Budapest, 2005. (28. évfolyam)
11. szám november - Szablyár Eszter: Ha kell, a múzeumot visszük az emberek közé
BUDAPEST NOVEMBER Ha kell, a múzeumot visszük az emberek közé Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója az ásatásokról, a föld alatti kiállításokról és a föld alatti éttermekről • Római kori érme, céhláda, orvosi műszerek, harang, vörösréz tarackágyú. A három legjelentősebb budapesti anyagot őrző múzeum, az Aquincumi, a Kiscelli és a Budapesti Történeti Múzeum evidens darabjai. De vajon őrzi-e valamelyikük a főváros hangjait? - A hangos 20. századról, a hangrögzítés, -sugárzás évszázados múltjáról évekkel ezelőtt már rendeztünk kiállítást a Budapesti Történeti Múzeumban. A rádió, a gramofon, a verkli, a fonográf és a telefon segítségével kiemelkedő hangemlékeket idéztünk. Sőt, egy másik alkalommal, a magyar zene ezer évét is bemutattuk. Nem pusztán a tárgyi világ megőrzésére, rekonstruálására törekszünk, hanem olyan dolgokéra is, amelyek elillanhatnak. - Akár az utcazaj is szóba jöhet? - Bár ez eddig még nem jutott az eszünkbe, a zaj, a zörejek is egy kor emlékei. Érdemes volna rögzíteni őket. - Nincs sok idő ezt megfontolni. A jelen pillanat hangjai, tárgyai hamar változnak, eltűnnek. - Tényleg elképesztően felgyorsult a tárgyak, eszközök születésének és elhalásának ritmusa. Jóval rövidebb ideig használunk ma bármit, mint az elmúlt századokban. Állandó lomtalanítás az életünk. - Érdemes lenne kiszállniuk ezekre az akciókra? - Ahogy a megszállott fővárosi gyűjtő átböngészi a kitett darabokat, és onnan gazdagítja kollekcióját, a lomtalanítás a mi gyűjteményünk gyarapítására is kitűnő alkalom lenne. Még ha kissé bizarrul hangzik is. - Létezik akkora raktár, amelybe minden mentésre érdemes holmi elfér? - Azért nem kell mindent múzeumba vinni. Az elmúlt évtizedek bőséges emlékanyagának dokumentálására több megoldást is alkalmaz a muzeológia. A jellegzetes korszakokat és a rájuk vonatkozó történeti emléket szisztematikusan kell gyűjteni. - Ez még várat magára? - Folyamatosan gazdagodik az állományunk, de a közelmúltat egyelőre valóban kevés tárgy képviseli. E feladat gondozásában fontos a Néprajzi Múzeum kezdeményezése, de nemrég a Budapesti Történeti Múzeum is felvetett egy új gondolatot, amelynek az a lényege, hogy az elmúlt időszakban lejátszódott fővárosi események tárgyi emlékeit is archiváljuk. Mint például politikusok meghatározó pillanatokban viselt ruháit. Múzeumban volna a helye annak az öltönynek is, amelyben Szűrös Mátyás kihirdette a köztársaságot. - Egyáltalán nincs ilyesmi a birtokukban? - A Varsói Szerződésből való kilépést vagy az Európai Unióba való belépést aláíró toll a Nemzeti Múzeumban megtalálható. De a jelentős eseményekhez kötődő emlékek száma igen nagy. - Pontosan meg van határozva, mit kell kötelező jelleggel gyűjtenie a múzeumnak? - Nincs ilyen szabály, ezért aztán még nagyobb felelősség terhel bennünket a válogatás során. A hatvanas évek bútorai például még alig-alig kerültek be a raktárainkba, bár ennek a korszaknak a tárgyi kultúráját már bemutatták néhány évvel ezelőtt a Sándor-palotában. Igaz, ma még ott találjuk ezeket a bútorokat néhány lakótelepi lakásban, de már csak elvétve. Ráadásul minél komplettebben kellene megmentenünk a lakberendezéseket, egy-egy kiragadott darab nem tudja hitelesen megjeleníteni az adott kor stílusát. Ha nem vagyunk résen, ötven év múlva már semmit sem láthatnak a következő nemzedékek. - Talán fényképeken. - Azok nem helyettesíthetik az eredetit. A digitalizált tárgyak, filmek, dokumentumok nem képesek pótolni a tárgyakkal való személyes találkozás élményét. Nem lehet mindent összepréselni, kétdimenzióssá tenni. Mintha kulináris élvezeteket pasztillákból akarnánk nyerni. - A tárgyak esetében ez tényleg így van. A városkép rögzítésére azonban nélkülözhetetlen eszköz a fotográfia. - Fényképész kollégáink rendre végigjárják a várost, és a jellemző utcarészleteket dokumentálják. - Hát a fotográfia hőskorából származó képek?