Budapest, 1988. (26. évfolyam)
12. szám december - Kiss Károly: Egy ódon ház megújhodott
ra rétegeződve szunnyadtak és hevernek a történelmi korok emlékei. Itt, a református templom és a postaépület térségében ugyancsak végleges feltárásra vár az a XIII. században emelt királyi erősség, amelyet a későbbi Anjou királynék birtokoltak. A magyar középkor fénykorában fontos szerepe volt e palotának, nemcsak az oklevelek, de az itt előkerült gótikus és reneszánsz töredékek tanúsítják: az ország egyik hatalmi-szellemi központja állt ezen a helyen. A legújabb kori emlékek közül most csak egyet említsünk: itt áll az egykori Templom utcában, a bontócsákányoktól megmentett jellegzetes óbudai épület s benne Krúdy Gyula utolsó hajléka. A házat, s mellette két társát példás körültekintéssel helyreállították, hogy immár a magyar műemlékvédelem országos restaurátorközpontjaként szolgáljon. A legújabb kori emlékek közül most csak egyet említsünk: itt áll az egykori Templom utcában, a bontócsákányoktól megmentett jellegzetes óbudai épület s benne Krúdy Gyula utolsó hajléka. A házat s mellette két társát példás körültekintéssel helyreállították, hogy immár a magyar műemlékvédelem országos restaurátorközpontjaként szolgáljon. A ház múltját és történetét vallató régészeti kutatás jelentős középkori falmaradványokra lelt az épület eredeti pincézetében. S mindezek alatt egy római időkből való kutat is sikerült föltárni. A falmaradványokból a régészek megállapították, hogy legkorábbi része a XIII. századból való, de azt is kiderítették, hogy a mostani ház alapjaként szolgáló épületet feltehetőleg a XIV. században emelték. Az eddigi eredmények és az okleveles adatok alapján a régészek Gilher német telepes házával azonosítják. Azt is megállapították, hogy hajdani tulajdonosa 1363-ban harminckét arany forintért eladta a házat Erzsébet királynénak, Nagy Lajos hitvesének, aki a megszerzett épületet a szomszédos klarissza klastromnak adományozta. Azt is tisztázták a kutatók, hogy a török kiűzetése után a középkori épület maradványait ismét használatba vették az újonnan jött városlakók. A XVIII. század végi adókönyvek tanúsága szerint itt működött a „zum Löwen", vagyis az „Oroszlánhoz" címzett korcsmaház. Egy 1799-ből származó leltár mindössze négy asztalt, nyolc széket és két padot talált itt, ebből is kiviláglik, hogy a „zum Löwen" nem tartozhatott a fényesebb vendéglátóhelyek sorába. Az „Oroszlán" korcsmaházat 1816 és 1817 között, akkor elég jelentősnek számító, több mint húszezer forintos költséggel, átépítették. A községi vendégfogadóként szolgáló intézmény a „zum Ungarischen Kronen", azaz a „Magyar Koronához" cégért viselte, de röviden csak „Kron-Wirtshausnak" nevezték. Ennek alapján lett Korona tér a mai Mókus utca torkolatánál kialakult, most névtelen térség, és ezért nevezték Kiskorona utcának a napjainkban Magyar Lajosról elnevezett utcát. A régvolt Óbuda topográfiai kutatásában jelentős fogódzót kínálnak a hajdani utcanevek. E régi helynevek néha oly fontosak, mint a régészeti leletek. A településtörténet és gazdaságtörténet, valamint az itt élt népesség életmódját föltáró kutatás, más források híján, sokszor csak a történeti helyrajz segítségével igazodhatik el egy-egy emberi település múltjában. Most, e gyönyörűen restaurált épületben új intézménnyel gyarapodik Óbuda, ugyancsak ideje lenne végre elrendezni a ház környezetében észlelhető utcanévzűrzavart. A közvélemény is áhítja, hogy a Krúdy által irodalomtörténeti rangra lépett Templom utca ismét tisztes régi nevét viselhesse. Képtelenség, hogy ezt a rövid utcácskát az ötvenes évek neofita buzgalmában kinevezték Dugovics Titusz térnek! A Korona tér elnevezés visszaállítását ugyancsak történelmi és helytörténeti előzmények követelik. Szeretnénk hinni, hogy az önmagát szervező társadalom szép kereteket talál majd e ház falai között. Azt is hisszük, hogy Óbuda lakói e házban kedvük szerint megteremthetik ama lehetőséget, amelyben — nevezzük bár Óbudai Társaskörnek vagy ilyen-olyan Vigadónak — minden emberi kisközösség otthonra lel. KISS KÁROLY 37 Rétegek. Századok. Táj. Nagy és kisbetűvel egyaránt kezdhetjük a szavakat: Rétegek, Századok, Táj. Naggyal, mert jelen esetben három — igaz, együttesen egyetlen műalkotást alkotó — műről, tűzzománcról van szó, s kicsivel is, hiszen a fogalmak kevés helyen indítanak meg távolabb, időben, térben mélyebbre vezető asszociációsort az emberben, mint éppen Óbudán, ahol Bencze Lilla tűzzománcait elhelyezték. Kultúrák váltották egymást vagy inkább épültek egymásra az időben itt, ahol az emberi mű harmóniateremtéséhez a természet adott példát, ahol oly tökéletes egységbe olvad a hegy, a lankás folyóparti táj és maga a folyó, hogy, mondhatni, ez az egység tovább már nem is tökéletesíthető, legföljebb rontható. Az évszázadok alatt sokszor épített itt úgy az ember, hogy megőrizte a táj harmóniáját, és sokszor, az utóbbi időben riadtan látjuk, egyre többször építkezett, építkezik úgy, hogy megrontja az összhangot a táj elemei, a természeti és az épített környezet között. Ha másért nem, ezért, az ellenpélda kedvéért is fontos, hogy megújított, de régi szépségét őrző épületben dolgozik az Óbudai Művelődési Központ, hogy a tervezők az új építészeti elemekkel is a hajdani bensőséges hangulatok felidézésére törekedtek. És ezért fontos a régi-új falak között a három tűzzománc jelenléte; tovább tágítják a képzelet számára az újraéledő időt, az épület évszázaddal mérhető múltja mellé a táj, a település évezredeit, jellegzetes motívumait, a történés érzelmileg átélhető elemeit társítják. Hegyek, mintegy kimetszett képen szemléltetve a földtörténet korszakait; a Duna-kanyar a légifelvételek tárgyszerű pontosságával ábrázolva; mozaikkockák a rómaiak idejéből, a középkorból, az elmúlt évtizedekből; honfoglaláskori lovasok és Krúdykorabeli postakocsi, klasszicista ablakok és barokk kapuk — az egyik kép sarkában álló lovashoz hasonlóan magunk is állunk a képek előtt, de egy idő múltán akár be is csukhatnánk a szemünket, akkor is látnánk az életet Aquincum, Óbuda, Buda házai között. P.Sz.E.