Budapest, 1980. (18. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: „.. .sosem feledema budai szép napokat..”

A főváros díszkivilágításának gazdája, az Elektromos Művek Közép-pesti Üzemigazgatósága Magyarország áramszolgáltató vállalatai­nak negyven üzemigazgatósága közül me­lyik az az egy, amelyik a legkisebb és egyben a legnagyobb? Ha a népszerű tévéjáték, a Lehet egy kér­déssel több műsorában tennék fel e kérdést, bizonyára kevesen találnának feleletet. Ne törjék hát a fejüket, mert már­is „szabad a gazda": a Budapesti Elektromos Művek Közép-pesti Üzemigazgatóságáról van szó. A legkisebb és a legnagyobb egyszerre, minden csalafintaság nélkül, miként az Ba­jor Péter üzemigazgató szavaiból kiderül. — Területünk alig 100 knft*, ebben való­ban a legkisebbek vagyunk. A Duna bal partján csak a régi Pest közigazgatási hatá­rain belüli kerületek tartoznak hozzánk, a peremkerületek már nem. Ha azonban az általunk szolgáltatott villamos energia mennyiségét, illetve a lakásokban levő és az ipari fogyasztók számát nézzük, akkor az üzemigazgatóságok között a legnagyobb pontszámot kapjuk. — Hálózatunk terhelése általában meg­haladja a 450 megawattot. Ez az érték az or­szág teljesítményigényének közel 9%-a. A közép-pesti közép- és kisfeszültségű ká­belhálózat hossza több mint 4000 km. Terü­letünkön fogyasztóink részére mintegy 380 000 darab fogyasztásmérő van felszerel­ve. Közel 90 000 fényforrás szolgáltatja a terület közvilágítását, és hozzánk tartozik egész Budapest díszkivilágítása is, a Parla­menttől a János-hegyig. Nem szeretnénk untatni az olvasót egy üzemigazgatóság sokféle feladatával, önálló létszám- és bérgazdálkodásának adataival, tény, hogy a régi Pest elektromos hálózatát üzemeltetik, javítanak, bővítenek, elháríta­nak üzemzavarokat, hibákat kijavítanak, s a fogyasztói szolgálatuk nemcsak a megren­delt fogyasztásmérőket szereli fel, hanem — ha kell — tájékoztatja, műszaki tanáccsal is ellátja a fogyasztókat. Csupán azért szakí­tottuk félbe Bajor Péter felsorolását, hogy megkérdezzük: — Miért említi külön az üzemzavart és a hibaelhárítást. — Mert a kettő nem ugyanaz! Hibának nevezzük, ha a kisfeszültségű 220 voltos há­lózatban, tehát egy bérházban, vagy néhány lakásban van áramkimaradás. Ez kevés csa­ládot érint. Az üzemzavar azt jelenti, hogy a középfeszültségű tízezer voltos hálózat­ban, a kábelekben vagy a transzformátorál­lomásokban keletkezik hiba, ami miatt az áramszolgáltatás nagyobb területen szüne­tel. Az igazgatóság statisztikáját böngészve kiderül, hogy évenként 25 ezer címről je­lentenek be hibát, üzemzavar pedig „alig" százszor fordul elő. Persze mindegyiknél más és más jellegű munkát kell elvégezni, de a hibajavítás átlagideje egy óra, a na­gyobb technikai feladatot jelentő üzemza­var-elhárítás két-két és fél óráig tart. Hang­súlyozzuk, ezek átlagidők! Az igazgatóság és a kirendeltségek állan­dó ügyeletet tartanak, éjjel-nappal kivonu­lásra készen állnak a kisebb-nagyobb szere­lőcsoportok, és 18 olyan autó segíti a javító­elhárító munkát, amelyet URH-s rádiótele­fon köt össze a központtal.­­ Mégis sok sötét utca akad a városban, máskor meg nappal is égnek a villanyok. Miért? Az igazgató nyilván számított erre a kér­désre, mert máris kész volt a felelettel: — A lakosság igen kényes a közvilágí­tásra. Ha lámpáink éjjel nem égnek, vagy nappal égnek, tucatjával kapjuk a bejelen­téseket. S ezért ezúton is köszönetet mon­dunk, hiszen a központi ki-bekapcsoló rendszer műszerei nem érzékelik, ha egy kisebb szakaszon megszűnt a közvilágítás. Ahogy megkapjuk az értesítést, URH-s ko­csinkat máris a helyszínre küldjük. Ezenkí­vül szervezünk éjszakai bejáró-, vizsgáló- és javítószolgálatot. Persze pl. a Belvárosban csak éjjel tudunk a hidraulikus kosárral a cserélendő fényforrásokhoz férkőzni. — És a nappali