Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - Lintner Sándor: A jókedély és a frizura marad!

NEMZETI SZÍNHÁZ Hol volt, hol nem volt NEMZETI SZÍNHÁZ az elmúlt 151 évben (Folytatás a 7. oldalról) Grassalkovich-telken szüneteltették az építkezést, míg a másik te­lekügy megnyugtatóan meg nem oldódik, de a döntés elhúzódása miatt újra hozzáfogtak a munkához, azzal a kompromisszum­mal, hogy a színház ideiglenes lesz, Jágos fantazmagória, amelyeknek megvalósítása nemcsak ép és modern házak lebontását tette volna szükségessé, hanem súlyos milliókba is került volna. A fővárosi tanács egy ideig tanakodott, hogy hol találhatna olyan telket, amely alkalmas a célra, de ugyanakkor nem okoz túlságosan érzékeny érvágást a főváros kasszáján. Végül is azt vá­laszolta a miniszterelnöknek, hogy nem rendelkezik színház épí­tésére alkalmas telekkel. 32 Hetvenegy évig „ideiglenes" színház Az „ideiglenes" színház — mint Széchenyi jól sejtette — soká­ig, pontosan 71 évig maradt a magyar Thalia hajléka. De voltak, akik komolyan vették az ideiglenességet, és terveket kovácsoltak, hol lehetne a „végleges" színházat felépíteni. 1868-ban Szumrák Pál pesti városi főmérnök abban a háromszögben kívánta a Nem­zeti Színházat — operai részleggel együtt — elhelyezni, amelyet a Rákóczi út, a Tanács körút és a Dohány utca határol. Ebből a tervből sem lett semmi, már csak azért sem, mert a beépíteni szándékozott telkek megvásárlási ára horribilis összeget tett volna ki. De különben is, ekkor már érlelődött az a felfogás, hogy az Operát külön kell választani a drámai színháztól, és külön épüle­tet kell számára emelni. A Rákóczi úti színházépület tehát maradt úgy, ahogyan ifjabb Zitterbarth Mátyás annak idején megtervezte, csak toldozgatták­foldozgatták, átépítették, kibővítették. 1869-ben azonban a Nemzeti Színház megvette a Múzeum körúti saroktelket, és ekkor igazi nagy átépítés kezdődött. A két telekre Skalniczky Antal olyan hatalmas bérházat tervezett, amelyben a régi színházépület teljesen eltűnt. Még az utca felől sem látszott ki belőle semmi, mert az építész a régi homlokzat elé új, magasabb, oszloprendes eklektikus homlokzatot tervezett. Az új épület 1876-ra kész. A századfordulón Széll Kálmán miniszterelnök és egyben bel­ügyminiszter tett kísérletet a színház végleges helyének kijelölésé­re. Akkor a belügyminiszterre tartoztak a színház ügyei, nem a vallás- és közoktatásügyi miniszterre. 1899. május 19-én leiratban kérte a székesfővárost, hogy működjék közre az új Nemzeti Szín­ház felépítésében, „mert a színház mostani épülete nem felel meg többé a napról napra növő igényeknek. " A leirat nehéz helyzetbe hozta a fővárosi tanácsot. A miniszter­elnök rosszul választotta ki az időpontot. Akkor bontották folya­matosan a régi Belváros közepét az Erzsébet híd építése miatt. A régi házak bontása és az újak építése amúgy is alaposan igénybe vette a főváros kasszáját. A leirattal azonban történnie kellett va­laminek. A tanács tehát utasította a mérnöki hivatalt, hogy dol­gozzon ki javaslatot a színház esetleges elhelyezésére. A mérnöki hivatal becsülettel eleget tett a felhívásnak. Elaborátumát, bár — előre bocsátom — nem lett belőle semmi, mégis érdemes megis­merni, mert alapos munka és részben még ma is aktuális. A jelentés öt olyan javaslatot tartalmazott, amelyek a főváros tulajdonában levő telkekre, telekcsoportokra vonatkoztak. Ezek a következők voltak: a Károly kaszárnya (ma a Fővárosi Tanács V.B.) telkének a mai Tanács körútra eső része, az Erzsébet (ma Engels) tér, a Rókus (ma Semmelweis) kórház telke, a kis Rókus telke (ez a mai Rákóczi út és Vas utca sarkán volt, és lenyúlt a Stáhly utcáig), az Eskü (ma Március 15.) téri városi telkek. A jelentés azonban két tételben felsorolta azokat a telkeket is, amelyek akko­r nem voltak fővárosi tulajdonban, de a mérnöki hivatal megítélése szerint a célra szóba jöhettek. Ezeket esetleg magánosoktól kellett volna megszerezni. Közülük az érdekeseb­bek: az a telek, amelyen ma az úgynevezett királyi bérpalota áll (Felszabadulás tér 1.). A mai bérház akkor, természetesen, még nem létezett és a tervezet — kevésnek