Budapest, 1982. (20. évfolyam)

3. szám március - Dr. Buza Péter: Lustig — Vidor

DR. BUZA PÉTER - VIDOR ,,Az én egyik nagybátyámat - ott lakott az első emeleten - Szilárd Lajosnak hívták. Mélyépítési vállaikozó volt. Három gyerekkel. A legidő­sebb: Leó. Szilárd Leó. Ugye ismerős név? Az atombomba atyja itt élt a Fasorban' Történetünk első helyszíne, a Wurm-udvar, a régi Pest egyik legnagyobb épülete. Három ut­cából nyílik bejárata: Dorottya utca 6. Szende Pál utca 4. Apá­czai Csere János utca 15. Három házszám is jelöli a monstrumot, amelyet — igaz, akkor, 1821-ben még csak kétemeletesre Pol­lack Mihály épített a gazdag vas­kereskedő, Wurm János számára. E ház első emeletén lakott az 1840-es években H. von Lewit­schnigg német költő — a sakkjá­ték szerelmese. Otthonában ad­tak egymásnak randevút a leg­jobb pesti „sakkisták": Szén Jó­zsef, Grimm Vince, Löwenthal Já­nos Jakab, akik elhatározták, hogy levélváltásos viadalra hívják ki Párizs városát! A viadal előké­születei sokak érdeklődését fel­keltették. Lewitschnigg szobája szűknek bizonyult, a társaság le­vonult a földszintre, a kávéház­ba. És megalakult a Pesti Sakk­kör, hogy neve is legyen a diadal­ra áhítozó kis csapatnak. 1843 májusától 1845 márciusáig tar­tott a kétfordulós mérkőzés. Pest mindkét játszmát megnyer­te a londoniakat ugyanilyen arány­ban legyőző párizsiakkal szem­ben. Azóta jegyzik Magyarorszá­got a sakkjáték nemzetközi bör­zéjén. Mindmáig a legjobbak között. Az első mesterek közül Grimm Vince a legizgalmasabb egyéni­ség. A negyvenes években Mo­narchia-szerte emlegetik a nevét, a kávéházak zöld asztalainál úgy tartják, hogy az egyik legjobb whist- és a legügyesebb biliárd­játékos. Foglalkozását tekintve litográfus volt, szép kőrajzait a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Bécsből jött Pestre, 1823-ban. Nevelői állást vállalt, aztán ír­nokként dolgozott a Duna-Ti­sza Csatorna Társulatnál. Ké­sőbb mükereskedést nyitott, 1843-ban pedig megalapította könyvnyomdáját. A szabadság­harc idején az állami bankjegy­nyomda litográfiái osztályának vezetőjévé nevezték ki. Itt ké­szültek — személyes közremű­ködésével — a Kossuth-bankók, így aztán Világos után menekül­ni kényszerült. Előbb azonban még egy különös kaland szerep­lője: egyike azoknak, akik Sze­mere Bertalan irányításával Or­sóvá mellett, egy bokor tövében elássák a koronázási jelvényeket tartalmazó ládát. Mint „szakma­beli", Grimm Vince készíti el a helyszínt rögzítő vázlatrajzot, ami aztán később Kossuthhoz kerül. 1853-ig őrzi a föld a titkot, s talán máig őrizné, ha a kincsek után lázasan nyomozó Kempen ügynökei végül is ki nem szima­tolnák a rejtekhelyet. Grimm Vince akkor már megbecsült tö­rök állampolgár volt. Áttért az iszlám vallásra. Először Aleppó­ban élt, később az isztambuli pénzjegynyomda szolgálatába állt. Két évtizeden át készültek műhelyében a törökök papírpén­zei. A hatvanas évek végén aztán hazatért Magyarországra. Csen­des visszavonultságban élte le utolsó éveit, 1872 januárjában halt meg, Pesten. A Cercle des Échecs-et legyő­ző sakk-kör jeles szimpatizánsai közé tartozik az országgyűlési el­lenzék vezére: Kossuth Lajos, maga is a Wurm-udvarban lakik a nagy csata idején. Ide jár játszani a Nemzeti Színház ünnepelt kar­nagya, Erkel Ferenc is. Egy év­tizeddel később pedig egyre gyak­rabban ül itt a Nagykálióból el­származott, szűkösen élő órás­mester fia: Lustig Zsigmond. Nincs messze innen az Orvos­egyetem, a Hatvani és az Újvilág utca sarkán, ahol majdani hiva­tására készül. Csak egy kis séta, s máris gyönyörködhet a hallat­lanul izgalmas partikban, ame­lyeket másokkal együtt szó sze­rint: visszafojtott lélegzettel fi­gyelt órákon át. „A nemes játék iránti tisztelet oly nagy vala, hogy a húsz-hu­szonöt nézőtől körülvett játékasz­taltól kiindult csend még a pincé­rekre is elhatolt. Mintha tegnap lett volna, úgy emlékszem rá, hogy midőn 1855-ben bementünk abba a kávéházba, melynek egyik abla­kán át roppant sok embert lát­tunk, és sejtve, hogy talán az ál­talunk régóta keresett Szén játé­kát nézik, elég ügyetlenül oda­sompolyogván a tömeg mögé, a pincér szinte súgva kérdé: mi a kívánságunk? Jó ideig tartott, míg a nesztelen csendben megtudtuk, hogy nem csalódtunk. Természe­tes, hogy szabad délutánjainkon rendszeresen felkerestük azt a he­lyet y ahol Szén, mint fővárosunk silányul fizetett levéltárosa, min­den nap játszott. . ." így emlékszik vissza ifjúságára 1893. október 30-án, a Pesti Sakk-kör rendkívüli közgyűlé­sén Lustig — akkor már Vidor Zsigmond. Magáról többet nem beszél — előadásának fő­szereplője a néhány hónapja ha­lott Erkel Ferenc, a második pes­ti sakk-kör alelnöke, aki a leg­jobb játékosoknak is egyenrangú ellenfele volt. Ha az előadást tör­ténetesen Pest tekintélyes szem­orvosáról, Vidor Zsigmondtól tartanák, a hazai sakk-történe­lem egy újabb érdekes fejezetét ismerhetné meg az érdeklődő, amelyben a nagykállói órásmes­ter fia nem epizódszereplő. A második sakk-kört megalapító nemzedék legjelentősebb szemé­lyiségeinek sorába tartozott. Temperamentumos, mindig szép megoldásokat kereső játékos hí­rében állott. A szabadságharc bukása után hosszú ideig szó sem lehetett arról, hogy a régi „Pá­rizs-verők" társasága találkoz­A Wurm-udvar Apáczay Csere János utcai homlokzata 18

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék