Budapest, 2005. (28. évfolyam)
11. szám november - Sebestyén László: Színorgia a Városház téren
NOVEMBE hi » ' I D A Ii R s T BUDAPEST a városlakók folyóirata XXVIII. évfolyam 11. szám Megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 ////. évfolyam, 1945-1947 (szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor) IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 (szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János) Szerkesztő: Buza Péter A kiadást gondozzák a Nagy Budapest Törzsasztal tagjai és vendégei: Angelus Róbert, Bogárdi Mihály, Bor Ferenc, Buza Péter, Buzinkay Géza, Del Medico Imre, Fodor Béla, Frankl Aliona, Gerle János, Gyimesi Zsuzsa, Holló Szilvia Andrea, Juhász Gyula, Mezei Gábor, N. Kósa Judit, Nemes Tamás, Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Rozsnyai József, Saly Noémi, Stumpf-Bíró Balázs, Tosics Iván, Török András, Vadas Ferenc, Vargha Mihály, Vékás Magdolna, Zeke Gyula, valamint Csordás Lajos, Kelecsényi László. A szöveggondozást Bognár Antal végezte. Megjelenik a Száz magyar falu könyvesháza Kht. kiadásában. Felelős kiadó: Farkas Erika ügyvezető igazgató. A szerkesztőség levelezési címe: 1101 Budapest, Monori utca 1-3. Telefon: 262-5747, fax: 261-4453 E-mail: budapest@mail.tvnet.hu Web: http://budapest.neuropolis.hu Szerkesztőségi órák: minden hónap első keddjén délután öttől hétig a Spinozaházban (Budapest, VII. Dob utca 15.) Stúdiómunka: Tandem Grafikai Stúdió — Faragó István és László Zsuzsa http://tandemgrafika.hu Telefon: 355-3777 Nyomdai munka: Grafika Press Rt. 1101 Budapest, Monori utca 1-3. Vezérigazgató: Farkas Tamás. Telefon: 262-5747, 261-5680 ISSN: 1785-590 X Nyilvántartási szám: 2.2.4./237/2004 A borítón: Színorgia a Városház téren, írásunk a 12-13. oldalon A hátsó borítón: Úgy volt kerek a világ. Cikkünk a 17. oldalon • BUDAPEST nem lesz Európa kulturális fővárosa 2010-ben. Ez immár tény. A főpolgármester annak rendje és módja szerint gratulált a győztes Pécsnek, felajánlotta segítségét is, de nem mulasztotta el hozzátenni, hogy politika van a döntés mögött. Szerinte a kormány így kívánta csökkenteni a Budapest-vidék ellentétet. Hiába, ez már csak egy olyan ország, ahol sem győzni, sem veszteni nem lehet igazán szépen. De az egy éve dúló vitát ezen a ponton abba lehet hagyni. Más kérdés, hogy most lenne igazán értelme elkezdeni beszélgetni arról, miért nem Budapest? Azoknak volna igazuk, akik azt mondják, eleve rossz volt a versengés kiindulási alapja? Valóban furcsa döntés az ország egyötödét - bizonyos számítások szerint negyven százalékát - versenyeztetni a maradékkal. Egyszerűbb lett volna mérlegre tenni, Budapest kapja-e a lehetőséget vagy más. Ha Budapest, fölösleges a körmérkőzés. Ha más, kár volt a mezőnyben rajthoz engedni a fővárost, így viszont, ha már a zsűri a körte és az alma összehasonlítására kényszerült, el kell fogadnunk az ő játékszabályait. Márpedig ezen a futamon Budapestet hét versenyzőből a hatodikként rangsorolta a bíráló bizottság. Úgy tűnik, sem az érvelés, sem a tervek nem nyerték el a tetszésüket. Nem találkozott tehát az elvárásaikkal az a kiindulópont, amelyhez a budapestiek mindvégig kötötték magukat, jelesül, hogy a város már most is alkalmas az Európa kulturális fővárosa szerepre. Hiszen itt van a legtöbb színház-, mozi-és hangversenyterem, a leggazdagabb könyvtárkínálat és az országos média fellegvára, virágzanak az alternatív kultúra színhelyei, és elég csak kimenni az utcára ahhoz, hogy lássuk, a mindennapi, városi kultúra is ezer formában ad keretet az életünknek. A baj csak az, hogy a kulturális főváros eszme nem azt firtatja, mi van, hanem azt, hogy mi lehet. Európa arra kíváncsi, hogyan képes fejleszteni egy települést a közművelődés, miként lehet a gazdasági-infrastrukturális kibontakozás motorja a szellem. Budapest pedig alighanem itt rontotta el. A görcsös erőlködés közepette, hogy bizonyítsa, csak végre kell hajtani, ami az évek során elhatároztatott, szinte észrevétlenül lecsúszott arról, hogy újragondolja a múltját, a jelenét és a jövő lehetséges alternatíváit. Elfelejtette, hogy mielőtt kiépítették volna a Nagykörutat, komolyan elgondolkodtak Reitter csatornaötletén. Nem törődött vele, hogy nem mindig volt ilyen magától értődő, hol kell állnia a Parlamentnek, hol a Fővámháznak, merre a Tőzsde épületének. Hosszú vitákban kristályosodott ki a mindenkori végső megoldás, s gyakran az elvetett ötletek is haszonnal jártak - máshol és máskor. Ahelyett, hogy Budapest úgy tekintett volna saját városára, mintha még sosem látta volna, kicsit sértődötten felsorolta: már százszor megmondtam, hogy föl kell újítani az óbudai Gázgyárat, életet kell lehelni a Közraktárakba, revitalizálni a zsidónegyedet, rendbe tenni a Várkert bazárt, és persze ott a vár, a rakpart, a Sziget... Igen, már tényleg százszor megmondtuk, így aztán hiába a sok igazság, az egytől egyig sürgető programpontok sora, a sok jópofa, bohókás karácsonyfadísz alól - vízzel feltöltött Citadella, negatív szigetek, gyaloghíd és szigetcsúcsi buborék -mindig a nagyon is ismerős, picit már unalmas valóság bukkant elő. Most már legalább tudjuk: ilyen versenyt új ötletekkel lehet megnyerni. Merész gondolatokkal, újat akarással, friss szellemmel. De semmi baj. Hiszen arra mindenképp jó volt ez az egyéves munka, hogy most már legalább világos, alapos tanulmányban össze is foglaltuk, mit akarunk elérni. Mi, magunk. A magunk örömére. Tudjuk, hogy ami van, már az is nagyon sok, gyakran kihasználatlanul bőséges. De hát egy könyvet megtöltöttünk azzal, mit szeretnénk még, hol fejlesztenénk, hol fiatalítanánk, honnan száműznénk a megszokás porát és áporodott sicegőjét. Nincs is más dolgunk, mint mindezt megvalósítani. Hogy igazán kedvünkre való hely legyen a mi fővárosunk, BUDAPEST •