A budapesti I. István Gimnázium évkönyve, 1983-1984 (82. tanév)
Bódis Lajos: Petőfi Sándor A puszta, télen című költemény elemzése
Előfordul olyan hasonlat, amely a természeti képet egy másikkal helyettesíti,.Mint befagyott tenger, olyan a sík határ. Alant röpül a nap, mint a fáradt madár . . A puszta, télen című költemény magyaros verselésű, rímes vers, rímes páros rímek, van közöttük tiszta rím, asszonánc, ragrím. Érdekes formai megoldás, hogy a hat-hat sorból álló versszakok középső verssorai rövidebbek, ezzel a költő fokozza a feszültséget, élénkebbé teszi a vers hangulatát. A vers egy lehetséges szerkezeti tagolás szerint három egységre bontható: Az első rész a nyár és a tél összehasonlítása. A tél ínséges időszak, nem látni a pusztán a nyári táj változatos állatvilágát, nem hallani a jellegzetes hangokat, a kolompot, a pásztorsípot, a madarak énekét, a tücskök ciripelését. Érdekes, hogy a nyári hangulat visszaidézésekor sem használ derűs szavakat a költő, a „méla” kolompszó és a „kesergő” síp jól illik a kietlen táj hangulatához, a borús táj meghatározza a visszaemlékezés hangulatát is. A második szerkezeti egység arról szól, hogy mi fogadja a költőt a téli pusztán. Ezt a részt szintén egy természeti kép vezeti be. Az összetett költői kép alapján egy hasonlat, amelyből egy felejthetetlen, kifejtett metafora bontakozik ki: mivel a sápadt téli nap „. . . rövidlátó Már öregkorától. . .”, ezért ,,. . . le kell hajolnia, hogy valamit lásson. . .”, de a félhomály és a kietlen téli tájra jellemző egyhangúság miatt „így sem igen sokat lát a pusztaságon". Az állatok a téli szállásukon tartózkodnak, a gazdák kénytelenek pihenni, mert nem dolgozhatnak a mezőn, és a kihalt tájon az emberek házai is üreseknek, lakatlanoknak tűnnek. Az utakat járhatatlanná tették az időjárás viszontagságai, senkinek nincs kedve kocsmába menni. A legérdekesebb, legemlékezetesebb a harmadik szerkezeti egység. A bevezető természeti kép azt bizonyítja, hogy a téli táj, amely nyugodtnak, bágyadtnak tűnt, nem mozdulatlan, hanem tele van feszültséggel. A nyugtalanságot, a természeti elemek harcát a helyhatározószók teszik szemléletessé (fönn, alant, alatta, szemközt). Az igék nagyon mozgalmasak, eltérnek a vers előző két részében levőktől, de nem hiányzik belőlük a megszemélyesítésből fakadó humor sem (uralkodnak, kavarog, nyargal, szikrázik, birkózni jő). A szél, a vihar a költészetben a társadalmi változások, a forradalmak általánossá vált jelképe is. A természetben benne van a változás feszültsége, a nyugalom csupán átmeneti (hasonlóan a késői örökösök, a Nyugat költőinek néhány verséhez, amelyben a fülledt nyári tájkép feszültsége ígéri a forradalmat). Az alkonyatkor csillapodó szélben, a „halvány ködök” oltalma alatt pedig feltűnik az üldözöttek jelképessé vált képviselője, a sorsa ellen lázadó szegénylegény, a betyár, akit két állat — szintén jelképek — kísér. A farkas a leselkedő veszedelmet jelenti a betyár számára, de ember és állat sorstársak is lehetnek, gondoljunk csak Petőfi két testvér versére, A kutyák dala és A farkasok dala című költeményekre! A holló szintén hiába keres élelmet, menedéket, olyan üldözöttnek számít az állatok között, mint a betyár a társadalomban. A harmadik szerkezeti egység, és egyben a vers befejező természeti képe a nappal kapcsolatos hasonlatból 52