Budapest, 2004. (27. évfolyam)

3. szám május - Matits István: Stilizált hímzésminta - Csatlakozási ünnepség az időkeréknél

szédből amúgy is kiderül, hogy lélek­ben itt van mindenki. A szöveget Pa­taky Attila ihlethette: „A csodát nem az EU-tól kell várni. A csoda ti vagy­tok. Csoda a lelketek. Csoda a szíve­tek. Az izmotok. A fejetek. A magyar szellem." Ezek a sorok mélyen meg­indítják a riportert, egyenesen a Hő­sök tere irányába. Azt azért még meg­várom, hogy a konferanszié nietzschei körmondatokkal fesse le a Magyar Posta ünnepi bélyegsorozatát. A Műcsarnok környéke a vonulók­tól és az egyik vendéglátó egység re­mek, posztmodern esztétikai jártassá­gáról tanúságot tevő breakbeat zené­jétől hangos. A Hősök terén ugyanis néptánc előadás folyik párhuzamosan két színpadon, a hegedű és más tra­dicionális hangszerek hangját el kell nyomni valami elektronikus tánczené­vel, ugyebár. A lüktető, tört ritmusú muzsika táncra csábít néhány tizen­éves, proletár származású leányzót, egy lepukkant, alkoholista csöves ki­nézetű úriember pedig a földön ülve, üvöltve kínálja portékáját: „Négyszá­zé a villogókat!" A villogó tizenöt­húsz centiméter hosszúságú, „üres" fényt kibocsátó műanyag rúd techno­partikon és a szórakoztatóipari zsar­gonban parasztdiszkónak nevezett in­tézményekben divatos. A csatlakozók nem kapkodnak érte. „Tiszta Sziget!" - kiált föl örömte­lin egy rosszul tájékozott, kora har­mincas éveiben járó marketing-asz­szisztens hölgy, bár kétségtelen, hogy a hömpölygő tömeg kiválthat ilyen képzettársításokat. A Dózsa György úton az Ajtósi Dürer sor irányába egy kismotorból átalakított fagylaltárus száguld éjjel egy óra körül. Teljesen kiszámíthatatlan időközönként lelas­sít, nem áll meg, bekapcsolja hang­szóróit (nem a jól ismert fagyis dal­lam, de hasonló, ügyes húzás), majd továbbhajt. Aki a lassításkor a közel­ben van, kap fagyit, a többieknek fi­tyisz. Én azért utánuk rohanok és megkérdezem a sofőrt (mögötte a ba­rátnője kucorog): „Miért rohantok? Arra van Európa?" Nem, „arra haza­felé van", jön a válasz, ezen jól elgon­dolkozom. Két srác üres műanyag flakonokkal passzolgatva halad az átlag csatlako­zónál gyorsabban a Thököly út irá­nyába. Ad hoc labdájukat időnként el­orozza egy-egy szembejövő társaság, ilyenkor nyomban találnak másikat. Némelyik átadás kimondottan látvá­nyos: négysávnyi szélességben, két tizenöt fős csoport lábai között megy a halálpontos kiugratás a szélre, amit első érintésből visszatesz a címzett, aztán flottul helyet cserélnek, össze­szokottak. A Damjanich utcánál az autók miatt abbahagyják, ekkor be­szól egy keserű női hang: - Még ilyet, így ünnepelni a csatlakozást! •

Next