Budapest, 2009. (32. évfolyam)
9. szám szeptember - A címlapon: Sebestyén László: Vadszőlő, remíz, sörlerakat...
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXII. évfolyam, 9. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam, 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô és e szám szerkesztôje: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó) Török András (Simplicissimus Budapestje), Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121, telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Vadszőlő, remíz, sörlerakat... (34. oldal) A hátsó borítón: Föld tata, a ligeti színházcsináló (16. oldal) 2009 szeptember BUDAPEST hosszú évek óta bukdácsol, botladozik, bedugul, dühöng. A nagyszabású közmunkák főként a választási időszakok utolsó másfél vagy egy évére összpontosulnak – a vége felé jóformán minden napra jut főpolgármesteri mosoly, díszbeszéd, szalagátvágás, tiszta Amerika –, aztán három évig hiába könyörög az autós, a lakó, hogy azt az egy átkozott gödröt, a legveszélyesebbet, legalább azt temessék már be végre... Megérne egy misét kiszámolni, mi mindenből lehetne több vagy jobb, ha a civil honpolgár számára beláthatatlanul nagy összegek nem tűnnének el követhetetlen utakon párt- és magánzsebekben. De épp elég közpénz folyik el amiatt is, hogy ésszerûtlenül járnak el azok, akiktôl az ellenkezőjét várná a jámbor adófizetô, s épp elég apró bosszúság marad a végére ahhoz, hogy sose lehessen maradéktalan az öröm, közös az ünnep. Szeptember 19-én átadják az új csepeli szennyvíztisztítót. Igen nagy dolog ez valóban, hatalmas beruházásnak kerül pont a végére. Az ünnepségre ellátogatók a Kopaszigáton egy óriás akváriumban csodálhatják majd a Duna élővilágát, lesz lágy zene, lampion és fáklya, s nyilván kitüntetés, jutalom. Ünneprontás-e ilyenkor azt firtatni, vajon miért volt szükség ehhez a beruházáshoz az elsô hatástanulmány elkészültétôl, 1999-tôl mostanig tíz kerek esztendôre, s hogy vajon mennyivel került volna kevesebbe, ha minden határidôt betartanak? A csatornaépítéssel együtt – egyazon költségvetésből – megújult a budai villamospálya is. Nem épült össze a Batthyány tér és a Margit-híd közötti szakasz, hiába van évtizedek óta napirenden – de legalább épültek szép, új peronok, s magasodnak az új felsővezetéktartó oszlopok, a környezetbe illő lámpákkal felturbózva. Lássuk közelebbrôl. Alacsonypadlós villamos itt nem fog közlekedni, mert nem fér el a Lánchíd alagútjában, de a peron csuda EU-konform: olyan magas, hogy az öregek vagy a babakocsisok alig tudnak föl-lekecmeregni. (Vajon mi lett volna, ha a tervezô egy méterrel tovább néz az orránál, éspedig lehetôleg a helyszínen?) A házak oldalán a felsôvezeték-tartókat ki kellett cserélni: a lakók mellett a mûemlék-felügyelô is elképedt, amikor meglátta a faltól alig két méterre, a második emeleti ablakokig meredezô behemótokat, amelyek a tervrajzokon csinos pálcikának tűntek. Megjöttek végül a szép, új, kicsi lámpák, romantikus, meleg fényfoltokkal terítik be a sétányt, a járdát – csak épp senkinek nem jutott eszébe úgy telepíteni őket, hogy a villamosmenetrendről tájékoztató táblához is jusson némi világosság, így aztán este legfeljebb egy öngyújtó lángocskája vagy a reménykedés segít... S ha netán villamosozás helyett inkább sétálunk a romantikus lámpafényben, hát Isten legyen izgalmas nekünk. A villamospálya ugyanis elkészült, de a sétány járdájára már nem futotta. Kivésett aszfaltcsík, félméteres gödrök, a fákat védô, kidôlt-bedôlt kalodák, itt-ott sitthalmok, s mindezek méltó kísérôje, egy csúf mûanyag szalag, amelyet a kivitelezô „balesetmentesítésnek” becéz. Ez fogadja a szállodahajókkal érkezô külföldi turistákat, ez a naponta arra járó budapestieket. S itt szlalomoznak köztük kerékpáron azok, akiket még ez se rettent. Nagyon sokan. Ha megkezdődik a tanítás a Műegyetemen, akkor majd még többen. Hamarosan lehullik a lomb, a hó, akkor már nappal sem lehet majd látni, mibe lép a járókelő, mibe gurul a biciklista. Reccs. Hogy mi ez ahhoz képest, hogy elkészült a Nagy Beruházás? Hát épp ez az! Hogy apróságok ezek az „elvarratlan szálak”, bagatell a sitt, érdektelen a szálkás deszka. De a városlakó, aki örülhetne az új csatornának, hídnak, útnak, bárminek, nem tud örülni, mert hónapokra vagy olykor örökre ott marad neki a mindennapi bosszúság. A rondaság rondaságot szül: az új villamosmegállókon, lámpaoszlopokon máris otthagyták nyomaikat a kártékonyságban felülmúlhatatlan pesti patkányok, a graffitisek. Megtámadták egyébként már a Szabadság-hidat is, amely állítólag a felújításkor speciális védőfestéket kapott, pont azért, hogy könnyű legyen eltávolítani vagy átkenni a firkákat – csakhogy ez hetek óta nem történik meg. Márpedig ahol egy firka van, ott másnapra tíz lesz. (Lett, naná.) S ott sem ez az egyetlen „elvarratlan szál”: esténként még mindig hiányosan éktelenkedik a híd közepén a díszkivilágítás – bármelyik külföldi a zsebéhez kap, inkább kifizetem már ezeknek a nyomorultaknak azt a pár lehet, csak fotózhassam le éjjel is olyan szépnek, mint nappal... A Belváros szíve, a Margit-híd, az összes leendô új metróállomás környéke, meganynyi tájkép csata után. Talán ebbôl a tömérdek megújuló utcából, térbôl, közterületbôl lesz egy-kettô olyan, amelynek, ha végre elkészül, maradéktalanul, szívbôl és tartósan együtt örülhet egész BUDAPEST BUDAPEST