VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1942
21 Dr. Kerékgyártó Imre a Foederatio Emericana Trans Danubia corporatiójának dominusa, a 914. cserkészcsapat rajparancsnoka stb. Irodalmi munkássága, tanulmányai, illetve cikkei jelentek meg a Magyar Kultúrában, Életben, a Magyar Fővárosban, a Dunántúli Szemlében, Katolikus Szemlében, Nemzeti Újságban, Ifjúság és Életben stb. önállóan megjelent munkái: Arany J. költői iskolája (Az Arany hagyományok élete), Az új Európa ifjúsága (A Magyar Élet Pártja kiadásában). Számos előadást tartott Budapesten, Kispesten, és Szentendrén irodalmi és nevelésügyi kérdésekről. Az EMSzO Széchenyi munkásakadémián a magyar irodalom előadója. Román Andor: A Magyar-Német Társaság tagja, folyóiratának munkatársa. Cikkeket írt fővárosi és miskolci napilapokba, a fasizmusról szóló könyvet fordított magyarra, stb. — Tart. százados. Hadi kitüntetései: III. o. katonai érdemkereszt, bronz vitézségi érdemérem, ezüst vitézségi érdemérem a kardokkal, II. osztályú ezüst vitézségi érem, Károly csapatkereszt. Murarik Antal a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alapító tagja. Novobátzky Károly a Matematikai és Fizikai Társulat tagja. Előadott a tanárok Nemzeti Szövetségében. Értekezést közölt a Zeitschrift für Physik c. folyóiratban. Peczina Endre latin tanulmányi felügyelő. Előadást tartott a budapesti tankerület latin-szakos tanárainak »Plinius VIII. 21. levelének interpretatiója« címen. Kormányképviselő volt a budapesti bencésrendi Szent Benedek kat. gimnázium érettségi vizsgálatain. Elnökölt a pesti izr. hitközség leánygimnáziumának június havi magánvizsgálatain. A Budapesti Tanári Kör választmányának tagja. Az Országos Népfőiskolai Széchenyi Szövetség választmányának tagja. Somogyi Antal a Magyar Cserkészmozgalom Budapesti Kerületének szakvezetője. Kicsiny görbületes folyadékfelszinek alakjának vizsgálata c. értekezése sajtó alatt. Dr. Schwarcz Mór a Pesti Izr. Nőegylet Leányárvaházának lelkésze, az ORE választmányi tagja. Cikkei, szépirodalmi munkássága a felekezeti sajtóban. Ez évrxm megjelent »Eszter könyve” című műve. Szabady Ervin tartalékos zászlós. A Felvidéki, Erdélyi és Délvidéki emlékérem tulajdonosa. Levente főoktató. Dr. Szauder József a báró Eötvös József Collegium seniora. Bírálatai jelentek meg a Pester Lloydban, műfordításai a Német irodalom kincsesháza című angiológiában. Balogh József dr. és Tóth László dr. Magyar leveleskönyve első részének anyagát gyűjtőtte. A M. Kir. Külügyminisztérium olasz nyelvű kiadványainak fordítója. Volt egyetemi tanársegéd. Túrmezei László. A Magyarországi Turán Szövetség vezére és örökalapító tagja, a Nemzetvédelmi Akadémia h. igazgatója, az Országos Rákóczi Szövetség társelnöke, a Magyar-Bolgár Társaság igazgatósági tagja, a Turáni Társaság törzstagja, a Magyar-Indiai Társaság s a Magyar Kultúrliga választmányának tagja, a Széchenyi István, a Hollós Mátyás, a Buda Bajtársi Egyesületek tb. dominusa, a Népfőiskolai Szövetség tiszteleti, a Magyar Népművelők Társaságának választott r. tagja. Számos előadást tartott. Szerkeszti a Turán Füzetek I. sorozatát.