Budapest, 1987. (25. évfolyam)
12. szám december - F. Dózsa Katalin: Divatajánlat 1918-ból
20 DIVATREVÜ A RENESZÁNSZ SZÍNHÁZBAN Paul Poiret, a nagy francia divatdiktátor 1911-ben Pestre jött manökenjeivel, hogy a közönséget itt is megismertesse az általa kitalált új színpadi műfajjal, a divatrevüvel. 1918-ban a Színházi Élet is megpróbálkozik vele, de átütő sikert csak akkor ér el, amikor bevonja a rendezésbe a Szabóiparosok Szövetségét. 1921-ben a Reneszánsz Színházban megrendezett bemutatón részt vett szinte valamennyi jelentős divatcég. A látványos revü első jelenete egy budapesti otthonban játszódott, gyermekeket öltöztető szobalánnyal, ,,pysamás" háziasszonnyal és sportruhás barátnőivel. A következő részben Darvas Lili autón száguldott egyik szalonból a másikba (nem élőben, filmen, de a bemutatott ruhák valódiak voltak), majd zsúron, illetve báli forgatagban mutatták be a legújabb délutáni és esti toiletteket. A revünek nagy sikere volt, s ettől kezdve évente rendeztek hasonlót. Feltűnt egy másik műfaj is, a divattea, azaz a ma ismert divatbemutató, amelyről a Színházi Élet így tudósít: ,,Egy-egy divatbemutató (hogy most már a ruhánál maradjunk) olyan érdeklődést kelt, mint akár egy színházi premier, vagy vernisage (kiállítás-megnyitó). A lapok ráfekszenek a divattudósításokra. A dámák úgy beszélnek, vitatkoznak a színekről, vonalakról, fényeffektusokról, sőt, a technikai részről, a szabásról is a ruha kapcsán, mint akár az új Glasworthyról vagy Le Corbusier új házairól, vagy arról, hogy Gál Franciska már nem gügyög a »A méltóságos asszony trafikjában«." Budapesten nem szerették a merész ruhákat, a szabócégek párizsi modelleket vásárolván (ez általános volt ebben az időszakban) finnyásan válogattak. Szerintük Poiret ,,darabjait a jó budapesti társaságban viselni nem lehet, a budapesti kokottok kedvéért pedig nem érdemes nála vásárolni". Az 1925-ben legdivatosabb Chanel-lel csak az évtized végén barátkoztak meg, s az ekkor feltűnő új csillaggal, a kissé szürrealista Schiparellivel is elutasítóak eleinte. ,,Fantasztikus dolgai Budapesten használhatatlanok" — olvashatjuk 1935-ben. Ízlésük, minden bizonnyal, a kissé konzervatív vevőközönség igényét tükrözte. A főváros divatközponttá válásának egyik legfontosabb oka — a fejlődő cégek mellett — éppen a rendkívül mozgalmas budapesti társasági élet: ,,Ki ne emlékezne az udvari bálakra, avagy a régi híres nagy elite bálakra... Voltak bálok, mikor főleg szombatonként késő éjjel tucatszám szállítottuk a legszebb báli ruhákat s csodás báli belépőket, mikor egy farsangi szezon üzletileg is sokat jelentett" — írta Girardi József fia és utóda, Girardi Tibor 1929-ben. A legfeltűnőbb toilettek bemutatóhelye, ha nem is versenyezhetett a londoni Derbyvel vagy a francia Auteuillel, a lóversenytér volt, elsősorban a híres Királydíj alkalmával. „Mi volt régen Király-díj! Lázas hetek, hosszas készülődések előzték meg ezen fényes társadalmi kimagasló sporteseményt, s toute Budapest (azaz mindenki, aki számít a budapesti társaságban) ott sétált a gyepen szebbnél szebb kreációkban" — írja Girardi Tibor. Az urak is nagyon gondosan öltöztek, világosszürke, kifogástalan szabású zsakettben, szegfűvel a gomblyukban és galambszürke cilinderben. Ám a Király-díj fő attrakcióját a hölgyek merész kalapjai s a rendezvény velejárója, az eső jelentették: ,,A verseny mindég a legártatlanabb, a legbűbájosabb idővel, szép biztató napsütéssel kezdődött, de az ég hirtelen elborult s jött egy rettenetesen