IX. ker. Szent István felső kereskedelmi fiúiskola, Budapest, 1920

KfcV -1910 Adatok az 1920—21. iskolaév történetéhez. Talán sohasem volt oly nehéz feladat előtt a nevelőtanár, mint az utóbbi években s különösen a jelen tanévben. Már négy vagy öt éve érezhető, hogy az iskolák általános szellemi nívója leszállt a békebeli színvonalról. Ez a dekadencia a háború második, de főként a harmadik évétől erősen éreztette hatását. A kritikus évek elrepültek az iskolák felett s a jelen tanév volt hivatva arra a feladatra, hogy ellensúlyozza a negatívumokat, munkakedvet varázsoljon a tanuló ifjúságba és megértesse vele, hogy nemzetünk ősi épületének regene­rálására csak egyetlen biztos bázis van: a mindent legyőző és teremtő munka. „Akié az ifjúság, azé a jövő.“ Minden szenvedéseink s megaláztatásaink közepett is kell, hogy a magyar szivekben ott égjen a mindent éltető jövő reményeinknek szent tüze s ez a mi jövő reményünk a tiszta, romlatlan, hazáját szerető s érte áldozni tudó magyar ifjúság. Az ő tudásuk, világfelfogásuk, jellemük és bátorságuk állíthatja csak vissza az őseink szent vérével meg­szentelt, szép, nagy és ezeréves Magyarországot s az ő vállaikon fog nyu­godni nemzetünk épülete. De ez csak úgy fog testet ölteni, ha a magyar kultúrának géniusza fennen lobogtatja szárnyait, ha ez a nemzeti éltető ősi erő magasan kiválik a szomszéd népek kultúrája felett és minél távolabb sugárzik Európa felé. Ez az egyetlen kincsünk, vagyonunk, melyet a boszúálló nyugati hatalmak nem vehet­nek el és nem ítélhetik oda kontraéhes keleti társaiknak. Ezek a szempontok vezérelték intézetünk egész tanári testületét, midőn a tanév elején titáni munkájához hozzáfogott s egész bátran állíthatjuk, hogy magasztos feladatát a körülményekhez képest fényesen oldotta meg. Mindjárt a tanév elején a szeptember 4-iki „Veni Sancte“ utáni megnyitó ünnepélyen dr. Körömy Árpád, az intézet igazgatója komolyan figyelmeztette az ifjúságot a kötelességteljesítéssel járó hazafias missziójára s ezt a tanév folyamán a tanári kar meg is követelte az ifjúságtól. Téli szénszünetünk nem volt, de lehetetlen megemlítés nélkül hagyni azt az emberfeletti áldozatot, amit úgy a tanári kar, mint a tanuló ifjúság a nemzeti kultúrának hozott, midőn sokszor utolsó télikabátjukat és egészsé­güket veszélyeztetve, a Cséry-koksszal alig 10 C°-ra fűthető tantermekben a belső ihlettől melegítve teljesítette kötelességét. Az áldozatnak meg is volt az eredménye: a normális viszonyokra előírt, illetve alkalmazott tananyagot mindenki befejezte. Nem tennénk az igazságnak eleget, ha ennek dacára az elért eredménnyel meg volnánk elégedve. Tanuló ifjúságunknak egy része a szegényebb néposztályból kerül ki, akik velünk együtt erősen érezték a meg­nyomorított országunkban támadt súlyos megélhetési viszonyokat és a kenyér­gondok, egyéb az iskolán kívül vállalt kötelezettségek, a táplálkozás hiánya stb. mind akadályai voltak előmenetelének.

Next