Budapest, 2014. (37. évfolyam)
1. szám január
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXVII. évfolyam, 1. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam, 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121, telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Tíz év után a Vigadóban (24. oldal) A hátsó borítón: Vadász Endre Budapestje (21. oldal) 2014 január BUDAPEST BUDAPEST köztisztasági vállalatának vezetői nem is olyan rég még atyaian veregették a vállunkat közérdekű hirdetéseikben, hogy milyen rendes kis állampolgárok vagyunk mi, kedvvel és értőn használjuk a hulladékszigeteket. Odahordjuk a papírt, a fémet és az üveget, utóbbiból különválogatjuk a fehéret és a színeset, repes a fekefés szív, ha közös munkánk eredményében gyönyörködik. Ehhez képest persze váratlan fordulatnak volt mondható, hogy a belvárosból hónapokkal ezelőtt mindenféle figyelmeztetés nélkül, ámde irdatlan ütemben kezdtek eltünedezni a szelektív szemétgyűjtő konténerek. Az ember ballagott a szokott kosarával, hogy a hulladékot elvigye a kétsaroknyira lévő „szigetre”, majd az üres kosárral elmenjen bevásárolni (az élet örök körforgása), aztán egyszer csak azt látta, hogy a bevált ficakban nincsen semmi. A kukasor volt-nincs, a közeli parkoló őre is csak a vállát vonogatja, hogy biztos, mert rapliztak a lakók, a hajléktalanok sokat zajongtak ugyanis, amíg kihorgászták a még visszaváltható üvegeket és italosdobozokat a szűk szájú konténerből. Ami persze hihető magyarázat egy olyan városban, ahol nincstelennek lenni eleve büntetendő cselekmény, és senkinek sem jut eszébe, hogy a „szemetet” inkább hozzáférhetővé kéne tenni azok számára, akik pénzre tudják és akarják váltani, ahelyett, hogy újabb és újabb furmányos szabályokkal sújtanák a guberálókat. Csakhogy, legalábbis a hivatalos indoklás szerint, ezúttal nem a hajléktalanok üldözése volt a valódi ok. Hanem a szelektív szemétgyűjtés reformja: mint az interneten nagy nehezen föllelhető tájékoztatóban olvasható, a 2013 májusában kezdődött és a várakozások szerint 2014 végére befejeződő átalakítás során a lakóházakban helyezik majd el az újdonat és EU-konform, kék és sárga kukákat, amelyek a papír, a műanyag és a fém összegyűjtésére szolgálnak. A tájékoztatóban föllelhető kedvenc mondatunk így hangzik: „A látszólag felszámolásra kerülő szigetek azonban ne tévesszenek meg senkit, az üveggyűjtés továbbra is közterületen történik majd, a konténereket fokozatosan a közlekedési csomópontok, továbbá a kereskedelmi központok közelébe helyezik át.” A polgár tehát, aki legalább fél éve azt tapasztalja, hogy az a szemét, amellyel korábban elbandukolt a hulladékgyűjtő szigetre, most a társasház / családi ház kukájában landol, amivel egyrészt nő a ház költsége (gyakoribb szállítás, több kuka), másrészt a háztartási szeméttel együtt a környezetet szennyezi az is, ami újrahasznosítható lenne, csak nyugodjék meg. Hiszen talán még ebben az évben megkapja az ő háza is a szép, színes, új tartályokat, csigavér, majd kisebbedik újfent a mostanra jetinyi méretűre nőtt ökológiai lábnyom. Meg egyébként is, ha ebben a röpke átmeneti másfél évben annyira fáj neki, hogy a krumplihéj közé dobálja a borosüveget, hát üljön be az autóba, és füstölögjön ki egy külső kerületbe. Mert ott – minő csoda – nem előzte meg a szelektív szigetek felszámolása a házak kék és sárga kukákkal való felszerelését. (Zárójelben kérdezzük csak meg: nem lehet, hogy a feltűnő sietségnek mégis volt valami köze a hajléktalanok elleni kíméletlen fellépéshez?) Azt természetesen nem tudjuk, hogy valójában mi értelme van a hulladékszigeteket házi kukákra cserélni. Persze, persze, elvben lehet, hogy aki száz métert is lusta volt kutyagolni szeméttel a kezében, az a saját kapualjában derekasan szelektálni fog. De az egészen biztos, hogy ez a rendszer, tartályostul, szállítójárművestül, üzemanyagostul és emberestül többe fog kerülni, mint az utcasarki óriáskukák fenntartása. A szelektív hulladékgyűjtés megreformálása tehát – az adófizetőknek legalábbis – mindenképpen többletköltséget fog hozni. De még ezt is bizonyosan meg lehet indokolni, ki lehet róla mutatni, hogy logikus és végső soron gazdaságos lépés. Az ember inkább csak a vállát rándítaná, ha legalább kevesebb kellemetlenséggel járna ez az átalakítás. Na de hogy másfél év? Hogy a belső kerületekben hónapról hónapra, félévről félévre húzkodja az egyébként szelektálható szeméttel telitömött kukát a házmester, mert a régi rendszer már nem (szót se a hajléktalanokról), az új pedig még nem működik? Ha már mindennek változnia kell, nem lehetne legalább kevésbé fejetlenül? Lehetne esetleg még ezer mást kicsit megfontoltabban? Mondjuk, ha egyébként sem járható az Erzsébet híd, mert fel van túrva a Belváros, akkor ne bénítsuk meg ezzel egy időben az Árpád és a Rákóczi hidat is? Esetleg csak akkor állítsuk le a fővárosba ingázók egyik legfontosabb közlekedési eszközét, az esztergomi vasutat, amikor már ki vannak sajátítva az építkezéshez szükséges telkek – hiszen araszoló buszozásból egy év is elég, de kettő-három már elviselhetetlen? Nem próbálnának meg az urak egy kicsit gondolkodni? Nem üzletben, politikai alkuban, választási ciklusban, átvágható nemzetiszín szalagban, hanem emberekben, akiknek történetesen az otthona BUDAPEST?