Budapest, 1988. (26. évfolyam)
12. szám december - P. Szabó Ernő: Hol lesz, hol nem lesz Nemzeti Színház?
Hol lesz, hol nem lesz Nemzeti Színház? Tallózás 81 pályamű között Amikor a budapesti Nemzeti Színházról van szó, több titokról beszélhetünk, mint megbízható értesülésről, több készülődésről, tervről, mint nekikezdésről, eredményről. Vagy már az is eredmény, ha a mesék kezdőszavait némileg átalakítva feltehetjük a kérést: Hol lesz, hol nem lesz?... A kérdésre ma sem felelhetünk, annyi azonban bizonyos, hogy a maga szavazatát mindenki leadhatta az óhajtott helyszínre, legalábbis leadhatta az, aki időben értesült az eseményről, és megtekintette a Néprajzi Múzeumban ez év októberében rendezett kiállítást. Ezen a bemutatón nyolcvanegy terv szerepelt, készítőik a Nemzeti Színház helyének kiválasztására tettek javaslatot. Az elmúlt évtizedek jól ismert eseményei után a Fővárosi Tanács, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Művelődési Minisztérium 1988 májusában hirdetett nyilvános pályázatot a színház elhelyezésére, ezen a — titkos, azaz jeligés — pályázaton részt vehetett minden belföldi természetes és jogi személy, illetve lakhatási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár. Ez a széles körű pályázat tűnt a kiírók számára a legdemokratikusabbnak, ez nyújt módot arra, hogy ,,a pályázatok révén érvényesüljön a közvéleménynek az a határozott igénye, hogy az új Nemzeti Színház — kulturális jelentőségének megfelelően — városképet is formáló, illetve azt meghatározó városi környezetbe kerülhessen. " A közös gondolkodás újabb formáját jelentette a kiállítás, illetve az a lehetőség, hogy a közönség szavazólapon nyilvánítson véleményt. Hogy a Nemzeti Színház ügye közügy, azt mi sem jelezte jobban, mint az, hogy a tárlaton tolongtak a nézők, s aki figyelt a látogatók reagálására is, szenvedélyes vitáknak, indulatos megjegyzéseknek és higgadt érveléseknek egyaránt tanúja lehetett. Tapasztalhatta, hogyan találkozik vagy éppen különbözik a több mint nyolcvan terv készítőinek és a nézőknek a véleménye. De mi volt a pályázat meghirdetőinek az elképzelése? Erre a kérdésre nehéz felelni. Hiszen a pályázókat arra kérték, hogy a helykijelölésnél vegyék figyelembe: a színház kellően reprezentálja a művészet jelentőségét, de legyen emberi léptékű, a környezetbe harmonikusan illeszkedő. Önálló műalkotásként formálja a főváros arculatát. Olyan környezetben épüljön, ahol otthonosan érzik magukat a színházi dolgozók, látogatók. A környezet a színházon túl is legyen vonzó, legyen a vendéglátás, idegenforgalom, a közösségi élet alkalmas terepe. Személygépkocsival és tömegközlekedési eszközökkel jól meg lehessen közelíteni, legyen elég parkoló a színház mellett. A színház és környezete legyen alkalmas nyári előadásokra is. Csatlakozhassanak az épülethez raktárak, műhelyek, persze, szállodák, éttermek, üzletek. Mindamellett a tervezők legyenek tekintettel arra, hog az elképzelt helyen álló mai épületek bontása jelentősen megdrágíthatja az építkezést — bár természetesen a kiírás nem zárja ki avult épületek bontását, ha arra szükség lenne. A kiírási feltételek elolvasása után a magyar tervezők némelyike alighanem szerencsésebbnek tartotta azon külföldi kollégáinak helyzetét, akiknek már nem kell ilyen feladatra vállalkozniuk, mert az adott ország nemzeti színháza évtizedek óta működik. Gyanítom, hogy a fenti feltételeknek Európa kevés hasonló intézménye felelne meg maradéktalanul, néhány fontos szempontnak azonban, lévén, hogy többnyire természetes módon nőtt városmagokban állnak, megfelelnek. Prága, Bukarest, Athén, Belgrád első színháza fontos utak kereszteződésében, a város centrumában lévő téren áll; a város eleven, nyüzsgő életébe, egyszersmind reprezentatív középületek közé épültek be Bécs, Párizs, Róma legfontosabb színházai is. Elkészültük, a kulturális és a mindennapi életbe való beilleszkedésük után maguk is meghatározták, hogyan fejlődjön tovább a városszerkezet. De hogyan lehet eleget tenni az egyébként nagyon is indokoltan, racionális módon megfogalmazott kiírási feltételeknek egy olyan városban, amelynek szerkezete lényegében száz évvel ezelőtt alakult ki? Amelyben vannak ugyan nagy méretű telkek, de kevés olyan van, amelynek beépítését a zöldterület csökkentése miatt ne sajnálnánk. Természetesen szükség van színházra — 1945 óta nem épült reprezentatív, művészi értékű színházépület —, azonban talán ennél is nagyobb szükség van, valahol a város centrumában, igazán jól funkcionáló művelődési központra. No, nem a magyar értelemben vett művelődési központra, hanem, mondjuk, a párizsi Pompidou-központ közép-európai kistestvérére. Az ám, a Pompidou-központ, idézi fel az ember az emlékeket, amelyek között egyformán fontos helyet kap az épület külső képe, a XXI. századot előlegező színek, szerkezetek, s az a kínálat, amivel az érdeklődőt fogadják a házban. Harmadikként pedig magára a művészet iránti érdeklődésre emlékszünk, amit tömegek jelenléte bizonyított. Kétségtelen, hogy a Pompidou-központ a kultúra fontosságát reprezentálja, de nem azért, mert ezt várják tőle. Hanem, mert valakiknek valóban fontos a kultúra, a művészet, amelyet szolgál. Beépül a hétköznapokba, a felelős vezetők és a széles tömegek tudatába, ahogyan az épület a maga jövőt idéző külsejével be tudott épülni a Marais — Mocsár — nevet viselő kerület XVI-XVII. századi házai közé, ahogyan (re)vitalizálni tudta a múlt hangulatát árasztó városrészt. Nem a méretek a fontosak elsősorban, nem a reprezentálás — nyilván egyformán gondolkodnak erről a pályázat meghirdetői és a tervezők —, hanem az, hogy az új Nemzeti Színház épülete elhelyezését, felépítését tekintve igaz épület legyen, hitelesen tükrözze színházművészetünk múltját, jelenét, lehetőségeit, a színházon, a különböző művészeti ágakat szintetizáló művészeten keresztül pedig az átalakulóban lévő magyar társadalom eszményeit, reményeit, lehetőségeit fogalmazza meg. E sorok után, persze, még nehezebbnek tartjuk az építészek helyzetét, hiszen egy szinte naponta változó értékrendáltal befolyásolva kell meggyőzniük bennünket az építészet lehetőségeiről, bizonyos értékek állandóságáról, a színház és az élet megújításának lehetőségéről.