Budapest, 2004. (27. évfolyam)
9. szám november - Tóth Vilmos: A soknevű sírkert egyetlen neve
BUDAPEST flflflfl NOVEMBER A soknevű sírkert egyetlen neve Szöveg: TÓTH VILMOS Fotó: SEBESTYÉN LÁSZLÓ • Mi a neve annak a budapesti temetőnek, ahol Simonyi óbester és Alvinczy tábornagy, Vörösmarty és Arany, Deák és Kossuth, Izsó és Munkácsy, Ybl és Lechner, Mikszáth és Ady, Krúdy és Kosztolányi nyugszik, ahol kétszer temették Csortos Gyulát és háromszor József Attilát, s ahol az egyetlen, magyar földben nyugvó Nobel-díjasunk, Hevesy György sírja található? A válasz egyszerűnek tűnik: Pest város egykori köztemetőjéről, a hivatalosan 1849-ben megnyitott Kerepesi úti temetőről van szó, amely 1885 óta különleges, kiemelt helyet foglal el a fővárosi és a hazai sírkertek sorában. Nevezték és nevezik másképpen is, de aki nem közömbös a tradíciók iránt, az nem felejti ki a történelmi elnevezésből az „úti" szócskát. Nehéz lenne egyértelműen eldönteni, hogy az utóbbi négy-öt évtizedben miért terjedt el mégis a köznyelvben a minden alapot nélkülöző, leginkább becenévként felfogható „Kerepesi temető" megjelölés. A magyarázat talán egyfajta egyszerűsítő törekvés, a háromszavas név kétszavassá formálása lehet. A mindennapi életben, az utcai társalgás szintjén persze elfogadható a helytelen névhasználat, ám a helytörténeti és művészettörténeti szakirodalomban, illetve a sajtóban a legkevésbé sem. A „Kerepesi temető" elnevezés a pesti „fattyúnyelv", a rendkívül gazdag fővárosi szleng egyik szerencsétlen hajtása. Az utóbbi időben már a térképek, városatlaszok és útikönyvek is szinte kizárólag ezt a torzított nevet használják, mintha a Lipótváros helyett a „Lipi" vagy a Marczibányi tér helyett a „Marci tér" válna elfogadott, hivatalos megjelöléssé. A Kerepesi úti temető hagyományos nevének helyes formája leggyakrabban gyászjelentésekben és gyászhirdetésekben bukkan fel, mégpedig elsősorban — igencsak árulkodó módon - a több generáción át budapesti felmenőkkel rendelkező családok esetében. A szóvégi „i", mely mindkét névalakban megtalálható, arra utal, hogy a sírkert elnevezése földrajzi névből származik. Kérdés, hogy a pesti polgárok milyen meggondolásból határozták meg így a 19. század közepén új sírkertjüket? Tény, hogy a temető a Pestről Kerepes felé messzebb tekintve Gödöllő és Hatvan irányába -kivezető országút mellett létesült, a város tulajdonában lévő, de beépítetlen, korábban haszonbérbe kiadott földeken. Ez döntő bizonyíték az út névadó szerepe mellett, melyet megerősít, hogy terület (városrész) nem lehetett az elnevezés forrása, hiszen Pestnek nincs Kerepes nevű része (a Kerepes-dűlő elnevezés szintén az útéra vezethető vissza). Megnyitásakor egyébként is igen messze esett a város tényleges határától, mondták is: a pestieknek nem lesz kedvük meghalni azután, hogy ide költöztették a sírkertet. A város utolsó jelentősebb épülete ebben az irányban a Szent Rókus Kórház volt. A névadó tehát nem a terület, hanem a közvetlenül az új temető mellett húzódó, Kerepes felé vezető országút. A korabeli gyászjelentések szövegében már az 1850-es években megjelentek az ilyen és ehhez hasonló fordulatok: „Hideg tetemes folyó Deák Ferenc ideiglenes sírja a fővárosi köztemetőben