Budapest, 2009. (32. évfolyam)
4. szám április - A címlapon: Sebestyén László: Csolnakda
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXII. évfolyam, 4. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam, 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó) Török András (Simplicissimus Budapestje), Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121, telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Csolnakda (6. oldal) 2009 április BUDAPEST A BUDAPEST új folyama befejezte életútja ötödik évét. Ezzel az áprilisi megjelenéssel immár a hatodik évfolyam lapjait számláljuk. Még 2003-ban a Nagy Budapest Törzsasztal kávéházi társaságának körében merült fel az ötlet, hogy meg kell próbálni újraindítani e lap korábban már kétszer is megszakított kiadását. A folyóiratot, amely nemcsak a városegyesítés óta eltelt bő egy és negyedszázadot nézve, hanem egyáltalán, Budapest teljes históriájában az egyetlen volt: magáról Budapestrôl. Művelôdéstörténetérôl, örökségérôl, értékeirôl, társadalmáról, élete, kultúrája jelenségeirôl. Sokszor elmondták eleink is, kortársaink is: Budapest világváros. Azt is, hogy lakói már legalább másfél évszázada eljutottak a hagyományait számon tartó, azokra építő polgárlét megélésének állapotáig. Hogy éppen ezért büszkék lehetünk, és büszkének is kell lennünk az otthonunkra. S ha azok vagyunk, életképes közösség, városminőségű társadalom lehet és lesz is a miénk. Hogy egy egészen más ideológiai képletből merítsük a fordulatot (ahol egyébként a polgár szó a legkevésbé sem volt komilfó), így ébred majd öntudatra Budapest. Annak forrása ugyanis az önismeret. A múltunk, jelenünk, hagyományaink tapasztalatain nyugvó gyakorlat. Ezt sokan és sokszor elmondták, sokszor elmondtuk. Tenni ezért kevesen és ritkán tettünk. S akkor döntött végre megint valaki úgy, hogy változtat a bejáratott semmittevés gyakorlatán, amikor a BUDAPEST először – 1945 őszén – megszületett. Ha belelapoznak a jubiláns márciusi számba, Pogány György esszéjét olvasva szembesülhetnek azzal, hogy azoknak az első évfolyamoknak a szerkesztői bizony gyenge alapra építették reményeiket. Igen hamar beleverték az orrukat a realitásba (ahogy az ki is jár mindenféle túlművelt széplelkeknek), hadd tudják, hol is lakik a jóisten. A hatalom tróntermében, a politikacsinálók napi gyakorlatának mocsarában. Nehogy összekeverjük már a lidércfényt a megvilágosodás glóriájával! Hogy is lenne, lehetne „kultúrszükséglet” a kultúra? A jó minőségű tudás? Keveseknek szól, sokba kerül. Propaganda! Az kell! A hatalom dicsérete, tetteinek méltatása! De egy ilyen „luxuscikk”? Ha milliárdokat herdálunk el, hogyan is juthatnának ilyesmire milliók? A kádári konszolidáció beérésének évkörében, 1966-ban találta úgy aztán a politika, hogy – bár sajátos ideológiai alapokon –, áldozna megint mégis egy ilyesféle programra. Úgy gondolta a Párt, eljött az ideje a polgári értékrend konszolidációjának is, persze kizárólag népfrontos alapon. A múltat végképp eltörölni? Középtávon most már inkább kárt okoz – gondolják –, semhogy újabb hasznot hajtana a közös történelmet megtagadó gyakorlat. Megszületik a döntés: Budapest kiadásában ismét eljut az érdeklôdôkhöz a jó minôségû, szép és tartalmas folyóirat. A BUDAPEST. Huszonkét esztendôn át meg is veszi a városlakó, ha legalább mocorog benne a polgár. Nyolcvannyolc decemberében jelenik meg a második nekirugaszkodás utolsó lapszáma. A rendszerváltás hajnalán. Nyolcvankilencben már friss szelek fújnak a városházán, a politika fölépíti Budapest működtetésének új modelljét. S ebben az új világban még fontosabbá válik a kereskedelmi mérleg, mint a csődbe dőlő szocializmusban. Pusztuljon minden, ha így nagyobb lehet a haszon. Hogy távolabbra tekintve, ami a forintokat illeti, azokból is kevesebb lesz, ha nem fektetünk be a közösség működésébe, szellemi otthonosságába, közös kultúránkba, értékeink védelmébe? Alighanem hiába vetnénk ellene ilyesmit a vegytisztán haszonelvû igék hirdetôinek. Még akkor is, ha éppen mostanában van okunk arra, hogy igencsak megrendüljön erôs hitük a pénzben. Húsz év alatt leszoktunk arról, hogy bármi reményt fűzzünk igazunk, érveink befogadásának esélyéhez. Úgyhogy immár ötödik éve legalább mi nem szaporítjuk tovább a szót. Budapest némely politikusainak, hivatalainak szórványos rokonszenvét élvezve, de hivatalos támogatásával, eltartó gondoskodásával nem számolva szerkesztjük, közreadjuk, fenntartjuk cseppet sem lukratív, ám szellemi jövônket meggyôzôdésünk szerint kedvünkre alakító-építô vállalkozásunkat. És számról-számra haladva tovább az idôben újra és újra elcsodálkozunk: van még BUDAPEST