Budapest, 2005. (28. évfolyam)

7. szám július - Rátonyi Gábor: Tamás Lágymányosi kesergő

liós költségűre becsült helyreállításig deszkák támasztják a hidat Budán­­mind a mai napig. Az alul piros híd­ról pereg a festék: olyan foltos, mint bármelyik vakolatelhagyó, vizesedő pesti bérház. A híd lépcsői mellé fel­szerelt korlátok aktív rozsdásodásba kezdtek unalmukban, a lépcsők tövé­ben összegyűlt a szokásos csikk-, fa­levél-, papír zsebkendő-, sörösdoboz­halmaz. Nem a híd, hanem környezetének képét rondítja: a pesti hídfőnél a Mű­vészetek Palotája és a helyiérdekű megállója között egy kis parkot ala­kítottak ki néhány hónapja. A füvön öt keskeny, kikövezett ösvény vezet át. Egy vezet közülük a híd irányába, a többi a művészeti intézmény felé kanyarodik. Vélhetően az volt a kert­tervező elképzelése, hogy a csepeli HÉV-ről reggel hét óra tájban leözön­lő száz-kétszáz fős tömeg a Művésze­tek Palotájába igyekszik majd, azon­ban az élet keményen rácáfolt a remé­nyekre: nem, Győzike barbár népe a híd, illetve az az alatt összpontosuló tömegközlekedési kapcsolatok felé caplat, átgázolva füvön, parkon, m­­egyében. A fű pedig kopik, és új ös­vények után kiált. Ösvényproblémákkal szembesül a jó nép a budai oldalon is. Minthogy a gyalogosok még mindig nem értet­ték meg annak az évszázados mérnö­ki leleménynek a lényegét, hogy csak sarkosan, kilencven fokos szögben lehet sétifikálni, a budai oldal gyalo­goslejárójától két utat tapodtak ki a megveszekedett városi lábak. Egyet a gyaloglók, egyet pediglen a kétkere­kűt hajtók. A két út mindegyike té­len-nyáron saras-poros, de a tömeg en­nek ellenére is hősiesen elkerüli a leaszfaltozott, sehova nem vezető jár­dákat. A hídra tízéves jótállást vállalt a ki­vitelező, ami idén jár le. A főváros más­fél éve próbálja elérni, hogy a híd al­ján tátongó fehér foltokat mázolják le ismét pirosra, de eddig nem volt foganatja a kérésnek. Nincs gazdája a hídnak: a festéklepergést a korábbi fővállalkozó alvállalkozójának kell or­vosolnia, a szemét eltakarítása a köz­tisztasági vállalat feladata (lenne), a pesti támfal megroggyanása megint csak egy másik vállalkozó, másik ha­tóság feladata. Hogy a bezúzott lám­paburák pótlása, a graffitik eltávolítá­sa (esetleg a Művészetek Palotájával való egyezkedés, hogy az intézmény biztonsági őrei néha nézzenek át az utca túloldalára - a hídfőre -, hogy ne fújják össze ismét a falakat), a kitapo­sott ösvények lekövezése ki minden­kinek a feladata lenne, nem tudni. Oly jól szimbolizálja a híd azt a men­talitást, hogy az új vagy felújított épü­letekre csak az átadás pillanatáig irá­nyul figyelem, utána a fenntartást akár az enyészet is átvehetné, hogy akár így is lehetne hagyni mindent. A váro­si bürokrácia útvesztőjében már úgy­is elveszett a Lágymányosi híd. • A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1874-ben jelölte ki a Hungária körgyűrű nyomvonalát. Az ehhez kapcsolódó híd megépítéséről száztíz évvel ké­sőbb, 1985-ben döntöttek, majd 1993 és 1995 között készült el a műtárgy, melyet végül 1995. október 30-án adtak át a forgalomnak. A híd elneve­zésére pályázatot írtak ki, melyen végül az eredeti, a köztudatba csak „munkacím"-ként beszivárgó Lágymányosi elnevezés nyert. Tavaly szó­ba került, hogy a híd vegye fel Latinovits Zoltán nevét, ám a Fővárosi Köz­gyűlés elvetette az ötletet. A Lágymányosi híd budai levezető szakaszának nyomvonaláról komoly vita alakult ki a kilencvenes évek elején. Az eredeti - a Hamzsabégi út felé egyenesen továbbhaladó­­ útvonalat a környékbeliek és civil szerve­zetek tiltakozására végül elvetették. A Hamzsabégi úti nyomvonal ellen tiltakozók egyik érve az volt, hogy az útépítéssel felszámolták volna azt a parkot, amelyet épp a levezető szakasz miatt beépítetlenül hagyott te­rületen alakítottak ki. A másik érv a forgalom Nagyszőlős utca felé való vezetése ellen szólt: a már egyébként is túlterhelt utcára ráeresztett for­galom közlekedési káoszhoz és környezeti károsodáshoz vezetett volna. Így a híd forgalma jelenleg közvetlenül a Budafoki útra áramlik. Az M1­es és az M7-es autópályával való összeköttetést elvileg a Galvani utca-Andor utca-Egér út nyomvonal biztosítaná, azonban az Andor utcaiak til­takozása, valamint az utca közepén húzódó iparvágányra vonatkozó bon­tási tilalom miatt végül ez sem lett teljes. Épp idén született meg a jog­erős ítélet, amely a fővárosra többmilliárdos kártérítési kötelezettséget ró az Andor utcaiak ingatlanainak értékcsökkenése miatt - és szintén idén dőlt el, hogy két év múlva talán megépülhet az Andor utcai szakasz.

Next