Budapest, 2007. (30. évfolyam)
2. szám február - A címlapon: Sebestyén László: A címlapon: köztisztviselők bálja
BUDAPEST a városlakók folyóirata XXX. évfolyam, 2. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III évfolyam, 1945-1947 szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI évfolyam, 1966-1988 szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1089 Budapest, Elnök utca 1. E-mail: budapest@mail.tvnet.hu Web: http://budapest.neuropolis.hu/ Kiadja: Press Xpress felelős kiadó: Dávid Ferenc 1089 Budapest, Elnök utca 1. Telefon: 219-0354, fax: 323-0103 Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1089 Budapest, Elnök utca 1. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Aranyeső hulljon rájuk (18. oldal) (Sebestyén László felvétele) A hátsó borítón: Tarján, a mondén Pest krónikása (27. oldal) 2007 február BUDAPEST BUDAPEST jövôjének a múltban a legkevésbé sem elmerengô álmodozói mostanában egyre többen és egyre agresszívebb formában emlegetik, mondják és hirdetik: nem maradhat a város örök idôkre felhőkarcolómentes övezet. Tény, hivatkozhatnak eközben néhány olyan „ifjúkori” fertőzésre, amelyen a világnak ez a már beépült tekintélyes darabja sajnálatosan átesett (és túlélte! – biztatnak). Ott áll valóban az ótépé-böhönc az Alagút Horváth-kerti torkolatánál. A legfrissebben meg ránk szakadt egyszerre kettő is az Árpád-híd pesti hídfőjénél, egymást is taszító, toronyháznak csúfolt iroda-nagyüzem-épületek. Budapest összképének meghatározó látványeleme sajátos fekvése. Domborzati változatossága, a folyó és partjai. Ezen adottságaihoz kitűnően illeszkednek méretezésükkel az eddig megépült történelmi építmények, a templomtornyok, hídkapuk, vagy éppen a Parlament, melynek kilencven méteres magassága máig az „etalon”. A fölülépíthetetlennek minősülő maximum. Hatásosan és szerencsésen egészítik ki az utca-ház szövet rezdüléses, megnyugtató, könnyen felfogható, de mégsem unalmas látvány keverését. Ami biztos: legbelül ezt a képletet s képet semmiképpen nem kell szétrobbantani – esetleg még annál is pofátlanabbul, amint azt megtette a Dunaparti szálloda, eredetileg Intercontinental, ma Marriott, vagy újabban a Bank Center, rém-fekete üvegsipkájával. Ha toleráljuk a befektetôi és építészi ambíciókat, talán még az volna vállalható, mert városbarát s így megengedhetô, hogy messze a fôváros központjától, a peremterületek gondosan kiválasztott súlypontjában kísérletezzen az ötlettel, aki mindenáron ki akarja próbálni, milyen Manhattan lehetne Budapest (olcsó utánzat, születésekor lelakott ötlet, idôkerék, mondanánk legszívesebben annak, akit valóban nem lehet lebeszélni errôl az ötletrôl). De ott is csak akkor, ha minden egyéb feltétel adott, ha ami készül, valóban színvonalas, szellemi érték, s az lesz garantáltan hosszú távon is. És ha már: sokkal nyíltabb folyamatok során föltárva a helyszíneket, legelôször is rendes hatástanulmányokkal. Legyen kötelezô a bemutatóterem, ahol megfelelô városmakettbe helyezhetô, kóstolgatható minden jelentôs új beépítés – mindenkinek megmutathatóan! Ilyen nagyságrendû beavatkozások esetén végképp nem szabad tûrni az egyre jobban egymásba fonódó politikai-üzleti elit ránk erôszakolásait. Mérlegelni kell, türelmesen, és ezer okból. A (túl)magas házak egy szál magukban többnyire groteszk hatásúak, ha valahol teret engedünk felépítésüknek, előre ki kell dolgozni hogy többedmagukkal hogyan alkotnak tervezett csoportot. Szükségképpen forgalmi gócpontot képeznek, közlekedési terhelésük egy közepes nagyságú faluéhoz mérhető a városban. A közlekedéstervezők már régen közzétehettek volna egy szigorúan szerkesztett adatsort arról, hogy melyek azok a helyek ma Budapesten, ahol egy ilyesféle állapot befogadása szóba jöhet. Ugyanez vonatkozik a közműkapacitásokra. Több víz, nagyobb energiafogyasztás és csatornaterhelés, és azok bôvítése, idôben, szakszerûen. Mindezekrôl szintén fel lehetne rajzolni egy térképet, s a különféle elemzéseket egymásra fektetve kirajzolódhat, hol az a néhány valóban alkalmas hely? Ha így, ilyen lépéseket megtéve végül garantálható a kiváló eredmény, lehet majd azon is gondolkodni, hogy formailag, arányában milyen is lesz a magas ház. Ki tervezze? Érdemes lenne a pályázatok lebonyolítását is szigorúbb feltételeknek alávetni, mint általában. A kiírás legyen egzakt, a zsűrizés pártatlan és a közérdeket előtérbe állító. A magyaroszági építési szabályozás körül ma nincs ugyan minden rendben, de mércéket, mutatókat rögzít. A belvárosi részeken harminc, a külső körúton túl ötvenöt méteres magassági korlátozás van érvényben. Nagyon oda kell figyelni, hogy az elôkészítés alatt álló új Budapesti építési keretszabályzatban (BÉK) nehogy változás történjék e tekintetben, s fôleg ne a kellô megalapozottság nélkül. A veszély reális. Nem lehet véletlen, hogy a sajtóban kész tényként jelenik meg mostanában: itt vagy ott száznéhány méteres épület(ek) felhúzása került napirendre. Mind a szabályozási kérdések áttekintésére, mind a konkrét ügyek vizsgálatára mielőbb létre kell hozni Budapesten egy jól szervezett, független szakértői csoportot. Mert ha nem sikerül ellensúlyozni a politika pluszüzleti nyomást, amely maga alá gyűr bármely szakmát – láthatóan az építészetet is –, igencsak rossz idők következhetnek. Még rosszabb passzba kerülhet a nehezen magunkra találó város, amiből csak egy van: BUDAPEST