világítás, az nem pazarlás? — Vannak olyan munkák, amit nappal végzünk, biztonsági okokból. Ilyenkor a ja­vítás, vagy az ellenőrzés miatt feszültség alá kell helyezni azt a szakaszt. Nekem tetszik, hogy városunk lakói milyen dicséretesen reagálnak, telefonálnak, levelet küldenek, arra gondolva, hátha tévedésből marad be­kapcsolva a közvilágítás. — Az Elektromos Műveket sokszor elma­rasztalják azért is, mert a főváros közvilá­gítása nem eléggé világvárosi! — A korszerűsítés nem a mi feladatunk, hanem a tanácsoké, de az ő kezüket is meg­kötik a költségvetési korlátok. Mi karban­tartjuk a meglevőket, részt veszünk a ki­sebb korszerűsítésekben, tavaly is 30 millió forint értékű ilyen munkát végeztünk. S ha már itt tartunk, elmondom azt is, hogy amíg egyes emberek aggódnak városunk szépsé­géért, csillogásáért, mások a parkokban és az aluljárókban egymillió forint értékű kárt okoznak a világítótestek tönkretételével. Ha a törhetetlennek tartott, és meglehető­sen drága makrofon burákat nem „sikerült" szétzúzniuk, ellopják. Csak a kőbányai alul­járókban több mint százezer forint volt a kár. A lámpaoszlopok, kandeláberek ajta­jait kifeszítik, s a másutt fel nem használható biztosítékokat kitépik. Az oktalan pusztí­tás következményei: sötét utcák, terek. — Az új beruházásokban is részt vesz az üzemigazgatóság ? — Évenként száz kilométer hosszúság­ban kábelt fektetünk, szabadvezetéket építünk, mindezek értéke 80—90 millió forint. Ennek egy része saját beruházá­sunk, hálózatbővítés és rekonstrukció. Erre költjük az említett összeg 30-40 százalé­kát. De munkáink közé tartozik az új lakó­telepek bekapcsolása, az ipartelepek és más fogyasztók megbízásának teljesítése. Például jelentős és szép feladat volt a közel­múltban a Petőfi-híd közvilágításának átépí­tése. No, de ne csak az eredményekről be­szélgessünk, ez a találkozás kitűnő alkalom annak elmondására is, hogy Pest lakói sokat bosszankodnak a rengeteg járdabontás miatt, amelyből „kiveszik részüket" az Elektromos Művek dolgozói is. Pedig a fő­városi tanács rendelete szerint új úttestet öt éven belül felbontani csak külön enge­déllyel lehet. Vajon mi erről az igazgató vé­leménye? — Az előre nem látott, váratlan üzemza­var kijavítása nem tűr halasztást. Emberek ezrei nem maradhatnak áram nélkül. Köz­műalagút — amely meglehetősen drága — még csak rövid szakaszon, Erzsébeten épült. Igyekszünk tervszerűen végezni karban­tartást, engedélyezett ütemterv szerint bontani, de egy-egy nagyobb üzemzavarnál át kell csoportosítani az embereket és a technikai erőket is. Ilyenkor az engedély lejár ott, ahol még nem fejeztük be a mun­kát. S árokásót, markológépet mi nem használhatunk, mert megsértenénk a víz­csöveket, a postai kábeleket. Sokszor gond, hogy betemettük ugyan az árkot, de a kis aszfaltozó brigádunk nem győzi a na­gyobb terület helyreállítását, a szakipari vállalatnak pedig éppen nincs erre gazdasá­gosan felhasználható kapacitása. — Befejezésül szóljunk még egy kényes té­máról: a zárolt körzetekről! — Erről csak óvatosan, mert attól tartok, hogy nem lesz mindig annyi pénzünk és épí­tési kapacitásunk, hogy a részben elavult, részben telítődött hálózatot mindenkor és mindenhol felújíthassuk, bővíthessük. Min­denesetre szépek az utóbbi évek eredmé­nyei. 1977—78-ban 60 zárolt körzet volt területünkön, jelenleg csak 15 ilyen körzet akad; egy híján valamennyi Zuglóban van. A zárolt körzetek felszámolása, illetve újab­bak keletkezésének megakadályozása szem­pontjából lényeges, hogy ahol szükséges, ott tudjunk is új transzformátorokat — újabb táppontokat — telepíteni. A Belvá­rosban azonban ehhez szükséges területet, helyiséget nagyon nehéz találni. Reméljük, hogy jó kapcsolatunk, tervszerű együttmű­ködésünk a tanácsokkal segít ezen a gondon is — mondotta Bajor Péter igazgató. (x)

Next