Budapest, 2010. (33. évfolyam)
2. szám február - A címlapon: Sebestyén László: Színházsors Budapesten
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXIII. évfolyam, 2. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam, 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó) Török András (Simplicissimus Budapestje), Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Színházsors Budapesten (9. oldal) A hátsó borítón: A diadal fia (26. oldal) 2010 február BUDAPEST BUDAPEST olyan város, ahol térképeket, lexikont, utcanév-jegyzékeket kell használnia annak, aki valamely korábbi kor emberéről, eseményéről ír, akkor is, ha csak az egyesítés óta eltelt tizenhárom évtizednyi kor történései között kutat, vagy pusztán szeretne megtudni valamit. Az utcanevek ugyanis szinte állandó változásban voltak és vannak. Míg Párizsba ma is Szent Mihály útján szökik be az ősz, mint amikor Adyval találkozott, és a Halászó Macska is a középkor óta áll a posztján, addig nálunk még a sikátorokat is folytonosan átkeresztelik. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa – miután e téren is feladatul kapta a rendteremtést – annak idején megszüntette az ismétlődéseket, megmagyarította a német feliratokat, és a szervezet működésének első évtizedeiben kialakult egy kezelhető, normális állapot Budapesten. Azután jöttek a politikai divatok, sorban nevezték el az utcákat hazai jelesekről vagy a velünk éppen baráti, netán testvéri viszonyban lévő országok vezetőiről, elhalálozásuk után azonnal, sőt gyakran már életükben. Így volt ez – széliránytól függetlenül – Horthytól Lumumbáig minden korban, s így van azóta is. Még a rendszerváltás előtti hónapokban ismét fölmerült – s ezek után nincs is miért csodálkozni rajta –, a rendteremtés igénye, s miután az új Önkormányzati Törvény a fővárosnak adta a több kerületet érintő, illetve a személyekről elnevezett közterületek elvagy átnevezésének jogát, megszületett az ésszerű jogi szabályozás lehetősége. Erre azért is szükség volt, mert a városrészek minden korábbinál több önállóságot kaptak, s így – ha ez a törvényi szabályozás nincs – azóta is akár minden kerületben viselhetné közterület ugyanazt a személynevet, vagy épp ellenkezőleg, emitt olyan történelmi alakok díszeleghetnének az utcatáblákon, akik amott, egy szomszédos kerületben – az ottani széljárásnak megfelelően – szóba sem kerülhetnének. Mindez pedig maga után vonhatná azt is, hogy az aktuális többség kénye-kedve szerint négyévenként új meg új neveket kapjon a fél város. A rendszerváltáskor elfogadott, majd két évvel később jóváhagyott fővárosi önkormányzati rendelet ésszerűen szabályozta a fővárosi utcatáblák tartalmi és formai követelményeit, és azt is, mi legyen a rend egy-egy új közterület nevének meghatározásakor, illetve meglévő megváltoztatása esetén. Az 1989-91 táján lezajlott tömeges átkeresztelések után rövid időre beállt nyugalom nem tartott sokáig. A rendelet ugyan szabályozza, hogy tíz éven belül nem lehet a régit másra cserélni, s hogy a halálát követő 25 éven belül senkiről nem lehet közterületet elnevezni. Olyan sem adható, amilyen már van, kivéve, ha korábbi állapot visszaállításáról van szó. De jöttek az újabb és újabb ötletek. Mivel Magyarországon, de leginkább Budapesten bevett gyakorlat, hogy szobrokat állítanak, majd lebontanak, összetörnek vagy áthelyeznek, az is természetes, hogy az utcaátkereszteléseket – sajnos – csak átmenetileg lehetett lassítani. A főváros előbb azzal szegte meg saját jogszabályát, hogy kivételeket épített a 25 éves „zárlat” szabályába, majd azzal, hogy az egész rendeletet hosszabb időre föl is függesztheti, ha éppen így határoz. Nyilvánvalóan nincs értelme annak, hogy a Bem, Várkert, Gellért, Újpesti, Belgrád és a többi rakpart alatti, alig három éve hivatalosan és egységesen Budai alsó rakpartnak, illetve Pesti alsó rakpartnak elkeresztelt útvonalakat – szakaszokra osztva – személyekről nevezzék el, legyenek akármilyen érdemes emberek. Ez most mégis megtörténhetett (és már olvasni újságközleményeket arról, ez vagy az a szintén érdemes személy miért maradt ki ebből a sorból...). De ha már jeleseink emlékét csakis utcatáblákon vagyunk képesek megörökíteni, kérdés, vajon az 1944-45-ös vészkorszakban életeket mentő, igaz ember módjára viselkedő férfiak és nők előtti tiszteletadásra tényleg az alsó rakpartok jelentik-e a legjobb helyszínt? A Fővárosi Közgyűlés bármelyik képviselője szólhatna: nem helyes átkeresztelni olyan útvonalat, amely a minap kapott nevet, s olyan emberről, akinek a nevét már egyébként is őrzi utca, sem helyénvaló újabbat, ráadásul egy rakpart-szakaszt elnevezni. Vajon értelmes dolog-e ledönteni a 25 éves korlátot? S ha egyszer fel lehetett oldani „időszakosan” a város saját rendeletét, félő, hogy ez bármikor újra megtörténhet. Lesz megint sugárútja, körútja, tere frissen elhunyt vagy éppen regnáló politikusnak, akár mindegyik kerületben? A táblagyártók előtt felcsillanhat az újabb és újabb nagy üzletek reménye... Vajon mikor válhat legalább a közterületek elnevezését illetően folyamatossá a város történelme, mikor lesz végre hagyományőrző legalább ebben a tényleg egyszerűen kezelhető kérdésben BUDAPEST?