IV. kerületi községi felsőbb iskola, gimnázium és felsőkereskedelmi leányiskola, Budapest, 1920

I. Iskolánk múltja

Iskolánk múltja. Iskolánk anyaintézete az 1884/85-ben alapított hajdani Lipót­utcai, ma a Papnövelde­ utcában székelő polgári leányiskola volt. Ennek kereteiből bontakozott ki az 1895/96. tanévben a felsőbb leányiskola. Ekkor történt ugyanis, hogy a Székesfőváros Tanácsa a leányközépiskola nélkül szűkölködő belvárosi polgárság szorgalmazására a polgári leányiskola párhuzamos osztályait meg­szünteti s helyettük megnyitja a felsőbb leányiskolát, még pedig annak mind a hat osztályát egyszerre 182 tanulóval. Az intézet első igazgatója a megalapításban is fáradhatatlanul működő Hahóthy Sándor lett. Az ő nevéhez fűződik iskolánk Sturm-und Drang-korszaka. Az 1911. évben történt nyugalomba vonulásáig párját ritkító buzgalommal és agilitással munkálkodott az intézet fejlesztésén és magas színvonalra való emelésén. Helyénvalónak találjuk e tényeket leszögezni, mert tudomásunk szerint időrendben az ország első leánygimnáziumának megteremtése is az ő nevéhez fűződik. Ugyanis már a következő 1896/97. iskolai évben a felső­leányiskolával kapcsolatban megnyílik a VII—VIII. osztályokból álló leánygimnáziumi tanfolyam. Az 1900/1901. tanévtől kezdve a tanfolyam már az V. osztállyal kezdődik. Az izmosodó tanfolyam az 1903/1904. tanévre nyilvánossági jogot kap, egyelőre érettségiztetési jogot azonban még nem. A teljes nyilvánossági jogot Wlassics Gyula minisztersége alatt a V. K. M. 16.779/1906—IV. 27. számú rendelete hozza meg. Ebben a tanévben tehát ugyanazon épületben egymás mellett két teljes intézet működik: a VI. osztályú felsőbb leányiskola és 4 osztályú leánygimnázium. Az 1908/1909—1910/1911. iskolai években e két iskolán kívül még kereskedelmi szaktanfolyam is működik intézetünk falai között. A helyszűke azonban e szép reményekre jogosító iskolafaj állandósulásának útját szegte, de más helyen tovább virágzik.

Next