Budapest, 2009. (32. évfolyam)

12. szám december - A címlapon: Sebestyén László: Töki pompos

BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXII. évfolyam, 12. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam, 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó) Török András (Simplicissimus Budapestje), Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Töki pompos (6. oldal) A hátsó borítón: Sárkánycipőben (8. oldal) 2009 december BUDAPEST BUDAPEST karácsonyi vására a Vörösmarty téren ma külföldi minták vállalható adaptációja. A népi hagyományok pozitív diszkriminációjára pedig egy rossz szót sem lehet szólni. Hiszen a Vörösmarty tér decemberi törzsközönségének nagyobb része vé­letlenül erre vetődő külföldi. Hogy mégis merrefelé lehetne még javítani, ahhoz elég megnézni az utóbbi évek egyik legmulattatóbb komoly vígjátékát, amelynek eredeti címe In Bruges (magyarul a borzalmas Erőszakik címen játszották. Ez a belgiumi kis­városban játszódik, karácsony előtt nem sokkal. (A város örömmel beleegyezett, hogy a forgatás érdekében március végéig fenn­maradjanak a karácsonyi dekorációk, és igen­csak jól járt a dologgal...) Hagyomány, ízlés, szépség, arányérzék – mindössze ezek kellenek egy tökéletes karácsonyi vásárhoz. Budapest köztéri ünneplése általában is alig különböztethető meg más világvárosok hasonló akcióitól. Egyre növekvő hosszúságú fényfüzérek, egyre több utcai fenyő. Ugyanolyan elviselhetetlen, kommersz, túlhabzó, fárasztó és embertelen, mint akár­melyik globalizált pontján a nagyvilágnak. Az elmúlt húsz évben mindössze annyi történt, hogy lassanként háttérbe szorultak a gagyi elemek, legalábbis a belvárosban. A Vörösmarty téri vásár történetében akkor jött el a fordulat, amikor a főváros tu­risztikai irodája (BTH) saját kezébe vette e „központi esemény” rendezését. Egységes arculatot teremtettek, közelebb hozták a programot a hagyományos szabadtéri (falusi) mulatozáshoz, és a minőséget is határozottabban igyekeztek kontrollálni. Az árusító kalyibák teteje sem lapos már, és az árusok összetétele jól tükrözi azt a sajátos retró­innovációt, amely arra irányul, hogy Budapest valahogy meg tudja magát különböz­tetni versenytársaitól: Bécstől, Pozsonytól, Krakkótól. A legutóbbi évek fejleménye, hogy a Parlament előtti és a Vörösmarty téri fa mellé a Fashion Street is állít egy óriást. Mint minden egyebet, ezt is előre végiggondolták, egy csatornafedélhez hasonlatos sárgaréz tető fedi azt a nyílást, ahová be lehet beleállí­tani. Kicsit olyan érzése van az embernek, mint az egykori Nemzeti Kaszinó és Orszá­gos Kaszinó vetélkedésével kapcsolatban. Hogy miként lehetne a budapesti köztéri karácsonyt emlékezetesebbé tenni? Mert lehetne. Talán a jelenlegi pavilonok közé – közpénzen – oda kellene keverni néhány hi­degvérűen kiagyalt „közszolgálati” árudat, ahol koncertjegyeket, könyveket lehetne vá­sárolni, szigorúan értékalapon. Ahol a Budapesti Történeti Múzeum, a Zeneakadémia, akár a Budapest folyóirat kínálhatná magát karácsonyi ajándék céljából. Egyszóval a nonprofit világot kellene segítségül hívni, oly módon, ahogy az idei Art Fair ajándékba adott néhány standot egy-egy, a szervezők által nagyra becsült ügynek. Ha az ember arra gondol, hogyan lehetne igazán élménnyé tenni a karácsonyi város­központot, akkor felmerül még – ne tessék nevetni – hogy a kortárs művészeteket kell segítségül hívni. Feledhetetlen élménye volt a szerencséseknek, akik láthatták, a brüsz­szeli Grande Place tavalyi képe, ahol egyetlen árus sem kereskedett, ellenben több tucat elemből álló hatalmas ünnepi installáció állította meg az embert. Sejtelmes fényeket és éteri hangokat bocsátva ki, attól függő kompozíciót, hogy volt-e a közelben mozgó, s ha volt, milyen messze és melyik irányban. Az arra járók még jóval éjfél után is elbűvölten próbálgatták a különböző útvonalakat. Vagy ott van példának a zürichi pályaudvar. Ahol a síntelenített indulási csarnok­ban csakis bevándorolt élelmiszerárusok árulták a földkerekség minden finomságát. Ez­zel is jelezve, hogy a bevándorló nem (csak) ellenség, hanem a változatosság elhozója is. De ha mi is emberibb köztéri karácsonyt szeretnénk, akkor sem a Vörösmarty teret kellene alapvetően felforgatni, (hiszen azt nagyon sok pesti polgár szereti, úgy ahogy van) hanem talán meg kellene többszörözni. Lehetne két újabb (másfajta) karácsonyi vásárt rendezni. Egy alternatívát, talán a WAMP (vasárnapi művészpiac) bázisán, amelyre kézenfekvő helyszínként merül fel a Gödör. És lehetne egy harmadik, egy jóté­konysági, ahol sikeres, már megkapaszkodott bevándorlók árulhatnának ételeket, s kiír­nák: „vegyen még egy adagot”. És mindjárt ki is lehetne húzni egy nevet, egy konkrét személyt, a környéken várakozók közül. (Konkrét személynek mindig könnyebben ado­mányoz az ember.) Ennek a vásárnak a kézenfekvő helyszíne a Bazilika előtti tér volna. De lehet, hogy 2013-ban már mindez a három vásár egyesíthető lesz majd az új Vá­rosháza szépséges nyílt tereiben – ahol már műjégpálya is magához csalja a pestit. Mert mindig az kell járjon a fejünkben: már miért is ne lehetne (egyre) élhetőbb BUDAPEST

Next