Budapest, 1985. (23. évfolyam)
7. szám június - Tóth Ildikó: P + R, de hogyan?
IDEGENFORGALOM JELEN ÉS JÖVŐ IDŐBEN megoldani. „A nyári hónapok ajánlata színes, ám kevés az olyan rendezvény, amelyre nagyobb számmal el lehet vinni a Magyarországon tartózkodó turistákat" — nyilatkozta Nagy Richárd, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. Ezzel egybehangzóak dr. Meggyes Istvánnak, az OIH vezetőjének szavai: „Nyáron sokkal több hangversenyre lenne igény... Budapest éjszakai élete szegényes, gyakorlatilag két műsoros lokál áll a vendégek rendelkezésére. Nem elég már a gulyásparti, mellette nívós folklórprogramokat kell rendezni. Kevés alkalmat nyújtanak kiváló balettművészeink nyári szereplésére..." Nem tudom, mennyire javul a helyzet ezen a nyáron? A szabadtéri színpadok műsora mindenesetre azt ígéri, hogy a turisztikai főszezon nem lesz a kulturális turizmus holtidénye. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon például Beethoven-koncertet ad a Fesztivál Zenekar Fischer Iván vezényletével. Bemutatják Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét, Bizet Carmenjét. Sor kerül az Állami Népi Együttes fellépésére, a Magyarok Világszövetsége táncfesztiváljára, s jó néhány zenés, táncos produkcióval várja vendégeit a többi szabadtéri színpad is. Apropó, holtszezon. Idegenforgalmi holtidénynek tartották korábban a tavaszelőt. Véget ér a farsang, s messze még a jó idő, amely a szabadba, a Balatonhoz csábít. Ilyenkor legfeljebb mi utazunk a síelni a szomszédos országok magas hegységeibe, s nem is nagyon vártuk, hogy hozzánk látogassanak. E holtszezon hasznosításának szándéka kitűnően beleillett abba a koncepcióba, amelyet az előbb említett előterjesztés vázolt: évente azonos időpontban kell megszervezni azt a kulturális-művészeti rendezvénysorozatot, amely mintegy koncentrálva mutatja be az ország s Budapest kulturális értékeit a világnak. A szervezők — az OIH megbízásából az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat — tudatosan választották azt az időpontot, amikor szinte üresek a fővárosi szállodák. Úgy gondolták, elsősorban a „magyar jelleggel", azaz a magyar kultúra értékeinek hazai vagy a szülőföldhöz ma is kötődő, külföldön élő, magyar származású művészek által történő tolmácsolásával, műfaji sokszínűséggel érhetik el a kívánt hatást. 1981-ben rendezték meg az első Budapesti Tavaszi Fesztivált, s azóta minden évben feltűnik március végén az embléma a plakátokon, prospektusokon: a virág, amelynek bimbója földgömbként is értelmezhető. S valóban, a fesztivál szélesre tárta a kapukat a világ felé. Sokan nem hitték volna az indulás idején. Jó ötletnek bizonyult ez a hazai érdeklődők szempontjából is, hiszen a látogatók zömét ők jelentik. Kitűnő produkciókat láthatnak a tíz nap alatt a külföldiek is, hiszen évről évre többen érkeznek hozzánk ebben az időszakban. 1981-ben összesen 110 ezren látogatták az eseményeket, tavaly s az idén már 700 ezernél többen. Négy évvel ezelőtt ezer külföldi érkezett a fesztiválra, az idén mintegy harmincötezer. Anyagi és erkölcsi haszon joggal állapíthatták meg az Országos Idegenforgalmi Tanács februári ülésén. „A Budapesti Tavaszi Fesztivál mint a kulturális turizmus egyik sikeres formája — ma már olyan vonzerő, amely az idegenforgalmi holtszezonban képes a hazai és a külföldi turizmus érdeklődésének felkeltésére, jelentős gazdasági és propagandahatást eredményez, elősegíti egy kultúracentrikus Magyarország-kép megteremtését, és emellett új kulturális értékek létrejöttéhez is hozzájárul. Mindez egy szerencsésen megvalósított alapkoncepiónak, a kulturális és idegenforgalmi szervek újfajta együttműködésének és négyéves fejlődésének az eredménye." Negyvenmillió forintba került a tíz nap csaknem ezer rendezvényének megszervezése , tízmillió forint volt a bevétel a jegyekből, pontosan nem kimutatható, de a ráfordításnál jóval nagyobb a közvetett haszon a szállodáknál, a vendéglátó helyeken, a kereskedelemben, s mindezt meghaladó — bár még kevésbé mérhető — az erkölcsi nyereség. S van még egy olyan hozadéka a rendezvénysorozatnak, amelyről általában keveset beszélünk. Talán mert az egyik gyenge pontunkról van szó. A régi vicc szerint, nem az a kunszt, hogy előállítsunk valamit, hanem hogy el is adjuk. Nos, azok az eredmények, amelyeket a fesztivál gazdái szervezésben, propagandamunkában felmutattak, talán máskor, máshol is éreztetik jótékony hatásukat. Az ilyen rendezvénysorozat ugyanis csak hosszú távon való gondolkodás, minden részletre kiterjedő szervezés, népszerűsítés eredményeként lehet sikeres. A koncepció egyre kifinomultabb, a reklám egyre hatásosabb — hamarosan talán ez lesz jellemző a kultúra és az idegenforgalom egészének kapcsolatára. S tegyünk hozzá: szükséges, hogy így legyen. Az előrejelzések szerint ugyanis a következő másfél évtizedben várhatóan több mint kétszeresére nő a külföldiek Budapesten töltött napjainak száma. A főváros hatvan százalékkal részesedik majd az idegenforgalom bevételéből. De hogy valóban így lesz-e, sok mindentől függ. Nem utolsósorban attól, hogyan őrzi, gazdagítja, népserűsíti Budapest kulturális, művészeti értékeit. P. SZABÓ ERNŐ 12 P + R, de hogyan? — Ha-tos vil-la-mos-sal? Érted? Ha-tos vil-la-mos-sal! — A középkorú úr lelkesen magyaráz, a két hátizsákos, térképes fiatal kétségbeesett, udvarias mosollyal hallgatja. A középkorú úr nem érti, hogy miért nem lehet ezt megérteni, hiszen igazán lassan mondja. A fiatalok pedig azon csodálkoznak, hogy kerek angol mondataikra miért válaszol már az ötödik megkérdezett ezen a furcsa és érthetetlen nyelven. Az az idegen sem jár sokkal jobban, aki a nagy M betű, a metró nemzetközi jelzése után indul. Az aluljárók kivilágított üvegfülkéiben segítőkész hölgyek ülnek, előttük kék meg sárga cédulák, ám tőlük sem telik több, mint annak ismételgetése: „Elmész a kettes metróval két megállót, érted?" Sebaj, talán segít a nagy !, az információ! A Deák téri metróállomás fiatal peronügyeletese ipari tévén figyeli a forgalmat. Nem, nem tud itt senki idegen nyelvet. Bár óhatatlanul ragad rájuk néhány szó, néhány mondat, annyi német, lengyel jár ide. Hogy kiket informálnak? Hát a magyar utasokat természetesen. Még szerencse, hogy minden metróállomáson ott a térkép, amely mindhárom metróvonalat, sőt, az állomásokat is jelöli, azon csak el lehet igazodni, ha vidékiek vagyunk, vagy ha más az anyanyelvünk. Az összes felkeresett állomás, közlekedési csomópont azt bizonyítja, nem tudunk „külföldiül". A külföldi viszont nem tud magyarul. Tájékoztatására azonban szükség van, szükség lenne. Hogy is van ez másutt? A vendég kiszáll a repülőből, a vonatból, és a végállomáson jócskán markolászhat mindenféle színes, az országról, a városról szóló kiadványokból. Nálunk is így van? * Nyugati pályaudvar. IBUSZ-iroda. Ide mindig tömegesen érkeznek a turisták. Amíg sorban állnak, szívesen átfutnának néhány prospektust. Akár arról is, hová, mivel utazhatnak tovább. De egyetlen kiadvány sem látható. Nyilván elvitték már, és megint csak ismét elvinnék... Aluljáró, Coopturist-iroda. A helyzet ugyanaz. Lehet viszont üdülőszövetkezeti tagsághoz jutni — legalábbis erről találtam szórólapot. Mit tehet a frissen érkezett külföldi? Legjobb, ha jól kinyitja a szemét, és találomra nekiindul a városnak. Előbb-utóbb csak jó járműre száll, eljut a legközelebbi idegenforgalmi irodába, és befizet egy városnézésre. Ebben bőséges a kínálat. Van teljes, háromórás körút, van Vár és Parlament (kívülről); Mátyás-templom és Parlament; Margitsziget, Hősök tere és Városliget; és amit a külföldiek a leginkább szeretnek: városnézés Parlament-látogatással, ha éppen nincs országgyűlés, hivatalos látogatás az ország házában. Igazán nem elérhetetlen az áruk ezeknek a programoknak, és a felkészült idegenvezető angolul, németül, franciául, oroszul ismerteti a látnivalókat. Egy várost felfedezni, megismerni, megszeretni azonban mégiscsak úgy lehet igazán, ha az ember, buszra, villamosra száll, kipróbálja a trolibuszt, sosem látott tájon, hangulatos villák között kapaszkodik felfelé a fogaskerekűvel, átsétál a hidakon, bolyong az utcákon, s úgy nézi az épületeket fenntről és lentről , libegőről és kishajóról gyönyörködik a látképben. Mikrobusszal kanyarog a Szigeten, és (ha megengedheti magának) konflist fogad a Várnegyedben. Vagy éppen gyors HÉV-kocsival kirándul a város környékére. Mindez Budapesten nem kerül annyiba, mint egy szervezett városnézés, autóbusszal, idegenvezetővel. Mert, ha emelkedtek is a jegyárak, a magyar fővárosban még mindig olcsó a közlekedés, különösen a nyugati turistáknak, és főként, ha bérletet váltanak. Vajon miért tartjuk ezt titokban? Miért nem csinálunk nagyobb hírverést tömegközlekedésünknek — kérdeztem Sipos Lászlót, a Fővárosi Tanács közlekedési főosztálya tömegközlekedési és forgalomtechnikai csoportvezetőjét. Válaszul magyar, német és angol nyelvű Közlekedés Budapesten című kiadványukat és a BKV Hogyan közlekedjünk Budapesten? című füzetét tette elém. — Ezeket megkapja a turista az idegenforgalmi irodákban, a Tourinformnál és a BKV közönségszolgálati irodáiban. — Egyik füzettel sem találkoztam. A metróban egyébként az utas el tud indulni a térképek, a számozás, az állomások jelzése után is. A felszíni tömegközlekedésben jóval kevesebb a tájékoztatás. — Megkezdtünk városrésztérképek elhelyezését a Belvárosban és az idegenforgalmilag fontos helyeken.