Budapest, 1982. (20. évfolyam)
9. szám szeptember - Bernáth András: Egy a százharmincból
VÁROSVÉDELEM Egy a százharmincból Népköztársaság útja 52. Fotókiállítást rendeztek a nyáron a Budapesti Történeti Múzeumban a Népköztársaság útjáról. Ez évi 7-es számunkban beszámoltunk a megnyitásáról, céljairól. A látogatók száma és a vendégkönyv bejegyzései tanúsítják a kiállítás sikerét. Tudjuk, hasznos volna az összegyűjtött írásos dokumentáció és a fényképek publikálása, de erre mi nem vállalkozhatunk, ez a feladat valamelyik könyvkiadóra vár. Addig is, amíg gazdája akad a jó ügynek, sorozatosan közlünk egy-egy érdekesebb, védelemre szoruló épületről képeket és rövid ismertetést. A Népköztársaság útja 52. számú házat, az ún. Haggenmacher-palotát egy dúsgazdag sörmágnás építtette Schmahl Henrikkel. Schmahl Henrik (1846—1913) Ybl Miklós közvetlen munkatársa, építőirodájának tagja volt, s jelentős szerepet játszott a Népköztársaság útja építésében. Az ő műve a 28. és a 92. számú ház is. Legismertebb alkotása az Uránia filmszínház mór stílusú épülete, amely a sugárúti házaknál később, századunk elején készült. A Népköztársaság útja 52. szám alatti palotát 1883 és 1886 között építették, illetve, a ház falán elhelyezett műemléktábla tanúsága szerint, 1891-ben fejezték be teljesen. Építőjének jó ízléséről a palazzó homlokzat elegáns és változatos kiképzése tanúskodik. A földszinti ablaksor íves kialakítású. Az ívek fejdomborműves zárókőben végződnek. A domborműportrék modelljei talán az építtető család tagjai voltak. A földszinti ablaksor alatt oroszlánfejek sorakoznak. Az arra járó gyerekek kedvencei. Valamennyinek az orrát hófehérre simogatták. Az első emeleti ablakok fölött széles árnyékvetők, madarakat etető vagy egymással társalgó, gömbölyű idomú puttókkal. A második emeleten timpanonos árnyékvetőket láthatunk, apró fejalakos díszítéssel. A tetőszerkezet alatt puttós fríz fut végig a sarokház két homlokzatán. Ez az útvonal egyik legszebb neoreneszánsz épülete. Sajnálatos, hogy igen elhanyagolt állapotban van. A Népköztársaság úti főhomlokzaton, az első emeleten, bábos korláttal ellátott erkély van, amelyből hat korinthoszi oszlop magasodik ki. A bal Udvari homlokzatrészlet Lépcsőház