Budapest, 2005. (28. évfolyam)

5. szám május - A címlapon: Sebestyén László: A Népliget Barátai

M Á­J 11 S ZIlflSB R IT O A I' E S T BUDAPEST a városlakók lapja XXVIII. évfolyam 5. szám Megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 /­///. évfolyam, 1945-1947 (szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor) IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 (szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János) Szerkesztő: Buza Péter A kiadást gondozzák a Nagy Budapest Törzsasztal tagjai és vendégei: Angelus Róbert, Bogárdi Mihály, Bor Ferenc, Buza Péter, Buzinkay Géza, Del Medico Imre, Fodor Béla, Frankl Aliona, Gerle János, Gyimesi Zsuzsa, Holló Szilvia Andrea, Juhász Gyula, Mezei Gábor, N. Kósa Judit, Nemes Tamás, Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Rozsnyai József, Saly Noémi, Stumpf-Bíró Balázs, Tosics Iván, Török András, Vadas Ferenc, Vargha Mihály, Vékás Magdolna, Zeke Gyula, valamint Csordás Lajos, Kelecsényi László. A szöveggondozást Bognár Antal végezte. Megjelenik a Száz magyar falu könyves­háza Kht. kiadásában. Felelős kiadó: Farkas Erika ügyvezető igazgató. A szerkesztőség levelezési címe: 1101 Budapest, Monori utca 1-3. Telefon: 262-5747,/IX: 261-4453 E-mail: budapest@mail.tvnet.hu Web: http://budapest.neuropolis.hu Szerkesztőségi órák: minden hónap első keddjén délután öttől hétig a Spinoza­házban (Budapest, VII. Dob utca 15.) Stúdiómunka: Tandem Grafikai Stúdió - Faragó István és László Zsuzsa http://tandemgrafika.hu Telefon: 355-3777 Nyomdai munka: Grafika Press Rt. 1101 Budapest, Monori utca 1-3. Vezérigazgató: Farkas Tamás. Telefon: 262-5747, 261-5680 ISSN: 1785-590X Nyilvántartási szám: 2.2.4./237/2004 A borítón: A Népliget Barátai. Riportunk az 5-6. oldalon /A hátsó borítón: Nagypolgári lakásbelső. Törökök, Városmajor, írásunk a 7-10. oldalon • B­U­DA­PEST kizöldült. A sűrűsödő tavaszban mit is tehetne mást. Kizöldül ott, ahol tud. Mert közhely a város történetében - annak belátható tapasztalatok alapján szakaszolt fejezetében is -, hogy egyre szűkebb a zöld élet minket, város­lakókat éltető tere. Nyílik az olló. Vagy éppen fordítva? Ránk zárulnak az élet? Nem hallgathatjuk el, persze, hogy ez a mostanra bántóan összezsugorodó zöld már a város születésének pillanatában, magának az alapításnak spontán gesztusával halálra ítéltetett. Ah­ol ház, házak állnak, azon a foltján a földnek egyszer és minden­korra eldőlt az elsőbbség kérdése. S ahol aztán a házak nagyléptékű együttessé állnak össze, szükségképpen egyre kevesebb hely marad arra, hogy a képlet megőrizhessen valamit az eredeti, a természetes állapotból. Minden rendelkezésére álló szabad teret önzően betölt a civilizáció. Jól mutatja, mennyire ösztönös, mélyen, szó szerint genetikailag kódolt viszonyu­lásról van itt szó, hogy minden középkori városmag mindenütt Európában sűrű, zegzugos házhalmaz. Még a közlekedésre is alig hagy helyet, alig többet, mint ami a gyalogjáráshoz szükséges. Amikor a magyar reformkorban Széchenyi István azzal az ötlettel kereste meg Pest magisztrátusát, hogy épülő bérháza közelében ligetecskét ültetne, ott, a mai Szabadság tér déli határánál, zsigerien indulatos volt az első válasz: A gróf úr talán megbolondult! Még hogy fák a városba! Azért aztán mégis beadták a derekukat. Nagyobb úr volt annál a kérelmező, mint hogy ne kelljen meg­gondolni a végleges választ, amikor valamit kérni méltóztatik. Budapest fejlődésének ez a korszaka - már tudniillik a reformkor évtizedei -átrendezik mégis a város és a zöld viszonyát, először a mi történetünkben. Majdnem minden nagy park, közkert ez idő tájt születik meg, a Városmajortól az Orczy-kerten át a Városligetig. Vagyis nagyjából kétszáz éve már senki nem huzakodik erre mi­felénk komolyan azon, hogy Pestnek és Budának, de legfőképpen a lakóinak komfortjához kellenek ezek az elemek is. Áldozni kell arra, hogy a zöldben is érvényre jusson a közösség megfizette szolgáltató gondoskodás. Ugyanakkor intenzíven folytatódik — van, ahol éppen ekkor kezdődik­­ a szabad telkek, határrészek beépítése is. Jókai és társai a Svábhegyen ültetnek a fák közé villákat, présházakat, odalent meg, a Városligeten túl, Erdőtelken, a Rákos síkján a kellemesebb környezetbe ki­költöző egészségügyi és szórakoztató intézmények alapítói foglalnak el egy-egy jókora darab zöldet, s rendezkednek be vitathatatlanul végleg: örökségükön mohón osztoznak azóta is örököseik. ,­ tendencia a hegyvidéken, de Pest hegyvidékein, minden kertes városrészében is, ugyanaz. A telekméretek egyre kisebbek, azokon a beépítés egyre intenzívebb, és úgy látszik senki nem tud - vagy nem akar - gátat vetni azok mindent legázoló érdek­ostromának, akiknek semmi sem drága, ha a saját hasznukról van szó. Azok pedig, akiknek dolga volna, hogy az egész város vagy az adott városrész érdekeit megjelenítsék, érvényre juttassák ebben az egymásnak feszülésben, meg­fontolásból, erőtlenségből vagy éppen ők is - nem közös­­ érdekből, nem teszik, ami a dolguk lenne. Jogszabályok persze ma már vannak, hogy segítsék: maradjon meg minél több zöld a városban, ha már ilyen elgyalázottan kevés, ami megmaradt. Előírják például a beépítéseknél a fenntartandó zöldfelület arányát. Csakhogy ennek kikalkulásánál az engedélyt kérőnek joga van beleszámítani a mutatóba a mélygarázs fölötti tíz-húsz centis pázsitréteg felületét vagy a zöldtetőt. Márpedig ha van az idevágó törvénynek a betűjén túl szelleme is, ezt bizonyosan nem engedné meg. Hiszen mindent szabad, ami nem tilos. Kész csoda, hogy a zöldre mázolt vagy repkénnyel befuttatott kerítést nem számítják az engedélyezési eljárásban olyan értékelemnek, amit figyelembe véve tovább lehet növelni a beépített négyzetmétereket... Közben pedig a szükségesnél jóval kevesebb pénz jut arra, hogy a nagy közparkokat - ha ugyan még nem építették be egyik vagy másik részletüket - megfelelő intenzitással és figyelemmel gondozza, fejlessze a város. Ami súlyos nyomokat hagy a Városliget, a Városmajor vagy éppen az ebben a lapszámunkban tárgyalt Népliget arcán. Nincs még itt a kánikula, de aggódva várja az elkerülhetetlent, a minden élőt kiszárító aszályt BUDAPEST •

Next