Budapest, 2009. (32. évfolyam)
8. szám augusztus - A címlapon: Sebestyén László: Néplavór
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXII. évfolyam, 8. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam, 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter E szám szerkesztôje: Hidvégi Violetta Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó) Török András (Simplicissimus Budapestje), Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121, telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Néplavór (10. oldal) A hátsó borítón: Elektromosság a háztartásban (22. oldal) 2009 augusztus BUDAPEST egyik nagy attrakciója a Margitsziget: hömpölygô folyamunkon, a Dunán egy ékké maga – a természet csodája. Úgy hírlik, a főváros e tündérszigettel most a világörökség címre pályázik. Vannak ugyan gondok a címet már elnyert budapesti helyszínekkel (Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete), de legyünk optimisták, esetleg egy újabb cím még segít is a dolgokon. Talán akkor hamarabb meglesz a szükséges törvény a címmel kitüntetett területek kezeléséhez, gondozásához. Nehogy egyszercsak azt vegyük észre, hogy veszendőbe megy a cím! De nézzük, hogyan fest ma a sziget, még világörökség cím előtt! Jó néhány zárványterületének (szabadtéri színpad, Honvédelmi Minisztérium teniszpályái, Sirály Csónakház, Casino, Palatinus Strand) leromlottsága és tulajdonjogi tisztázatlansága évtizedek óta akadályozza a park megújulását. S mindeközben a szezonális használattal összefüggő terhelés oly mértékben megugrott az utóbbi évtizedben, hogy az már a fenntarthatóságot veszélyezteti. Egy napsütötte hétvégén a sziget látogatószáma normál esetben is eléri a 35 ezer főt. Ehhez társul még évente 10–15 alkalom, amikor ún. nagyrendezvényekre tízezernél többen érkeznek (ezek jó része céges PR program, és nem sok köze van a helyhez a „zöld” üzeneten kívül), illetőleg a nyári színházi előadások és az esti szórakozóhelyek generálta forgalom. Ennek következtében hetente közel 13 ezer darab eldobált pillepalackot szednek össze a szigetrôl! A különleges zöldfelületi értéket jelentô tematikus kertjei (rózsakert, japánkert) katasztrofális mûszaki-esztétikai állapotban vannak, a kolostorromokat érô terhelés, az áttaposásból származó rongálás is jelentôs. Nem tett jót a szigetnek a mindenféle rendezési tervet, az elôzetes fôvárosi stratégiát nélkülözô, erôszakkal átnyomott sportuszoda-bôvítés sem, amit a kormányzat és a Magyar Úszó Szövetség lobbizása ért el. Elôzetesen úgy pályáztak a 2006-os Úszó EB rendezési jogára látványtervekkel (!), hogy még a helyszínt sem tudták biztosan. Az eredmény: egy félig kész, sátorponyvával téliesített, nagy lelátó nélküli uszoda (raktárhiánnyal), néhány száz négyzetméter elrabolt zöldfelület (ami ennek a szigetnek a legfőbb értéke), egy lezárt vízmûkút (ami hosszú távon még problémákat fog okozni), uszodával továbbra is ellátatlan városrészek (ami miatt a külsô kerületekbôl is a belvárosba kell járni), és a távlatos gondolkodás teljes hiánya. A sziget megújulásának gátjai egyébként csak részben anyagi természetűek. A Margitszigetre hosszú ideje nincs érvényes szabályozási terv, amely alapján a rekonstrukciós munkálatokra engedélyezési terveket, és ezek nyomán pályázatokat lehetne benyújtani. A szigetnek nincs igazi gazdája. A felelôsség szétfolyik a főváros és a kerület, az örökségvédelem és a vízügy, az FCSM, a FŐKERT, a Fővárosi Vízművek, a Budapest Gyógyfürdôi és Hévizei Zrt., a Margitszigeti Ásványvíz palackozója, a Közterületfelügyelet, a BRFK, a Parking Kft., a sportegyesületek, a szállodai menedzsmentek, a HM, a Budapest-Esztergomi Főegyházmegye, a Fővárosi Növény- és Állatkert és a Sport Szakállamtitkárság között. Nem csoda, ha ettől a felsorolástól enyhe fejfájást kap az olvasó. Momentán egyetlen olyan szervezet, szerv sincs, amely pontosan látná, hogy mit csinál a másik, egyetlen olyan sincs, amelynek felhatalmazása lenne a koordinációra, azaz közös eredôvé gyúrná az érdekrektorokat. Mindezen indokok miatt 2008 februárjában fôvárosi döntéssorozat született arról, hogy (1) a fôváros kezdeményezi a sziget világörökségi területbe történô felvételét, (2) operatív intézkedési tervet készít a rövid távú kezelési problémák orvoslására, (3) stratégiai tervet készít a sziget jövőképe, az összes probléma feltérképezése és ütemezett megoldása érdekében, és (4) elkészíti a Margitsziget hiányzó kerületi szabályozási tervét. A szabályozás, még ha sikeres is, önmagában nem oldja meg azt a kérdést, hogy a Margitszigetnek ma nincs egységes arculata. A zömében az 1930-as, 1960-as, 1980-as évek hangulatát idéző eklektika úgy a homlokzatok, kerítések, mint a közvilágítás vagy a támfalak, a köztéri bútorozás, az árusító bódék, a feliratok, tájékoztató táblák, burkolatok tekintetében sok kívánnivalót hagy maga után. Az arculati problémát csak egy átfogó kertépítészeti koncepció és egy erre irányuló nyilvános tervpályázat tudná rendezni. Valamint az ezt végigvivő, projekt szemléletű gondnokság és a jó közterületgazdálkodás során előállt biztos források. Ezek nélkül a sziget soha nem lehet olyan mintakert, amire Szent Margit is büszke lenne, világörökség cím ide vagy oda. De ne adjuk fel a reményt, talán mégis jobb passzba kerül – szigetestül – maga a város. BUDAPEST, BUDAPEST