Budapest, 2007. (30. évfolyam)
12. szám december - A címlapon: Sebestyén László: A szecesszió magánmúzeuma
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXX. évfolyam, 12. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III évfolyam, 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1089 Budapest, Elnök utca 1. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1089 Budapest, Elnök utca 1. Telefon: 219-0354, fax: 323-0103 Lapigazgató: Oswald Tibor Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1089 Budapest, Elnök utca 1. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-5900 Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: A szecesszió magánmúzeuma (7. oldal) A hátsó borítón: Nincs resztli (21. oldal) 2007 december BUDAPEST BUDAPEST időnként olyasféle helyzetbe kerül, mint valami csínytevésen kapott elemista – ha nem lennének olyan komolyak a tétek, s ha nem kellene ennyire restellnünk érte magunkat, akár mulathatnánk is a dolgon. De vajon érezhetjük-e mulatságosnak, ha a város értékeinek védelmére kelő civilek vagy akár hivatalos szervek végső tehetetlenségükben kénytelenek nemzetközi fórumokhoz fordulni, hogy megakadályozzanak valami visszafordíthatatlan károkozást, értelmetlen pusztítást? Néhány évvel ezelőtt civil szervezetek sora ágált, tiltakozott, demonstrált az ellen az ördögi terv ellen, amely szerint a budai alsó rakpart kétszer két sávos autópályává vált volna, végleg elzárva a várost a Dunától, nagyságrendekkel megnövelve a zaj- és rezgésterhelést, a levegőszennyezést és így tovább. Az út- és vízépítô lobbi olyan erôsnek bizonyult, hogy a városlakók legelemibb érdekeivel szemben is nyerni látszott. Végül a civilek külföldi beavatkozást kértek, és világörökségi rangú budapesti városképünk megmenekült – legalábbis egyelőre. (Nem árt azért odafigyelni a Duna-parti eseményekre most sem, mert van olyan terv, amelyik bővíteni akarja a Margit-híd űrszelvényét, hogy kényelmesen átférjenek alatta a kamionok, továbbá érthetetlen okból nem sikerül műemléki védettséget szerezni a rakpartoknak, Európa egyik legcsodálatosabb vízépítészeti alkotásának. Ez arra enged következtetni, hogy valakiknek mégis szándékában áll valamiféleképpen hozzányúlni, a kezük pedig igen hosszú.) Pár héttel ezelőtt ismét a Világörökség központjából érkezett Budapestre egy szakértő, hivatalos látogatásra. Ez alkalommal az Andrássy út hátországa, a régi pesti zsidónegyed védelmében kérték a segítségét. Ott ugyanis – tudjuk, látjuk mindannyian – elképesztő tempóban fogynak a városrész arculatát meghatározó házak, köztük műemlékek is. Ami a helyükre épül, nagy átlagban ipari szemét. Jóformán egyik épület sincs beszélőviszonyban a körülötte állókkal. Harminc év múlva majd összedől magától mind, akkor veszélyes hulladékként fognak súlyos gondokat okozni. Addig csak sötétbe borítják a szomszéd házakat, elveszik azt a tenyérnyi zöldet is, ami az udvarokban még megélt, ötször annyi autót vonzanak az amúgy is súlyosan túlterhelt utcákba, mint korábban – mondjuk-e tovább? Amíg a szakértői jelentés – várhatóan tavaszra – elkészül, ráérünk elvibb síkon gondolkodni. Cui prodest? Kinek az érdeke? – kérdezi a római jog, amikor felelőst keres. Ez a rombolás Budapesten nagyon kevesek érdeke. Az építtetőké meg azoké az önkormányzati bennfenteseké, akiket nyilván nem alaptalanul ér oly sokféle vád, de akik a város mai működési szabályai mellett, a joghézagok vagy az ellenőrizhetetlenség fedezékében büntetlenül tesznek, tehetnek gyakorlatilag bármit, a bontási engedélyek kiadásától a milliárdos értékű paloták elkótyavetyéléséig. A városnak viszont nem érdeke, hogy Európa úgy nézzen rá, mint valami félvad lelencgyerekre, aki nem tud késsel-villával enni. Nem érdeke, hogy a külföldi befektetők közül azokat vonzza ide, akik nemcsak azt nem tudják, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, de azt se, hogy ki volt – mondjuk – Dante. Nem érdeke, hogy azokat vonzza ide, akik a zavarosban szeretnek halászni, akik a költségeikbe rezzenetlen arccal, eleve belekalkulálják a vesztegetésre fordítandó milliókat. Nem érdeke, hogy bizonyos városatyákat a nemzetközi ingatlanszakma „Mister 10 %” gúnynéven emlegessen. Mindent egybevetve: nem érdekünk, hogy ez így menjen tovább, ahogy most megy. Ha első ránézésre nevetségesnek vagy gyermetegnek tűnik is, hogy mint egy kültelki elemiben, hívni kell az igazgató bácsit, mert az ötödikesek verik az elsősöket, egyelőre mégis jobb, ha szólunk neki. Ha mind a huszonnégy önkormányzat élén olyanok állnak majd, akiktől nem kell napi harcokban megvédelmezni épített örökségünket, akkor már nem fog ilyesféle külsô segítségre szorulni BUDAPEST