II. kerületi községi polgári fiúiskola, Budapest, 1897

Libor tanár úr, a ki öt évig tanított ez intézetnél, hivatalból a III ker. ó-budai polgári fiúiskolához helyeztetett át. Helyébe Mátis Lajos okl. középiskolai tanár lépett. Az itt említett áthelyezések 40.109. sz./1897—VII. tanácsi hatá­­rozattal rendeltettek el. A 42.819. sz./1897—VII. tanácsi határozattal az összes fővárosi iskolák tudomására hozatott, hogy a görög keleti román növendékek hittani oktatására Bogojevics György úr neveztetett ki. Az épület rendbehozására a tekintetes Tanács ép úgy, mint a II. ker. Elüljáróság nagy összegeket fordított az ezen iskolai évet megelőzött nagy szünidőben is. Az intézet növendékeit f. évi május hó 16-án dr. Kocsis Alajos és dr. Laky Árpád kór­­orvos urak újraoltották. Dr. Szalay Béla tiszti­orvos úr többször megvizsgálta intézetünk növendékeit egészségi szempontból. Úgy a tekintetes Tanács, mint a II. ker. Elüljáróság és az említett orvos urak fogadják ez úton is legszebb köszönetemet az ifjúság javáért tett eme kitűnő­ ténykedésükért. A székes főváros tekintetes Tanácsának engedélye alapján Tausz Ferencz oki. középiskolai tanár tanította a franczia nyelvet, mint rendkívüli tantárgyat. A »Budapesti Magyar Dalkör« 13.157/1898—VII. sz. tanácsi határozattal engedélyt nyert arra, hogy az intézet tornatermét hetenként kétszer ének­­próbákra használhassa. A szokásos szünnapokon kívül a tanítás szünetelt 1898. évi szeptember 20-án, II. Vilmos német császár O Felsége ünnepélyes fogadtatásakor, mely napon az ifjúság az egész tanári testület vezetése alatt az Albrecht-úton várta az ünnepélyes bevonulást. Továbbá szünnapul adatott 1898. évi február hó 28־ dika, mely napon koronás királyunk Ő Felségének ama közörömet okozott fejedelmi elhatározása alkalmából, hogy nemzeti történelmünk tíz kimagasló alakjának a székes fővárosban szobrot emeltet, iskolai ünnepély tartatott. Ez alkalommal helyeztetett el díszes keretben a tanintézet összes termeiben a hon­­alapítás ezredéves emlékének törvénybe iktatásáról szóló VII. törvényczikk a székesfőváros Tanácsának adományából. Ezen ünnepséget megelőzőleg B. Polgár Gyula úr, a kiváló jellemalakító színművész, valódi művészi ábrázolásban mutatta be a tíz szobor alakjait. Iskolai ünnepélyek voltak még 1898. évi márczius hó 15-én, április hó 17-én, június hó 8-án és végül június hó 20-án az intézet udvarán 150 egyen­­ruhás növendékkel dísz- és verseny­tornázást rendezett a tanári testület. Úgy a tornaverseny, mint a többi iskolai ünnepélyek nagyszámú, előkelő és fényes közönség előtt folytak le. Különösen a dísz- és versenytornázás tartatott meg nagyszámú érdeklődő közönség előtt fényes eredménynyel. E tornaverseny szép sikere Derlik Sándor és Szaffka Manó tornatanárok érdeme. A verseny­­ben győztes növendékek megkoszorúztattak, és pedig: a) Versenyfutásért: I. díjjal Körmendy Kálmán I. A. oszt. tanuló. » II. » Huber Ágoston I. A. » » » I. » Vanyatka János II. B. » » » II. » Szabó Kálmán II. A. » » b) Távolugrásért (4 m.): I. » Kurdi Mihály III. B. » » » (390־ m.): II. » Borbély István III. A. » »

Next