Budapest, 1982. (20. évfolyam)

3. szám március - Aczél Kovách Tamás: Városházi tudósítások

zalékkal — a peremkerületekben épült fel. Az új negyedek eltávolod­tak a város szívétől. A fejlesztést meg­könnyítette, hogy egy-egy új negyed­ben három-ötezer, majd tíz-tizenöt­ezer lakást terveztek. Az erők össz­pontosítása lehetővé tette a gyorsabb és gazdaságosabb építkezést. Öt-hat év alatt épültek fel a városnyi negye­dek. Kibontakozott a telepszerű ma­gán-lakásépítkezés is, ennek kereté­ben huszonnégyezer otthont adtak át. A tízemeletes sávház elterjedése volt a nagy fejlődés ára. Valójában ez határozta meg az új negyedek jellegét. Ráadásul hosszan elnyúló sávházakat terveztek, mert ezektől lett a legha­tékonyabb az építkezés. Látható nyolc­száznyolcvannégy lakásos sávház is — elférne benne egy falu. A közintézmények méretei meg­nőttek, sok hely kellett parkolónak is. Az új negyedek beépítési aránya tehát nagyobb lett, mint az 50—60-as években. A gondok minden korábbinál éle­sebben jelentkeztek a városnyi épít­kezéseken. Az öt-hat év alatt készült negyedek városias fejlődése lassú volt — nem állták az összehasonlítást a történelmi városrészekkel. Igaz, nem is állhatták. Mégis aligha túlozhathatjuk el az építkezések társadalmi jelentőségét. Jobb, nagyobb lakásokat terveztek, alaposan csökkent az egyszobások aránya, és általános lett a fürdőszobás, egészséges fűtésű otthonok építése. Az építkezések hibái. Az egysé­ges tervezésű negyedek — különösen a 70-es években — sok bírálatot kap­tak. Mivel akkor már a csoportos épít­kezések meghatározó szerepet töltöt­tek be a budapesti fejlesztésben, fel­erősödtek a tervezés-építés gyenge­ségei. Tény az is, hogy változott a szemlélet, nőttek az igények. Száza­dunk közepének sok újdonsága nem vált be. Aki 1960-ban a parkos épít­kezést üdvözölte, ma ismét a hagyo­mányos utcák, terek híve. S már nem kívánják parkolókkal körülvenni a házakat, vagy száműzni a földszintről a boltokat. Kétségtelen, hogy a jogos bírálatok között elhangzott sok túlzó megjegy­zés is. De a valóságos hibákat, ezek okait tanulmányozni kell, mert ez a feltétele, hogy a további fejlesztés töb­bet adjon Budapestnek. Mit kifogásolnak a lakók? Az új ne­gyed legtöbbször „alvóváros" lett. A tervezők elsősorban „lakásban gon­dolkodtak". Csak igen kis számban keletkeztek itt munkahelyek. Az ut­cák este népesülnek be. Mindez nem budapesti jellegzetesség, a jelenséget Európa minden nagyvárosában tapasz­talták. Az egyik okot az egységes ter­vezésű negyedek méretében látják. A múltban is voltak a hegyvidéken és a város szélén családi házas területek, ahol nem építettek gyárat, s ahova csak aludni tértek a lakók. Mégsem érezték a helyet alvóvárosnak, mások voltak a beépítési arányok, az itt élők könnyen, gyorsan elérhették az üz­letutcát. Tény az is, hogy az új negye­dekben kevés nyugdíjas él, ezért ele­nyésző a nappali forgalom. Ahogy múlik az idő, a helyzet megváltozik. Egyenletesebb lesz az életkori meg­oszlás. De a kereskedelem és a szol­gáltatás fejlődése gyarapíthatja a mun­kahelyek számát is. S kisebb, egész­séges üzem is elhelyezhető a negyed szélén. Sokan úgy vélik: az új negyedekben hiányzik az „emberi lépték". Magasak a házak, s nincs megfelelő kapcsolat a természettel. Valóban a tízemele­tes sávház uralkodik az új építkezé­sen. Sok nagy parkot telepítettek, de a lakók ezeket nem érzik sajátjukénak. A zöldterület elkülönül a háztól , és gyorsan pusztul. Most úgy számít­ják, hogy alacsonyabb beépítéssel is ugyanannyi lakás helyezhető el, sőt, csökkenthető a beruházási költség is. Érezhetőbb lesz az „emberi lépték". Kisebb és jól használható parkok ter­vezhetők, és könnyebb ezek gondo­zása, megóvása is. Kifogásolják, hogy az új negyedek­ben hiányzik a városias jelleg: a lakó nem érzi a nagyvárosi élet hangulatát, nem láthat igazi utcát, teret. Helyes volt az a törekvése, hogy több legyen a fény, a zöld. De a parkos építkezés fellazította az utcák, terek megszokott rendszerét. Ezt még kirívóbbá tették a magasházak és a tervezés hibái. Sok építész már a 60-as években kifejtet­te: a lakó nemcsak pihenni akar, kell olyan hely is, ahol nagyvárosi élet do­minál, ahol lehet találkozni, beszélget­ni emberekkel. A beruházásban elter­jedt szemléleti tévedések, sajnos, meg­gátolták, hogy olyan boltsort alakít­sanak ki, mint amilyen például Óbu­dán, a Vörösvári úton készült. Ehhez járult, hogy megnőtt az ABC-áruház és a szolgáltatóközpont terjedelme, s egy-egy körzet csak egy bevásárlóhe­lyet kapott. A nagyváros egyik jelleg­zetes vonása — előnye —, hogy a ve­vők több bolt és többféle áru között választhatnak. Az új negyedek egyhangúak. A múltban a város egy-egy része hosz­szabb ideig épült, s ezért is mutat vál­tozatosabb képet, mint az öt-hat év alatt elkészült negyedek. A tervezők nem használtak ki minden lehetősé­get, sőt, nemegyszer egyszerűsítet­ték az érdekesebb, változatosabb ter­vet is. Miért kellett megalkudni? A főváros ki volt szolgáltatva a tervezők­nek-építőknek. Az építők úgy tették fel a kérdést: „Vagy egyszerűsítik a tervet, vagy nem lehet tartani a határ­időt. . ." A tanács legtöbbször enge­dett, mert nagyon kellett a lakás. És az ipar visszaélt ezzel. A tervek egy­szerűsítése gyakran csak arra szolgált, hogy palástolja a szervezetlenséget, a vállalatok hanyagságát. A Budapesti Pártbizottság úgy foglalt állást: „ez a helyzet tovább nem tűrhető, a fővá­ros nem lehet kiszolgáltatva senki­nek". Van mód változatosabb építke­zésre, de ehhez megfelelő ipari hát­tér is kell. Megvalósítható az is: a ne­gyeden belül az építési egységeket külön-külön tervezik meg. Temérdek panasz hangzott el ami­att, hogy az új lakó a negyedet sokáig nem érzi otthonának. A nagy építke­zés száz és százezer budapesti életé­ben hozott változást — általában ked­vező változást. De nem könnyű felcse­rélni a Belvárost Kőbányára, Pester­zsébetre, Újpalotára; még nehezebb a földszinti lakásból a tizedik emelet­re költözni — különösen idősebb kor­ban. Ezért is szükség volt sokkal vál­tozatosabb építkezésre. S a nagy for­galmú főutak mellett sem szabad ma­gasházat építeni. A tízemeletes sáv-és toronyházak, a nagy, de jellegtelen parkok nem könnyítik meg az ismer­kedést, barátkozást. Szükség van több közösségi intézményre, hogy fejlődje­nek a társadalmi kapcsolatok, hogy az itt élők kellemesen töltsék el a nö­vekvő szabadidőt. Sok, még ki nem használt lehetőség van az új negyedek­ben. Mihelyt kibontakoznak értékei, a lakó igazi otthonának érzi majd új környezetét, s jobban meg is becsüli. A legsürgetőbb tennivalók. Ma is sokat lehet tenni, hogy javuljon a helyzet az új negyedekben. A legtöbb esetben az egységes beruházású épít­kezés mellett elmaradt a környező terület fejlesztése. Hasznos volna az új negyedek szélén újabb lakásokat épí­teni, esetleg alacsonyabb