Budapest, 2004. (27. évfolyam)

9. szám november - Erő Zoltán: Lakópark: megoldás vagy zsákutca?

9 NOVEMBE­R 2004/9 BUDAPEST nárathoz, a szabadon álló többlakásos lakóépületekhez kötődik. Ne gondoljunk azonban azonnal a tízemeletes panelházakra - az csak egy a sok forma közül. Lakótele­pek ugyanis már az 1920-as, 1930-as években épültek. A nyomortelepekhez és a lakóvagonokhoz hasonlítva ezek közül még a silányabbak is nyilvánvalóan jónak számí­tottak, ma azonban már komoly gondok adódnak velük mind műszaki, mind társadalmi értelemben. Tipikus példa erre a Pongrác úti vagy a közelmúltban elbontott Asztalos úti telep. Sorolhatjuk a további példákat: Salgó­tarjáni út, Hős utca, Aszódi út, Dzsumbuj. Érdekes mó­don némelyikük egységes osztatlan ingatlanon, kerítés mögött áll, tehát akár lakóparknak is mondhatnánk, vala­hogy mégsem érezzük indokoltnak ezt a megjelölést. Három-négy emelettől a paneltoronyig Az 1940-es évek elejére már meglepően jó minőségű lakótelepek is épültek a fővárosban. Ezek - bár jellem­zően kis alapterületű lakásokból állnak ma is többé­kevésbé elfogadható lakókörnyezetet kínálnak. Példa lehet erre a Béke út, a Göncöl utca, a József Attila tér kö­rülírta városnegyed. Az ötvenes évek lakóteleptermését is érdemes a minőség elemeit kutatva tanulmányozni -leszámítva egy-két kirívóan buta alkotást. A Fiastyúk (az­előtt Thälmann) utcai lakótelep az épületekre aggatott néhány szocreál attribútumtól eltekintve kimondottan kellemes: a mára megnőtt méltóságteljes platánfák a há­rom-négy emeletes házak fölé magasodnak, az épületek telepítése változatos, a Rákos-patak partján műteremla­kások is épültek. Ugyanígy csupa jót lehet mondani a Kerepesi úti lakótelep „meander" házairól, ahol az egész, építészetileg igényesen komponált együttes sokkal in­kább mutat skandináv derűt, mint egy sötét korszak nyo­masztó hangulatát. A nagy gond ezeken a helyeken a la­kásokon belül van: a 28 négyzetméteres, „cs" jelzésűek, azaz csökkent értékűek mellett a nagyobbak is többnyire csak 50-52 négyzetméteresek, de átalakítással, korszerű­sítéssel mégis igen jól illeszkednek napjaink lakáspiaci igényeihez. Hasonlóan sok jó mondható el az 1960-as évek egyes lakótelepeiről is. A korszak kedvelt megoldása a három­emeletes középblokkos lakóház. Akár nagyobb összefüg­gő területen, akár kis­ lakótelepek formájában felhúzva mára kellemesen lakhatást kínálnak - ismét a nemes pla­tánfáknak köszönhetően! A József Attila lakótelep akár pályakezdő fiatalok, akár idősek számára lehet igen von­zó. Kertvárosnak is mondhatnánk, ha nem félnénk attól, hogy ismét összezavarjuk a definícióikat. Lényegesen el­szomorítóbb az 1970-es évek tízemeletes, szovjet ház­gyári típusú paneltermése. Megjelenésének következ­ménye, hogy mára a lakótelep szalonképtelen kifejezéssé alacsonyodott. Voltaképpen két tényező lehet ennek a tárgyiasult oka: egyfelől a házak sablonos tízemeletes ma­gassága, melyet nem ér fel a növényzet, így a falanszter­jelleg nem oldódik, másfelől a gyenge minőség, amely mind a lakóházakon, mind a közintézményeken, mind a közterületeken megmutatkozik. Nem kis erőfeszítésre, az úgynevezett „E paneles" lakóépületek megjelenésé­re volt szükség az 1980-as évek közepén ahhoz, hogy ez a formáció némileg visszanyerje presztízsét, ekkorra vi­szont egy olyan ingatlanpiaci kifejezés is meghonosodott, amire senki nem gondolt volna korábban: a Pók utca és a Gazdagrét „sztár lakóteleppé" vált. A lakótelepek presztízse - ha az összefoglalás igényé­vel fogalmazunk - kétségkívül nem magas a mai Buda­pesten. Mégis, józanul végiggondolva látnunk kell, hogy van számos előnyük: végül is egyfajta funkcionális terve­zettség eredményeképpen jó tájolásúak,­­összkomforto­sak, vannak közintézményeik, zöldterületeik, néha még parkolóik is. Mindez a belső városrészekről sokszor nem mondható el. Végső soron tényként rögzíthetjük: ezt a piac is díjazta. Az elmúlt másfél évtizedben a lakótelepi lakások értékállósága egyáltalán nem bizonyult rossznak, sőt sok helyen kedvezőbbnek bizonyult a belső városré­szekénél. A lakótelep-építés azonban az­ 1990-es évek ele­jére gyakorlatilag megszűnt. És - bár lényegesen kisebb lakásszámokkal - megkezdődött a lakópark-építés. Elem­zésünk közelebbi tárgyára térünk hát. Szegregál vagy közösséget épít? A lakóparkok kialakulását talán a budai társasházas terü­leteken megépített kislakótelepekre vezethetjük vissza. A társasházas területek egy-egy nagyobb telkét, a budai domboldalak rétjeit három-négy-öt társasházzal egyszer­re építették be, és ezeket a területeket körbekerítették. Kialakult a félprivát terület, amelyet az utca népe már nem használhatott korlátlanul: sokszor még át lehetett jár­ni rajta, de idővel a lakóközösség zárni kezdte a kapukat. Ezen a telken belül saját gondnok vagy a lakóközösség tart rendet, a közművek nem közművek, hanem magán­hálózatok, a térvilágítás nem közvilágítás, saját költségből működtetik. A havat nem a köztisztasági vállalat tolja el. Találunk ilyen kislakótelepeket a Gellérthegyen épp­úgy, mint a Svábhegyen vagy a Fillér utcában.­­Ilyennek láthatjuk a tiszti lakótelepeket vagy egyes belügyi lakó- Kerepesi úti lakótelep

Next