Budapest, 2005. (28. évfolyam)
7. szám július - Vásárhelyi Tamás: Budapest természetesen
BUDA IF. STAFLFLJJFL JÚLIUS Mások könnyebben kerülnek a szemünk elé, a ruhamoly és az aszalványmoly például szabadon röpköd „elragadtatott tapsikálásunkat" kiváltva. Előbbi elsősorban a szőrmét, gyapjút, (bundát, pulóvert), tehát az állati eredetű táplálékot szereti, utóbbi a fűszeres, illatos száraz növényi részeket rágcsálja és szövi be vékony fonalakkal hernyókorában. Hangyánk is lehet a konyhában, az egyik faj a májkrémre bukik, a másik inkább a mézre vagy lekvárra. Mit tegyünk, ezek is Budapest élővilágához tartoznak! És talán elég is volt belőlük ennyi annak illusztrálására, hogy minden élőlény számára fontos a megélhetéshez a táplálék (és gyakran nem mindegy, hogy mi), fontos a hőmérséklet, a páratartalom, a rejtekhely, a környezet minősége. Amelyiküknek megfelelnek azok a körülmények, amelyeket mi teremtettünk az évezredek folyamán, azok együtt élnek velünk, akár akarjuk, akár nem. Utcán nőttek fel Szép belvárosunk helyén valaha rétek, mocsárvidékek, erdők voltak. Ezeknek a természetes életközösségeknek ökológiailag igényesebb fajai is megmaradhattak, mint például az Orczy-kertben az őzsaláta, az ernyős madártej vagy a tiszta levegőt jelző duzzadt tányérzuzmó. Burkolt utcáinkról eltűnt az eredeti növényvilág. Többnyire már csak az általunk ültetett fák, fasorok üdítik őket, és ezek is változnak. Száz éve, az autóforgalom előtt és a kockakövek idején, még többük bírta a „gyűrődést", ám egy részüknek befellegzett, így például a platán, a vadgesztenye helyét sok helyen a keleti ostorfa foglalta el. Nekünk, akik a végtelen dugóban araszolva csak a szélvédő magasságáig emeljük a tekintetünket, mindegy. Gyönyörű, hangulatos árnyat ad az ostorfa is, törzse festői ívekben nyújtózik fölfelé. A kutyát sem érdekli az illemhely faji hovatartozása. (Az ebek szintén markáns lényei városunknak.) De ha megkérdezhetnénk a platánfa-csipkéspoloska, vagy a vadgesztenyeaknázó mely választott képviselőit, ők életterük elvesztését panaszolnák fel. Mind a két rovarfaj táplálékspecialista, csak ezen az egy növényen él meg. Kertészeink meg azt panaszolhatják, hogy mindkét rovarfaj idegen Magyarországon, nincs elegendő természetes ellenségük ahhoz, hogy kordában tartsa e kártevőket, következésképpen mértéktelenül elszaporodtak. Nyár derekára már sárgán, rozsdásan csüngenek e fák levelei. Ami azt illeti, mindhárom említett fafaj betelepített. Jelenlétük a tűrőképességükön túl ízlés, hagyomány kérdése is. New Yorkban például az autóforgalom környezeti következményeit is elbíró „városi fafajok" közül a ginkót (gingko, páfrányfenyő) kedvelik nagyon (nálunk is egyre több kerül szem elé belőle). A belső városrészben alig találunk zöld foltot. Mégis, igen sok vadon élő (tehát nem ültetett) lágyszárú növény található a belvárosi járdaszigeteken, virágládákban, a fák töve körül elérhető talajban. És még ott is jelen van-