bővizű, Noé korszakára emlékeztető zápor... A Király-díj ruhákat kétszer nemigen lehetett hordani". Az utcai viseletek bemutatóhelye a korzó volt. A Stefánián (Népstadion út) nyitott kocsiban, nagy kalapban illett végighajtani, persze, csak lépésben, hogy az ismerősök üdvözölhessék egymást. Gyalogosan más-más napszakban több helyen is gyülekeztek: a Duna-parton, Kossuth Lajos utcában, Váci utcában, Koronaherceg (Petőfi Sándor) utcában, Andrássy úton (Népköztársaság útja). Az első világháború után azonban rohamosan csökkent a korzó népszerűsége: ,,Hogy a vörös forradalom a legszűkebb és a legbizalmasabb érintkezésre szorította azokat a társadalmi rétegeket, akiknek pénzük és szívük is volt öltözködni, azon nincs mit csodálkozni, de hogy a fehér ellenforradalom után gombamódra elszaporodott rablólovagok milyen politikai atmoszférát teremtettek, az örök szégyene marad a fővárosnak és örök gyásza a főváros divatiparosságának. Ki ne emlékezne arra a gyászos időre, mikor maroknyi modern rablólovag és terrorfiú rettegésben tudta tartani Budapest milliónyi lakosságát. Fényes nappal a Dunakorzón sétáló előkelő hölgyközönség között botrányt csinálni csak jó vicc volt." A korzó igazi ellenségei mégsem az 1924-ben eltűnő terrorfiúk voltak — hanem az autók. ,,A fokozódó autóközlekedésnek áldozatul esnek a város belső útvonalainak hagyományos elegáns korzói és ma már a város belterületén a Dunapart az egyetlen hely, ahol a divatkultúra szempontjából komolyan vehető korzó van" — állapítja meg a Nőiruhakészítők Országos Szövetségének 1929. évi jelentése. Az elegáns közönség inkább a Gerbeaud-ban találkozott, no meg az előkelő szállodák, a Gellért, Ritz vagy a Duna halljában. Fontos hely volt a színház és az opera is, ahol a közönség díszesen öltözött hölgyei kíváncsian lesték a színpadi ruhacsodákat. A színésznők egyik legfontosabb feladata volt a divat irányítása! Pálmay Ilka, Küry Klára toilettjeivel a kritikák is foglalkoztak. A visszaemlékezések szerint a híres primadonna, Fedák Sári egy-egy színpadon viselt modelljét 40-50 példányban is leutánozták az ügyes szabónők. A háború után Mészáros Giza, Mezey Mária, Sulyok Mária, Titkos Ilona ruháit másolták. ,,Ma egy 100 kilós is azt akarja, amit mondjuk a »titkoson « látott" bosszankodik egy divatlap 1930-ban. De nem maradnak le a férfiak sem. A múlt század második felében két arisztokrata, Podmaniczky Gyula és Szemere Miklós báró számított a legelegánsabb pesti úrnak, a századfordulón a Vígszínház művészeit , Fenyvesi Emilt, Király Ernőt és Góth Sándort utánozták városszerte. A két világháború közötti időszakban pedig Uray Tivadar, Ajtay Andor és, természetesen Jávor Pál a példakép. LÓDENKABÁT ÉS SVÁJCISAPKA Új fogalommal kellett megismerkednie a divatiparnak és a közönségnek az I. világháború idején, az anyaghiánnyal. Eleinte csak a katonaruhához szükséges posztó hiányzott, így a „hazafias hölgyek" selyemben és bársonyban jártak. 1917-18-ban viszont papírszövetet ajánlgattak a divatlapok, amely megfelelő kímélés mellett (például óvni kellett a víz- től) fiúkabátnak, sőt, télikabátnak is megfelelt (?!). A II. világháborúban Budapest hosszú ideig a béke szigete. Amikor a Riviérán már spárgából készítették a cipőt és vitorlavászonból a ruhát, a Színházi Élet örömmel jelenti, hogy az egyik legszebben öltözködő pesti dámának végre telje- KIFOGÁSTALAN SZABÁSÚ BÁLI VIDEKET KÉSZÍT I Holló: V. BUDAPEST, V. KERÜLET, DOROTTYA UTCZA 10. SZÁM. (Egyedüli raktár). Alapíttatott 1867 ben.