tartva a területet — hozzá vette a Curia utcát is és a Curia utca másik oldalán elterülő telek­tömbből is egy jókora darabot. Ajánlotta a jelentés az Orczy-ház telkét a mai Tanács körút és Majakovszkij utca sarkán és az Er­zsébet (ma Engels tér) és a Váci körút (ma Bajcsy-Zsilinszky út) közötti, akkor házakkal beépített sávot is. A többi javaslat való­ Nyolcvan esztendő elhelyezési ötletei A századforduló idejéből még több elhelyezési terv származik. Keglevich István grófnak,­az állami színházak (Nemzeti Színház és Opera) intendánsának, például, annyira megtetszett az Erzsé­bet (Engels) téri elhelyezés, hogy valóságos sajtókampányt indí­tott mellette. A városrendezők azonban, szerencsére, idejében le­fújták a különben többször új életre kelt tervet. Ámon József a Károlyi-kertben szerette volna felépíteni a színházat, arccal, azaz homlokzattal a Múzeum körút felé. Az útban álló tucatnyi Múze­um körúti és Magyar utcai házat, természetesen, bontócsákány alá juttatta volna. A Fővárosi Mérnöki Hivatal pedig ezúttal a Rákóczi teret szemelte ki, és a csarnok elé tervezte a színházat. A Rákóczi úti ház életében az 1908. év hozott döntő fordula­tot. A vallás- és közoktatásügyi miniszter (gróf Apponyi Albert) ugyanis ekkor úgy döntött, hogy a színházat le kell bontani. Az igazság kedvéért azonban meg kell állapítani, hogy a lebontást a tűzoltóság és rendőrség már évek óta sürgette, sőt, 1904-ben, sze­zonnyitáskor a rendőrség megtagadta a működési engedély kia­dását, és ezt az intézkedést végül a belügyminiszter függesztette fel. A felfüggesztést nem indokolta, de a tényleges, be nem vallott ok az volt, hogy nincs más megoldás. Pedig minden szakértő tud­ta, hogy a színház, főként belsejének fából készült szerkezete mi­att erősen tűzveszélyes, az épület pedig különben is elavult és ro­zoga. A lebontási döntés után felmerült a kérdés, hogy hol játsszon a színház, „míg az új felépül". Volt egy terv, hogy a Döbrentei tér­nek azon a részén, ahol most az Erzsébet-szobor van, ideiglenes Nemzeti Színházat építsenek, amely azután, ha a végleges felé­pült, a színház nélküli Budáé lehetne. Hauszmann Alajos el is ké­szítette az ideiglenes színház terveit, de a miniszter másképpen döntött. Éppen akkor ugyanis a csőd szélére jutottak a régi Nép­színház épületének bérlői, és a miniszter — a híresztelések szerint ezért, hogy kihúzza őket a bajból — ezt az épületet tíz évre kibé­relte a Nemzeti Színház számára. A tíz évből 56 év lett, mert a Nemzeti Színház 1908-tól 1964-ig ebben az épületben játszott. De ez alatt az 56 év alatt, mondhatni, állandóan kísértett az új, végle­ges színház felépítésének gondolata. Akkor járt a terv legközelebb a megvalósuláshoz, amikor 1912-ben pályázat döntött az új, természetesen a régi helyére tervezett, színház felépítéséről. Az első menetben Medgyasszay István pá­lyaműve győzött, de kivitelre nem találták alkalmasnak, és nem is épült meg, mert a szűkkörű második menetben Tőry Emil és Po­gány Móric terve nyerte el a bírálóbizottság tagjainak a tetszését. Ezt akár fel is lehetett volna építeni, ha közben ki nem tör az első világháború. De kitört. A háború idején és még utána jó ideig pedig senki sem gondolt komolyan színházépítésre. Későbben azonban, fő­ként, amikor a színház — 1937-ben — fennállásának századik év­fordulóját ünnepelte, valósággal özönlöttek a tervek. A régi, Rá­kóczi úti telekre szánt projektumokat figyelmen kívül hagyva, ezek közül néhány érdemes az említésre. Meg kell állapítani azon­ban, hogy ezek az elhelyezési tervek többnyire a régebbi gondola­tokat variálták, így újból felmerült a Károlyi-kert beépítésének szerencsétlen gondolata (Padányi Gulyás Jenő), a Rókus (Sem­melweis) kórház telke (Balázs Gyula), az Erzsébet (Engels) tér (Plete Ferenc). Mondani sem kell, hogy egyik sem jutott tovább a szakfolyóiratokban való publikálásnál, a színház pedig maradt a Blaha Lujza téren, a régi Népszínház épületében. Ez az épület viszonylag szerencsésen átvészelte az 1945-ös ost­romot, bár hatvan belövést kapott, de néhány hónap alatt műkö­dőképes állapotba hozták. Ám 1949-ben Rákosi Mátyás bejelent

Next