Budapest, 2004. (27. évfolyam)

2. szám április - Fleischer Tamás: Budai rakpart - nagyívű irányváltás

BUDAPEST flfflMi Á P R I t. I . Ha nem a közlekedési átjárhatóságot tekintjük a Duna-part alapvető érté­kének, akkor nem is ennek a javításá­ból kellene kiindulni. Budapest vá­rosfejlesztési koncepciójának készítői pontosan ezt tették 1998-ban: a városi élet átfogó céljait helyezték a közép­pontba, ide sorolva (más fontos szem­pontok mellett) a város visszafordulá­sát a Duna felé. Komplex városfejlesztési megközelítés A koncepció öt évvel későbbi elfo­gadásáig elkészített tanulmányokban nyomon követhető, ahogy a kitűzött átfogó célokkal összeütköznek az elő­re, a céloktól függetlenül kijelölt merev ágazati akciótervek, ahogy a tervezők szembesülnek az alapértékek és a köz­lekedési javaslat konfliktusával, és a kompromisszum lehetetlensége fel­puhítja, elbizonytalanítja az alapérté­kek kimondását. Az 1998-as egyeztetési anyag világo­san fogalmaz: „A Duna-partok - ame­lyek a város számára a kereskedelem és az ipar helyszíneként is szolgál­nak, - olyan fejlődési potenciállal ren­delkeznek, ami a város növekedése során mindig legelőször tette lehető­vé a területek felértékelődését, a te­rülethasználat megváltozását. (...) A térszerkezet alakítása során minde­nekelőtt a Duna-partok további minő­ségi fejlesztését kell célként kitűzni, s továbbra is e minőségi követelmény­nek alárendelni a fejlesztési folyama­tokat. (...) A Városfejlesztési Koncep­ciónak a Duna menti zóna minőségi fejlesztése fontos eleme, mely a hosszú távú fejlődés szempontjából az egyik legmeghatározóbb értékhordozó." Az általunk is támogatott gondolat­menetet kiválóan összefoglalja a fen­tebbi idézet. Az 1998-as anyag a vá­ros stratégiai szerepeiből és céljaiból indult ki, és ebből próbálta levezetni a szükséges tennivalókat. Ennek kö­szönhetően nagyon óvatosan fogalma­zott akkor, amikor a stratégiai célnak ellentmondó fejlesztéshez érkezett: „megfontolás tárgyává kell váljon az út kapacitásának növelése". A koncepció vitái is felszínre hozták az ellentmondást: ha a városvezetés célnak tekinti a nyitást a Duna felé, akkor miért akarja a budai rakparton négy sávon áramló átmenő forgalom­mal elszigetelni egymástól a várost és a vízfolyást? Vajon a rakpartok mi­nőségi fejlesztésének követelményébe bele lehet-e érteni azt, hogy minde­nekelőtt a ma is zavaró (és egyben za­vart) átmenő forgalom körülményein kell javítani? A koncepció 1999-es tanulmány­kötetében már elbizonytalanodik a cél megfogalmazása. A Duna menti akciókat sorolva türelmetlenség érző­dik az értékelésből: „A főváros kezde­ményező szerepet vállalt a tervezés előkészítés terén, azonban az itt elin­dított beruházások még nem váltak húzóprojektekké. Nyitott kérdésnek tűnik tehát a városfejlesztés és rende­zés számára a város folyó felé való visszafordításának sikeressége." Bár, úgy tűnik, itt egymásba csúszott a projekt szintű tőkevonzó hatás és a városfejlesztési léptékű sikeresség megítélése, a következtetés a lényeg: a dokumentumban a korábbi cél el­bizonytalanodik, míg a Duna tenge­lyének helyzetbe hozására tett javas­latok között már határozott megfogal­mazással szerepel a budai rakparti út kiépítése és a közlekedési rendszer átszervezése. A koncepció 2002-es végső formá­n A szocialista főpolgármester-helyettes a fővárosi önkormányzat város­üzemeltetési bizottságának hétfői ülésén közölte, hogy a civil szerveze­tek felvetései alapján a Miniszterelnöki Hivatal a budai rakparti úttal kapcsolatban változtatást szorgalmazott. Eszerint az eredeti tervnek meg­felelően útpályabővítés nélkül, támfalkihelyezéssel épülne meg a Cse­pelre szennyvizet szállító budai főgyűjtőcsatorna. Atkári János (SZDSZ) főpolgármester-helyettes szerint nem a zöld szer­vezetek tiltakozása miatt, hanem azért változtattak a rakpart szélesítésé­nek elképzelésén, mivel azt a főváros is problematikusnak találta. Emel­lett a rakpartszélesítésnek nincs meg a pénzügyi fedezete sem. A főváros által 1998-ban e célra betervezett tízmilliárd forint jelenleg még a támfal­kihelyezés költségére sem elegendő - tette hozzá." Forrás: Városházi hírek (MTI 2004. február 24.)

Next