Budapest, 2004. (27. évfolyam)
9. szám november - Budapest
N () VEMBER 2004/9 B I' PAPES I' BUDAPEST a városlakók lapja XXVII. évfolyam 9. szám Megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 ////. évfolyam, 1945-1941 (szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor) IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 (szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János) Szerkesztő: Buza Péter A kiadást gondozzák a Nagy Budapest Törzsasztal tagjai és vendégei: Angelus Róbert, Bogárdi Mihály, Bor Ferenc, Buza Péter, Del Medico Imre, Droste Wilhelm, Fodor Béla, Frankl Aliona, Gerle János, Gyimesi Zsuzsa, Holló Szilvia Andrea, Juhász Gyula, Lakatos Tibor, Mezei Gábor, N. Kósa Judit, Nemes Tamás, Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Rozsnyai József, Saly Noémi, Tosics Iván, Török András, Vadas Ferenc, Vargha Mihály, Vékás Magdolna, Zeke Gyula, valamint Csordás Lajos, Mikes Éva, Varga Lajos Márton. A szöveggondozást Bognár Antal végezte. Megjelenik a Száz magyar falu könyvesháza Kht. kiadásában. Felelős kiadó: Farkas Erika ügyvezető igazgató. A szerkesztőség címe: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 36/B. Telefon: 221-7598, fax: 363-2017 E-mail: budapest@mail.tvnet.hu Web: http://budapest.neuropolis.hu/ Szerkesztőségi órák: minden hónap első keddjén délután öttől hétig a Spinozaházban (Budapest, VII. Dob utca 15.) Stúdiómunka: Tandem Grafikai Stúdió - Faragó István és László Zsuzsa http://tandemgrafika.hu Telefon: 355-3777 Nyomdai munka: Grafika Press Rt. 1101 Budapest, Monori utca 1-3. Vezérigazgató: Farkas Tamás. Telefon: 262-5747, 261-5680 ISSN: 1785-590 X Nyilvántartási szám: 2.2.4./237/2004 A borítón: Halottak napja után... írásaink budapesti temetőkről a 2-6. oldalon A hátsó borítón: Kártyán a város. Cikkünk a 38-39. oldalon • BUDAPEST városában és még nagyon sokfelé a régióban ma az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy a szocialista realizmus nagyon rövid időszak volt az építészetben. E jelzős szerkezet ugyanis megtévesztő, automatikusan összecsúszik a két szó, ezért a legtöbben azt hiszik, hogy a szocreál a szocializmus időszakának saját stílusa. Pedig szerencsétlen módon e súlyos negyven éven belül legalább három, többé-kevésbé végigvitt stílusfordulat zajlott. Csodálkozhatunk-e azon, hogy a nagyvárosokban, főképp Budapesten, sokan már alig-alig képesek követni a folyton-folyvást bekövetkező váltásokat, változásokat. Különösen azért, mert egyre nehezebb koherens gondolkodást fölfedezni a legtöbb „építésznél", szomorú módon még azoknál is, akik valamilyen módon reflektorfénybe jutottak korábban - de túlságosan beleragadtak a hírnévbe, miközben mai működésük már retrográdnak tűnik. Kimondva vagy kimondatlanul, nemcsak kenyér-, de stílus(talansági) harc is zajlik az építészek között. Csoda-e hát, ha mára eljutottunk az esztétikai minőség katasztrofális elillanásához? Persze a nagy zavar még anno a 19. században, a stílusépítészet egyre üzletiesebb hullámaival keletkezett, az eklektikus neók elfajzásaival, majd tolásaival. Művelőikben eleinte megvolt ugyan a formai kánonok tudása, de már ekkortájt is nehéz lett volna szabadulni az ipari sorozatgyártás kínálatözönétől. Pedig még csak akkoriban tört be a villanyáram és a vasbeton, majd lassan teret nyert a túlbonyolított gépészet, a motorizáció és legújabban a digitális technika - ne felejtsük el, mindez szinte kivétel nélkül a haditechnika fejlődésének jóvoltából. Persze egy vérbeli építészt, aki legalább annyit foglalkozik a hely, mondjuk az igen gazdag Budapest megismerésével és megismertetésével, mint az új világstílusok kifürkészésével, semmi ilyesmi nem tudna eltéríteni attól, hogy igazán jót produkáljon. Amiben ez várja a mai építészetet, az nem a körülményekben keresendő, hanem magukban az építészekben. A korábban nagy állami tervezőirodákban szocializált építészek addig eljutottak ugyan - persze a kényszer feszítő erejétől -, hogy magánírodát gründoltak. De nyilvánvaló, hogy saját irodában is lehet teljesíteni a megrendelő térigényeit, például túl nagyotmondó, feleslegesen csillogó-villogó építészetet gyártani. Tudomást sem venni arról, hogy az építés (néppé tevés!) legelsősorban nem is új házak létrehozásával egyenlő! Minden új épület problémaforrássá válik a jövőben, aminek mértéke jó tervezéssel persze csökkenthető. De a világ nem ebbe az irányba halad. A mai monolit vasbeton házak többsége ugyanolyan időzített bomba, mint a panelházak a lakótelepeken. Budapest mégis telépült ilyen szerkezetű irodaházakkal, és most számos lakóépület szintén így készül. Égre viharosabban következik be egy prófécia a nyolcvanas évekből: korunk építészetének „hozadéka" eltakaríthatatlan romhalmaz lesz. (Pintér Béla építész válasza a mesteriskolások kérdésére a nyolcvanas évekből.) Ki kell mondani: korunk építészete sok esetben máris romhalmazt produkál, nem véletlen, hogy beindultak a bontógépek (Fő utca, Vörösmarty tér). Az igazi szocreál - vagy nevezzük inkább Sztálin-barokknak - a már stílusficamokhoz képest maga a felüdülés. Nem úgy a tüzépbarokk, a nyolcvanas évek posztmodernjének magyar lenyomata, mely már gyakorlatozás volt arra, ami most van: a legszomorúbb kapitálbarokk. A demokratikus fordulat nem hozta magával automatikusan a teljes, félelem nélküli demokráciát, de megindította hozzá a közeledést... Szó ami szó, az építészek közül sokan mintha egyelőre még mindig inkább távolodnának - végtére is a megmerevedett, mutyizós munkaelosztás működget, s hát tornyocskák meg egyéb divatok majmolása kifizetődőbb, így ne csodálkozzunk, hogy itt még a nyugatihoz hasonló sztárkultusz sem tudott kialakulni - no, nem mintha pont ezt hiányolná BUDAPEST .