegét nem mutattuk meg közlés előtt az Országos­ Traumatológiai Intézet vezetőinek. Ez hiba volt. Mint utóbb kitűnt, ők riportunknak nem minden részletével értettek egyet, noha az intézet munkáját érintő lényeges közlések ellen nem emeltek kifogást. Olvasóink tájékoztatására közöljük Dr. Renner Antal c. egyetemi docens, főigazgatóhelyettes levelét. „Az Országos Traumatológiai Intézet az elmúlt években elsősorban régi épületének műszaki prob­lémái miatt, majd a kényszerű átköltözése során sokat szerepelt a sajtó, a Rádió, a Tv nyilvánossága előtt. Ezek a tudósítások, riportok érdekességük mellett az újságírók nagy felelősségéről, hozzá­értéséről és jó szándékáról tettek tanúságot. Azért is vártuk nagy érdeklődéssel a ,,Budapest"-nek augusztusi számát, a rólunk írt riportot, amely­ben az újságíró több munkatársunkat, dolgozónkat szólaltatott meg intézetünk munkájáról, múltjá­ról, átmenetinek tekinthető jelenéről, s az újjá­születő régi épületünkről. Az újságíró a szokásos megelőző és tájékozódó beszélgetés során kifejtette, hogy a riport meg­írására a traumatológia iránt érzett megkülönböz­tető megbecsülés készteti. A riport egyik „felvéte­les" napunkon készült, és egészét tekintve élet­hűen adja vissza egy nagy betegforgalmú felvételes ügyelet hangulatát. A baleseti sebészeti tevékeny­séget és ezen belül intézetünkben folyó munkát igen elismerő sorokban méltatja Kertész Péter. E fölött érzett örömünket azonban teljesen el­nyomták a tudósítás egyes elfogadhatatlanul álta­lánosító és a valóságot nem tükröző kitételei. A ri­port egyes részei nem az átlag olvasóközönség köré­ben, hanem elsősorban az orvosok között kelt­hetnek visszatetszést, ébreszthetnek jogos sértő­döttséget. Mivel nem értünk egyet? Munkánk sajátos jellegéről, nehézségeiről,de szép­ségeiről úgy is lehetett volna írni, hogy az újságíró nem becsüli le más orvosi szakterületek tevékeny­ségét, és nem sérti őket orvosi önérzetükben. Mi magunk sem igényeljük, hogy a traumatoló­giát bármely más orvosi tevékenység fölé helyez­zék, hiszen az egységes orvostudományon belül minden szakterületnek — azonos értéke mellett — vannak csak az adott szakmára jellemző sajátosságai. Mindezeket néhány kiragadott példával illusztrál­hatjuk: például a hálapénzre történő utalás; az általános sebészeti ellátás ábrázolása; az első szako­sított traumatológiai osztályokkal és azok orvosai­val kapcsolatos megállapítások; a fővárosi „fel­vételes" ügyeletek megosztásáról írott, de az el­hangzottakkal nem azonos sorai; a vidékről „fel­passzolt" betegekkel kapcsolatos megállapításai; az alapellátást mélységesen sértő és igaztalan „kal­mopyrines doktorbácsikra" történő utalás stb. Ezek a kitételek csak arra alkalmasak, hogy a többi szakma művelőit, az általunk nagyra tartott és megbecsült kollégákat szembeállítsák a trauma­tológiával és ezen belül intézetünkkel. Összefoglalva, köszönet illeti Önt, tisztelt Fő­szerkesztő Elvtárs, hogy fővárosunk eme nívós folyóiratában ilyen tág teret kapott nehéz, de szép szakmánk, a baleseti sebészet és ezen belül az Országos Traumatológiai Intézet.' 48 V., Roosevelt tér 5. Tel.: 173-555 • VI., Bajcsy-Zsilinszky út 55. Tel.: 314-545, 316-180 • VIII., Baross tér 3. 336-587, 136-688 Tel • XII Tel. Déli pályaudvar 154-296, 353-788 IV., Árpád út 75. Tel.: 694-638 • III., Flórián téri üzletközpont Tel.: 686-661 • III., Szentendrei út 189. Tel.: 686-260, 887-167 • XI., Bartók Béla út 42. Tel.: 666-194, 868-994 • VIII., Blaha I.. tér 1. Tel.: 343-150 • III., Himző u. 10. Tel.: 684-210, • XI., Vegyész u. 1­5. Tel.: 869-269

Next