Budapest, 1987. (25. évfolyam)

4. szám április - Müller Tibor: Pozsgay Imre

FOVAROSI EMBEREK Pozsgay Imre „Az utóbbi három évtizedben a demokrácia kérdéseivel bajlódom 9 9 Lehet tagadni, lehet elismerni, a tényen mit sem változtat. Működnek bennünk bizonyos reflexek. Évtizedek tapasztalata ültette, nevelte ezeket. Elfogódottan készültem például az inter­júra a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárával. Nálunk a vezető beosztású politikusokat többnyire valamiféle távolságtartás jellemezte. Különös gyakorlat alakult ki: vannak közismert nevek, és csak elmosódott, megszerkesztett vonások tartoznak hozzájuk, keveset jelentő képek egy országos konfe­rencia szószékéről, megnyitás, avatás, ünnepélyes esemény hű­vös tükröződése. Egy sajtótájékoztató elegáns párbeszéde, ame­lyen nem hatol át a személyes gesztus, amelyet merevvé formál a protokoll szikár szabályzata. Mostanában bomlani látszik ez a soha meg nem kötött szerződés. Emberek mutatkoznak meg s látszanak ki a rang, a beosztás, a pozíció tekintélyt árasztó ku­lisszái mögül. Hogy ez így van, ebben a kor szelleme és néhány közéleti ember frontáttörése is szerepet játszik. Közéjük tarto­zik Pozsgay Imre. — Amikor telefonon kerestem, ennek a beszélgetésnek lényegében csak időpont-egyeztetési gondjai voltak. Ön nem keresett kifogást, még a kérdéseket sem kérte előre. Egyszerűen mondott egy napot, egy órát. Mindig ilyen közvetlen az újságírókkal? — Ha tehetem, igen, de nem mindig rajtam múlik. — Ez azt jelenti, hogy nagyon elfoglalt ember, de talán azt is, hogy kollégánknak tekinthetjük. Hiszen ön évekig a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese volt. — Jólesik, ha ilyen kollegiális érzéssel gondolnak rám, és még arra is emlékeztetnek, hogy volt az életemnek egy nagyon kedves, szép korszaka; s ez valóban a szerkesztői munka volt. — Szívesen emlékszik rá? — Nagyon szívesen. Még az esetleges konfliktusokra, a szerzőkkel való bajvívásra is. Magam is többet írhattam akkor. S ez jó volt. — Azt gondolom, hogy konfliktushelyzetekben ma sincs hiány? — Nincs. De valahogy jobban szeretnénk ezeket takargatni. Nem biztos, hogy jól tesszük. A magyar társadalomnak gyenge a konflik­tustűrő képessége, holott a hatvanas évek szocialista építésének egyik legnagyobb élménye és fölfedezése az volt, hogy ahol megmarad az érdekek világa, és érdekek szabdalta emberi kapcsolatok léteznek, ott szembe kell nézni a ténnyel, hogy ütközések, ellentétek vannak. Az érdekek érvényesítésének bonyolultabbak a formái, mint azt koráb­ban képzeltük. — Nemcsak a társadalomnak, a személynek is van vagy éppen nincs konfliktust tűrő képessége. Ön, azt hiszem, találkozott az élet­ben olyan helyzettel, amikor szüksége volt erre. — Úgy emlékszem, igen. Lehet, hogy ez a nyilvánosság számára nem volt mindig látható, de nemritkán kellett olyan vitákba, ütköze­tekbe menni, amelyekben én húztam a rövidebbet. Ez kormánytagsá­gom idején éppúgy előfordult, mint szerkesztő koromban vagy még korábban Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten. Tehát az én munkás korszakom egyúttal az ilyen konfliktusok időszaka is. Egyébként — ezt nem érdemnek, inkább szerencsének tekintem — higgadt, nyu­godt embernek ismerhetem magamat, aki soha nem gyanakszik. Még éles helyzetekben sem. Mindig megkísérli tiszteletben tartani a vita­partner, a szemben álló fél nézeteit, gondolatait, indítékait. — Nem szokta elveszíteni a fejét? — Nem emlékszem ilyen esetre. De hadd tegyem hozzá, a türelem és a körültekintés, az önmérséklet azért is fontos erény, mert egy ve­zetőnek mindig a szűkösség viszonyai között kell döntenie. Tehát egy-egy elhatározása, amely egyeseket előnyökhöz juttat, egyszer­smind mások kirekesztésével, mások törekvéseinek a figyelmen kívül 12

Next

Regisztráció   
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék