Budapest, 2009. (32. évfolyam)
11. szám november - A címlapon: Sebestyén László: A repülő kovács
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXII. évfolyam, 11. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam, 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó) Török András (Simplicissimus Budapestje), Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: A repülő kovács (22. oldal) 2009 november BUDAPEST ügyei nem átláthatatlanok – rejtélyesek. Ezt a város már megszületésével is jelezte. Nézzük csak például a főváros ünnepét, a városegyesítés évfordulóját, ami közismerten november tizenhetedike... Az 1867-es királykoronázás után elkezdődött azoknak a feltételeknek a kialakítása, amelyekkel a magyar főváros megkövetelhette, hogy Bécs mellett királyi székhely legyen. A feladat: hogyan teremtsünk nagyvárost, mely addig nem alakult-épült ki? A tervben volt valami huszáros vonás: egyesítsünk kisvárosokat, s ezek együtt máris nagynak minősülnek! Megvan a terület, megvan a lélekszám, a többi majd megjön az idővel! Mert hogy ezen a helyen egy metropolisznak kell lennie, az nem volt kérdés: a koncepció legalább fél évszázad óta érett. A kiegyezéssel kinevezett magyar kormány miniszterelnöke, gróf Andrássy Gyula vette kézbe a fejlesztés megszervezését. Törvények beterjesztésével és egy nyugat-európaias urbanisztikai terv kidolgozásával, majd végrehajtásával foglalkozó intézménynek, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának létrehozásával tulajdonképpen átnyúlt a város(ok) önkormányzatának feje felett. Mindaz, ami a következő fél évszázadban kiépült, tervként és feladatként már itt és ekkor megszületett. Hatalmas állami kedvezményekkel támogatott kölcsönökből a megvalósításhoz szükséges pénzt is sikerült biztosítani. Ez volt az a valószínűtlenül ritka időszak, amikor kiszámítható terv haladt a megvalósulás felé. A következő bő négy évtized hatalmas változásainak feltétele és kiindulópontja tehát Pest, Buda és Óbuda egyesítése volt. Egy ilyen sorsdöntő nap eseményeit gondos előkészítés és ünnepélyes külsőségek szokták övezni. A kijelölt nap azonban kevéssé volt alkalmas dátum erre: hétfőre esett, kellemetlen novemberi időben. A lapokban csak jelentéktelen helyet kaptak a beszámolók a fővárosi közgyűlés üléséről, amelynek legfőbb tárgya Erzsébet királyné névnapjának megünneplési rituáléja volt, illetve a harmadosztályú tanácsjegyzők és egy alügyész megválasztása. A késői szemlélő ezen a ponton erősen gyanakodni kezd. Mert a téma iránti korábbi lelkes érdeklődés nyomán szinte elképzelhetetlen, hogy ünnepélyes közgyűlés és némaságba burkolózó sajtó mellett történt volna meg végül is az egyesítés. Az azonban jegyzőkönyvben megörökített tény mégis, hogy a grémium egyhangú határozatban nyilvánította ki: „...a főváros tényleges egyesítésének napjául f. é. november hótze tekintessék...” Vagyis van egy dátum, amelyen minden bizonnyal nem történt semmi figyelemre méltó – mégis határozatilag ünnepnappá emelkedik. Miközben – és ez az igazi fordulat történetünkben és Budapestében is – eme kijelölt dátumnál három héttel előbb, egy szombati napon, minden fontos és ünnepélyes esemény ténylegesen megtörtént. Október 25-e szép, napos idővel köszöntött a fővárosiakra. A pesti Vigadó volt Budapest város alakuló közgyűlésének színtere. A bámészkodók már egy órával a kitűzött 10 óra előtt ott sündörögtek. „A spanyolnak bika kell, hogy idegei felcsigázódjanak – magyar embernek szavazás” – jegyezte meg a Pesti Napló. A Vigadón „...az egyesült főváros színei – vörös-sárga-kék – lengtek. A bejáratnál s a fölvezető lépcsőkön a rendőrség képezett sorfalat díszruhában, mely közt sűrűn lépdeltek az új képviselők ... Fél tízre már minden hely el volt foglalva.... A hangulat nem volt sem nyugtalan, sem izgatott. Elvi különbségről nem volt szó, csakis személyi tekintetek voltak azok, melyek a képviselőket egyik vagy másik jelölt, Ráth Károly vagy Házmán Ferencz köré csoportosíták.” Az ünnepi beszédek, a kerületi választások eredményének és az uralkodói jelöléseknek felolvasása egy és negyed órát vettek igénybe, utána több órán át zajlott a szavazás, amelynek eredményeként negyven szavazatnyi előnnyel Pest város jelöltjét, Ráth Károlyt választották meg főpolgármesternek. (A budaiak pedig igazolva látták előzetes félelmüket Pest túlsúlyától.) „Ezen szerencsés kezdetet zálogul fogadjuk az iránt, hogy a tisztikar többi tagjainak választásánál a fővárosi bizottság, mellőzve a cotteriák unszolásait és félretéve személyes tekinteteket, kizárólag a legérdemesebb jelölteket fogja kiszemelni...” – utalt finoman a Pesti Napló a fővárosi közéletet behálózó érdekcsoportokra. Mi történt hát október 25-e és november 17-e között? Jobban megnézve az egyesítés hivatalos dátumát rögzítő közgyűlési jegyzőkönyvet, feltűnő, hogy december 2-án kelt. Az eljárás ma is korszerű: testületi döntéssel, visszamenőleges hatállyal, átírni a történelmet. Gyaníthatóan azért, mert október 25-én a fővárost új vezetőségének átadó kormánybiztos volt a rendező és a főszereplő, illetve Ferenc Józseftől Deák Ferencig az országos politika vezetői álltak az események előterében. Három hét múlva viszont „...a fővárosi tanács nemcsak megalakult, hanem az ügyek vitelét tényleg átvette...” – indokolt a jegyzőkönyv, ami tényszerűen ugyan nehezen megragadható, ám jól kifejezi a főváros öntudatát, külső beavatkozásokra kényes szellemét. És ez már az igazi BUDAPEST BUDAPEST