Budapest, 2008. (31. évfolyam)
2. szám február - A címlapon: Sebestyén László: A Vörösmarty téri új irodaház
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXI. évfolyam, 2. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III évfolyam, 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1089 Budapest, Elnök utca 1. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1089 Budapest, Elnök utca 1. Telefon: 219-0354, fax: 323-0103 Lapigazgató: Oswald Tibor Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1089 Budapest, Elnök utca 1. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-5900 Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Pesti Gömböc a Vigadó hátán (12. oldal) A hátsó borítón: Balogh Rudolf 80 éves Budapest-képe (15. oldal) 2008 február BUDAPEST BUDAPEST olyan város, ahol egy sor dolog nem az, ami. A szó értelme is más lett például a „szanálás” esetében. Az eredetileg kép, egészség(es), gyógyítás, orvoslás, helyreállítás’ jelentésû latin szó nálunk a pártállami városrendezés, építés idôszakában módosult bontást és új épület(ek) felhúzását jelentô kifejezéssé. Aztán az Óbudától Rákospalotáig, Újpesttôl Kispestig tartó nagy városkicserélô korszak véget ért, s a szó ilyetén használata elmúlóban van. Van helyette néhány másik. Itt van, megjött – például – a „loft”. Nyugati országok érdekes újdonsága volt néhány évtizede az eredetileg ipari, gyártási-raktározási célra emelt hatalmas épületek funkcióváltása, újfajta hasznosítása. A nagy gyártelepek vagy az egyes ipari jellegű építmények eredeti szerepe megszűnt, s az értékes, legtöbbször remek öntöttvas vagy szegecselt acél oszlopok, látványos fa ácsolatok felhasználásával, óriási ablakokkal, téglaarchitektúrás falazatokkal készült épületkincs ténylegesen és átvitt értelemben is kiürült, bontásra várt. Beköltöztek a hajléktalanok, s megindult a lepusztulás. Aztán valamely „ingatlanfejlesztőnek” – hogy ezt a szintén manapság hétköznapivá váló új kifejezést használjuk – eszébe jutott, hogy lehetnek olyan emberek, akik tudnának, szeretnének ilyen jellegű házban élni, dolgozni. Rendbe hoztak néhány kikötői raktárt az Atlanti-óceánon innen és túl, lett bennük kávéházak, boltok sora, kialakítottak irodákat, majd megjelentek az első „loft-lakások” is. Valami különös varázsa lett annak, hogy a kevés négyzetméterû, alacsony belmagasságú szobákkal, „gazdaságosan” megépülô új házak, negyedek mellett léteznek öthat méteres vagy ennél is magasabb belsô terû, s akár száz négyzetméterekkel mérhetô alapterületû helyiségek, melyekben lakni, vagy irodát, munkahelyet kialakítani lehet(ne). Olyanok, mint egy-egy századfordulós tetôtéri műteremlakás. Nem véletlen talán, hogy a már megszûnt óbudai harisnyagyár telepén, ahol az új tulajdonostól a legkülönbözőbb célokra bérlik a házakat, a legjellemzőbb régi gyárépületekben a legfiatalosabban gondolkodó fényképészek, tervezôk, „dizájnerek”, reklámszakemberek használnak nagy területeket. Az Óbudai Hajógyár bontásra ítélt jellegzetes csarnokai időközben mind gazdára találtak, s van bennük kibérelhető rendezvénycsarnok, vagyis mai szóhasználattal: „event hall” és népszerû vendéglô is. De nem ez a jellemzô. Néhány éve megindult valami egészen más gyakorlat. Egy Sun Palace elnevezésû „projekt” befektetôje lebontotta az Árpád fejedelem útja mellett, a Textilgyár utcában a névadó gyárat, felépített egy lakótelepet a helyére, s végig loftlakásokként hirdette az újat. Holott mindössze tíz ilyennek nevezhető van a megépült öt és félszáz lakás között! „Golden Grape Residence” épül az óbudai villamosremíz csarnokainak a helyén, s JazzLoft néven építkeznek a szomszédban a Vörösvári út mentén. A Ferencvárosban (ahol a befektetô építésze ugyanaz, mint a Textilgyár utcában) a mûemlék Gizella malomnak mára csak a külsô falai maradtak meg, s így a MillSoft nevû beruházás is csak olyan, mintha. A helyzet mindenütt kísértetiesen hasonló. A beruházók azt mondják, ők igazán szerették volna, végeztettek piackutatásokat is, de hát nincs kereslet, nincsen rá igény. Pedig van ellenérv, más tapasztalat. A Riverloft nevű beruházás a XIII. kerületi Révész utcában. Itt törekedtek a gyárépület-együttes fenntartására, megújítására, a loft szó eredeti értelmében való hasznosítására. Kisebb kifogásaink lehetnének persze, de a példa követhetô. Ezt látszik igazolni az is, hogy a négyzetméter-százak hamar bérlôre találtak. A nagy és magas, tágas belsô tereket aztán a bérlô – a maga igénye szerint – feloszthatja, beoszthatja, mint ahogy ezt teszik a fiatalok a még érintetlen harisnyagyári csarnokokban is. Ma már sokan forgatják ezt a szót. Loftloft, álloft – mondják, írják, s tán a luft szó is eszébe jut annak, aki szereti a nyelvi játékot, s látja a magyarországi tendenciát. Jó lenne pedig, ha a szanálás szó helyébe lépett divatos kifejezés, az „ingatlanfejlesztés” azt (is) jelentené, amit maga a szó, s nem csak bontást, esetleg csak díszletfalakat meghagyó új építést. Milyen jó lenne, ha a beruházásban érdekelt befektető helyreállítani, újrahasznosítani is tudna, ebben is üzleti hasznot találna, s új életre kelve megmaradna az, amit villában, bérházban és gyárépületben egyaránt tud, jelent ez a világváros, BUDAPEST.