társas- és családi házakat, így változatosabb lenne a beépítés, erősödne a városias jelleg, és megszűnne a negyed építé­szeti­ és társadalmi elkülönülése. Ez a megoldás feltétlenül gazdaságos is. Az első lakásokhoz épült gyerme in­tézmények zsúfoltsága aránylag rövid idő alatt megszűnt, és mind több itt az üres hely. Sok esetben a közleke­dés és a közművesítés bővítése és meg­újítása is nagyobb méretű volt a kelle­ténél, s ez most lehetővé teszi újabb területek bekapcsolását. Az egyetlen követelmény: parkot nem szabad be­építeni. Megoldható a boltsor tervezése és ezzel a városias jelleg erősítése — ha beépítik a házak földszintjét, vagy több pavilont állítanak fel. Mindezt előse­gítik, igénylik a kisvállalkozások is. Üdvös volna a képzőművészeket megbízni, hogy vizsgálják meg a „be­bútorozás" lehetőségeit. Van mód, hogy a felépült negyedekben több szobrot, kutat, utcabútort helyezze­nek el — megteremtve ezzel az épít­kezések sajátos hangulatát. Halaszthatatlan a zöldterület meg­újítása. Több erdős liget kell — ezek gondozását bízzák a természetre — s kell több, jobban hasznosítható, job­ban megóvható park is. Feladatok a 80-as esztendőkben. A legnagyobb változást természete­sen az új negyedek építésénél várhat­juk, hiszen már a tervezés is számol az új igényekkel. A 80-as esztendők­ben még több városnyi negyed épül — Káposztásmegyeren százezren élnek majd —, s ez meghatározza az intéz­kedések jellegét. Az új negyedek kisebb egységből állnak majd, ezeket a többitől jól meg­különböztethető egyedi beépítéssel tervezik meg, természetesen megtart­va az egész beruházás világos szerke­zetét. Az építkezés magassága csök­ken, azaz mindig a környezethez iga­zodik. Jelentősen nő a kisebb házak aránya, ezzel is változatosabb lesz a negyedek városképe. Az üzletek, szol­gáltatófiókok — ahol erre mód van — ismét a házak földszintjén kapnak helyet. Együtt lesznek állami, szövet­kezeti és magánkereskedők. S több üzlet között választhatnak a vevők. Megváltozik a zöldterület tervezé­se. A parkot egy-egy kisebb házcso­port kapja. Azáltal is erősíteni kíván­ják az itt lakók tulajdonérzetét, hogy rájuk bízzák a zöldterület védelmét, sőt fejlesztését is. Már a tervezésbe, majd később a megvalósításba bevon­ják a képzőművészeket. Ez javítja a szabadterületek használatát. Jobban igazodik majd a lakók igényeihez. A közösségi élet fejlesztését szol­gálja, hogy — részben a lakók segít­ségével — a házak pincéiben és föld­szintjén szabadidős helyiségeket ren­deznek be. Egyebek között barkácso­ló- és klubszobákat. Távolabbi elképzelések. A 90-es évektől már csak kisebb negyedeket terveznek. Ez összefügg azzal, hogy a mennyiségi feladatok helyett mind in­kább minőségi feladatokat , lakásfel­újításokat, lakáskorszerűsítéseket — kell megoldani. Nem lesz szükség a távolabbi szabad területek beépíté­sére. A változás egyik legfontosabb hatása: megszűnnek a negyedek mé­retéből származó gondok. A kisebb egységek tervezése lehe­tővé teszi, hogy a város minden kerü­letében legyen építkezés, és ne is­métlődhessen meg, hogy a város belső területein hosszú ideig elmarad a fej­lesztés. Ez elejét veszi a sok vándor­lásnak is. Új lehetőségek nyílnak, hogy vál­tozatosabb legyen az építkezés. Ezt megkönnyíti az ipar fejlődése és az is, hogy egy területen lesz állami és magánépítkezés, ahol helyet kapnak a társas- és családi házak is. Aczél Kovách Tamás 27

Next