Budapest, 1987. (25. évfolyam)
12. szám december - F. Dózsa Katalin: Divatajánlat 1918-ból
sült régi vágya, s egy gyönyörű ezüstrókakabátot kapott (Pesten elsőnek), ami nemcsak szép, hanem praktikus és takarékos is, hiszen elég alávenni egy egyszerű fekete szövetruhát! 1944-ben nálunk is megjelentek a fatalpú szandálok és az átalakított öltözetek, mivel komoly gondot jelentett az anyagbeszerzés, sőt, arról is szó van, hogy szabványosítsák a ruhakészítést, mert így kevesebb fajta szövetre lenne szükség. A szabványosítás sokkal sürgetőbb a háború befejezése után. 1947-ben csak a férfiak számára árultak típusruhát, de hasonlót követelt a Szakszervezeti Nőbizottság 1948-ban az Asszonyok című lapban: „Ahogy a férfidolgozóknak szüksége van típusöltönyre, típusingre, típus-munkaruhára, ugyanúgy szükségük volna a dolgozó nőknek típuskosztümre, típuskabátra". A típusruha nem volt más, mint nagy tömegben gyártott konfekció, amelylyel meg lehetett oldani a kínzó ruhahiányt. 1947-ben még a legismertebb szalonok nyilatkoztak az új divatról, azonban az államosítások eredményeként központosítva lett ez a terület is. Egyedül Rotschild Klárának sikerült élete végéig irányító szerepét megtartania, az állami Clara-szalon vezetőjeként. A szalon ma is megtalálható a Váci utcában, a volt tulajdonost neves divattervezők igyekeznek pótolni. 1949-ben megalakult a Ruhaipari Nemzeti Vállalat, 1950-ben a mostani Magyar Divatintézet elődje az Állami Divatközpont, mellettük jó néhány állami vállalat és szövetkezet jött létre a régi kis szabóműhelyekből. Feladatuk csinos, ízléses ruhák tervezése a dolgozó nők számára, ez azonban nem mindig sikerült az elvárásoknak megfelelően. A Nők Lapja 1954-ben az Átex és Női Divatszabóság bemutatóján helyteleníti a látottakat: ,,Mert itt nem apróbb botlások történtek. A nyugati ízlés nem egyegy díszítéssel, színösszeállítással, ruhával szivárgott be, hanem térhódító módon jelentkezett..." A nyugati ízlés azonban legfeljebb a divatbemutatókra „szivároghatott be", az üzletekbe nem. Ez volt a lódenkabát és a svájcisapka korszaka. Egy-két blúz, szoknya, egy-két karton és szövetruha alkotta a nők túlnyomó többségének „ruhatárát". Nem volt miből divatozni, de nem is lehetett, mert könnyen gyanússá vált, aki ékszert, selymet vagy más luxuscikket viselt. A nők és férfiak azonban „javíthatatlanok", a kozmopolita Párizsból diktált irányzatokat akarják követni, sőt, Budapest utcáin megjelennek az amerikaias külsejű „jampecek". Lassan az is kiderül, hogy egy merészebb kivágás, nagyobb szalagcsokor, feltűnőbb öv vagy nyakkendő még nem jelenti feltétlenül az eszmék elárulását. 1956 után megint közöltek párizsi divatképeket a lapok, s a nők ismét mertek öltözködni. 1957-ben csodálkozva írta a Nők Lapja: „ Valami öltözködési düh tört ki a nőkön... Kora reggel a Váci utcában, vagy ötvenen állnak sorban, a lehúzott redőnyű ajtó előtt. Nem citromot, nem banánt és hasonló ínyencséget osztanak, mégcsak nem is celofánt. Konfekcióruhákat." — Szép, kevés példányban készült selyemruhákat — hatszáz forintos, akkor igencsak borsosnak ható áron. A cikkből azt is megtudjuk, hogy a szabónők csak 3-4 hónapos határidővel vállalnak ruhavarrást, annyi megrendelésük volt. Sokat változott az öltözködési kultúra az utóbbi évtizedekben. A konfekciógyárak már nem típusruhát gyártanak, mégis mindinkább átveszik a vezetést. A gombamódra szaporodó butikok szintén készruhát árulnak, az exkluzív, méretre dolgozó szalonok háttérbe szorultak. A divatipar egyre inkább felismeri, hogy nem azt kell gyártania, amit a vásárló keres (mert külföldön már régen azt hordják), hanem a legfrissebb divatirányzatokat ismerve olyan kínálatot kell teremtenie, hogy ne a bécsi, párizsi, hanem a pesti kirakatokból tudja meg a változatosan öltözni kívánó közönség, hogy mi a legújabb módi. Mert időtlen, a dolgozó nők és férfiak számára alkotott csinos ruházkodás nem létezik. Ha kissé meg is változtatja, alkat és ízlés alapján Budapest, amit a „kozmopolita Párizs" ajánl, függetleníteni magát nem tudja, de ismét Közép- és Kelet-Európa egyik jelentős divatcentrumává válhat. Ami lehet, hogy komoly és szigorú férfiak (?) szemében haszontalanság, de a szakemberek tudják, hogy milyen jelentős gazdasági előnyökkel jár! F. DÓZSA KATALIN