Budapest, 2009. (32. évfolyam)

12. szám december - Buza Péter: A Magas-fenyőfa-társaság

ebben a máris hosszúra nyúlt történetben, de hát a családregényt nem én: Margit as z­szony írja-írta. Így aztán most csak néhány mondat az előbbiről, különös okból: min­dent, amit a famíliáról s a famíliából tu­dok, Aladár unokáitól hallottam. Különös véletlen hogy éppen attól a két asszonytól, akiknek szülei Telkesékkel (más és más sze­mélyes okból ugyan, de) nem is tartották a kapcsolatot. – A nagyanyám, Lábán Mária – meséli Ducz Lászlóné – húszévesen úgy ment fe­leségül Aladárhoz, Simon harmadik fiához, hogy az anyja ráparancsolt: muszáj! Mert el­szántan apáca akart volna lenni. Egyetlen férfit szeretett egész életében, az édesapját. Terménykereskedőként működött a Lábán dédpapa, az ő apjának pedig híres kávéhá­za volt Pozsonyban. Mindkettőjüknek ott is van a sírja, túl a Dunán, a régi temetőben. Iskolába Mária a Zirzenbe járt és aztán a Szent Szív apácákhoz Budapesten. Egy bá­lon ismerkedett meg Aladárral. Megkérte. Ráparancsoltak, hogy jegyezzék el egymást. Az esküvője előtti napon gyászruhába öl­tözött. Aztán szült neki nyolc gyereket. De egyáltalán nem érdekelte a Telkes rokon­ság – ezért tudok olyan keveset róluk, mert ugyan nekem sokat mesélt a nagyanyám, de nem róluk, hanem a saját felmenőiről. S Aladár se sokat törődött a családdal. Elment a bankba – a fővárosi takarék aligazgatója volt –, hazajött, megebédelt, elolvasta az új­ságot, aztán elment a kávéházba, késő este érkezett másodszor haza. Banki hivatalából a gazdasági válság miatt kopott ki, az idő tájt fogott sűrű egymásután­ban sikertelen vállalkozásokba. Vattagyárat hozott össze, de akkorra véget ért régen a háború, nem kellett a kötszer. Orsó és Rokka néven népművészeti céget alapított, ám az olcsó fonalfesték a mosáskor kioldódott, a hímzések tönkrementek, már Amerikában. Ahová Lábán Mária unokatestvére, a diplo­mataként ott dolgozó Ludvig Ernő ajánlotta be ezeket az eredeti magyar termékeket… Ernő bácsi érdeme egyébként, hogy Mária, Aladár legidősebb leánya végül is világkar­riert csinált: ő hívta ki Amerikába 1924-ben, az ő védnöksége mellett lett vezető kutató, a napelemek gyakorlati változatainak sok­szabadalmas megalkotója. Ahogy a szakiro­dalom is nevezi: a Napkirálynő. 1931-ben Fenyőházára költözött Aladár nagyapám, ezt biztosan tudom. Abban az évben kellett ugyanis eladni a Gellérthegy utcai szomszédos két házunkat, egyik, em­lékszem, a 43-as számú volt. Ő vehette még azokat, a Lábán nagyszülők is ott laktak. Döbrösy és Gyurkovics szanálták az in­gatlanokat, így fizették ki az apósuk itt ha­gyott adósságait. Mária, meghalni jött haza, kilencvenöt augusztusáig itt lakott nálunk néhány hónapig a Damjanich utcában. Az­tán intézetbe kellett adnunk, az állapota miatt, decemberben meg is halt. Mindig azt mesélte: az apja nem írt mást soha neki Amerikába, csak hogy küldj pénzt, pénzt… – László , Aladár fia ő is, a nagybátyám, 1931-ben ment ki. Megcsinálta az amerikai magyar könyvtárat, jogászként lett FAO ta­nácsadó, mint mondta, két ország kivételével mindenütt járt a világon. 1944 körül elvett egy olasz rádióbemondónőt. Gyermekük nem született. 1987-ben halt meg. Ebben a szobában lakott két és fél évig – mutat körbe Gyurkovics Mária. Aztán válaszol a kérdésre, mit csinált végül is Aladár, a nagypapa a Tátra alján, a Vág völgyében, a nyaralótelepen. – Csak az a biztos, hogy a Beátát… A törvénytelen leányát. Négy­öt évvel volt idősebb, mint én. 1940-ben a nagyapámmal együtt jött vissza Pestre, ők fent laktak a várban, anyám istápolta őket, jártam hozzájuk, ők is hozzánk. Telkes Beáta nagy párttag lett, de azért ötvenhatban csak disszidált, férjhez ment Bécsben, gyerekei is voltak. Az asszonynevét nem tudjom. Kü­lönben egy év után az apja – a nagypapa – visszaküldte Fenyőházára az anyjához, akit egyébként Melioris Ancinak hívtak. – Szép nagy ház lehetett a dédpapa nya­ralója. Erzsi, Aladár sorrendben második leánya, a harmadik gyermeke is lakott ott. Sőt, ő is hozott onnan haza egy házasságon kívüli ivadékot. Szép hangja volt Erzsébet­nek, operaénekes akart lenni, és valami ci­gányasszony azt jósolta neki, hogy akkor sikerülhet a karrierje, ha három gyereket szül. El is kezdte Fenyőházán, aztán foly­tatta, de a harmadik már nem jött össze. 1943-ban ment férjhez egy Nyerges Ferenc nevű, Kolozsvárról idemenekült színészhez. A Nemzetiben is játszott. De a házasságban már nem sikerült, ami anélkül kétszer is. Idős is volt már persze, 1903-ban született. S nem lett híres operaénekes… Telkes Aladár 1943-ban halt meg, egy évvel előbb az egyik fia, István. Hastífusz vitte el harmincegy évesen. Ügyvédbojtár­kodott még csak. – Apámat – mondja Telkes Margit dok­tornő – kilökte a családja. Az anyám, az egyszerű varrónő, Horváth Margit nem volt nekik elég kékvérű. S elég gazdag. Fel­nőttként először akkor ismerkedtem meg a famíliával, amikor egyszer Telkes Lász­ló hazajött Amerikából, és a Kárpátiában szervezett egy találkozót. Amikor aztán 2008-ban megjelent az első könyvem, fel­hívott az egyik unokatestvérem, s ő me­sélte el nekem, amit tudok, azt a keveset. Tudja, én regényt írtam róluk. Kitöltöm a képzeletemmel, amiről nincs adatom. Mit gondol, igazam van? Maga hogy csinálná? Nem így, ugye? ● Telkes Simon élete utolsó másfél-két évtizedét Fenyőházán töltötte. Ezt a fürdő-, gyógy- és nyaralótelepet Béla fiának keresztapja, Bedő Albert , az országos főerdőmester kezdemé­nyezésére 1893-ban alapította gróf Bethlen István akkori földművelésügyi miniszter, illetve a magyar állam. A tátrai erdőségek egyik festői völgyében, a Vág mentén, ahol kisvasutat építettek a térségben folyó faki­termeléshez, ahol hidegvíz-gyógyintézet alapíttatott, s ahol a máig gyönyörű, kiváló 15 BUDAPEST 2009 december A Magas Fenyőfa-társaság Buza Péter Fenyőháza 1910-es években

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék