Budapest, 2006. (29. évfolyam)
3. szám március - A címlapon: A forradalom kertje - Sebestyén László felvétele
BUDAPEST a városlakók folyóirata XXIX. évfolyam 3. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945-ill. évfolyam, 1945-1947 (szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor] IV-XXVI évfolyam, 1966-1988 (szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János] FŐSZERKESZTŐ: Buza Péter OLVASÓSZERKESZTŐ: Saly Noémi SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világi, Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra], Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály, (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal a szerkesztőség levelezési címe: 1089 Budapest, Elnök utca 1. E-mail: budapestfamail.tvnet.hu Web: http://budapest.neuropolis.hu/ KIADJA PRESSXPRESS felelős kiadó: Dávid Ferenc 1089 Budapest, Elnök utca 1. Telefon: 219-0354, fax: 210-2195/103 TERJESZTÉS HÍRVILÁG Press Kft. Tel./fax: 411-0491 E-mail: hirvilag.press0hirvilagpress.com n A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatja GRAFIKAI TERV, TÖRDELÉS: Nemes András NYOMDAI MUNKA: Pharma Press Kft. 1089 Budapest, Elnök u. 1. telefon: 210-4190, 210-4194 ISSN: 1785-590 X Nyilvántartási szám: 2.2.4./237/2004 A BORÍTÓN: A forradalom kertje (9. o.) A HÁTSÓ BORÍTÓN : Békében hagyni... [26. o. BUDAPEST | BUDAPEST épületeit sokféle csapás tizedelte már. Tűzvész, árvíz, ostromok, aztán az elmúlt száz évben többször is — s nem egyszer még nagyobb károkat okozva — a városépítői lendület. Ez utóbbinak esett áldozatul a múlt század fordulóján a régi Belváros, 1933-ban a Tabán, majd a szocialista lakótelep-építők buzgalma folytán Óbuda. Utólag mindegyiket siratták. A helyükre épült új dolgok láttán már mindenki azt mondta: nagy kár volt értük. Lehetett volna másként, máshol. De hát a pénz (vagy az ideológia) diktált, a város pedig újra meg újra beletörődött, hogy a csákányok vagy buldózerek egész negyedeket harapjanak ki a testéből. Most valami változik. Civil mozgalmak keltek életre, hogy megvédjék azt, ami még megvan. Az elsőt a szocializmus éveiben még nem engedték Városvédő Egyesületnek nevezni („ugyan kitől kell megvédeni Budapestet, Ráday elvtárs?" - csattant a kérdés), de persze csak az lett belőle, aminek alapítója szánta. Aztán megmozdultak a zöldek a Duna-part védelméért. Sikerrel harcolt velük együtt a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága, amely mostanában épp a budai városképet eléktelenítő „rózsadombi rém", a volt SZOT-szálló mohó továbbépítését igyekszik megakadályozni. Egy különösen égető ügy, a pesti zsidónegyed megmentése érdekében jött létre 2004 júniusában az Óvás! Egyesület. Legszörnyűbb lázálmainkban se juthatott volna eszünkbe, hogy a világörökségi rangra emelt Andrássy út hátországát épp azoktól a kerületi önkormányzatoktól kell megvédelmezni, amelyek maguk lennének kötelesek foggal-körömmel ragaszkodni minden megmaradt téglához és tetőcseréphez, mégis idáig jutottunk, szükség lett az Óvásira. Mert a sokadik eset bizonyítja: nem az épített és szellemi örökség a fontos számukra, hanem a pénz, a pénz és megint csak a pénz. A lebontott épületek helyére zömmel silány anyagokból készült, igénytelen, a környezetre pimaszul rá se hederítő házak kerültek, a végsőkig kisarcolva a rendelkezésre álló teret, tovább terhelve az amúgy is túl sűrűn beépült utcákat. Ezekért nem lesz kár, ha harminc év múlva összedőlnek (habár aki most odaköltözik, erre aligha gondol). Kár viszont azokért a száz-százötven éves vén jószágokért, amelyek túlélték az ostromot és 56-ot, máig őrizve embertelenül elpusztított hajdani lakóik emlékét. Nemegyszer olyan építészek alkotásai, akiknek a neve önmagában is tiszteletet érdemelne. De lám, vannak, akiknek a szemében például Hud Józsefé nem érdemel. És szemlátomást nincs elég erő a főváros vezetőiben, nincs a minisztériumokban, nincs az ügyészségben, nincs a rendőrségben, nincs az örökségünk védelmére hivatott központi szervezetekben, hogy érvényt szerezzenek meglévő rendeleteknek, hogy kemény kézzel letörjenek minden próbálkozást, amelyik kijátszani igyekszik törvényt és bírósági határozatot. Ezért fontos és tiszteletre méltó a város védelmére esküdött civil szervezetek egyre eredményesebb tevékenysége. Ezért fontos, hogy mind többen csatlakozzanak hozzájuk, mind többen értsék meg a város lakói közül: rossz helyre ültetett vezetőinket nem muszáj természeti csapásként eltűrni, könnyes szemmel bámulva a nyomukban keletkező pusztulást. Igenis lehet szava a városi társadalomnak, van még a világon civil kurázsi, és jópár megmentett ház bizonyítja már: nemcsak lehet, de érdemes is kiabálni. Ha mindent nem, tudunk is megvédeni, megpróbálni kötelességünk. Nem válhat bontási területté az egész régi BUDAPEST •