Wesselényi Miklós polgári fiúiskola, Budapest, 1939
Vitéz nagybányai Ilorthy Miklós. Március 1-én ünnepelte az egész magyar nemzet a Kormányzó Úr Öfőméltósága 20 éves országosának ünnepét. Ünnepeltük Novara hősét, ki 1917. május 15-én visszavonulásra kényszerítette a hatalmas erővel felvonult ellenséges tengeri haderőt Otrantónál. Hálás szívvel ünnepeltük a szegedi kormány hadügyminiszterét, ki 1919-ben ezzel a néhány szóval indult honmentő útjára: „Most nem szabad a ló növését hallgatnom Kenderesen.“ Meleg szeretettel fordultunk a királyi palota felé, hogy ismét köszönetet mondjunk a szabadítónak, ki a porba döntött, megalázott országot megszabadította belső és külső ellenségeitől, s a nemzeti lobogót újra tiszteltté és becsültté tette ebben az országban. Ünnepi lélekkel emeltük tekintetünket arra a férfiúra, ki a romokból oly otthont teremtett népének, mely néhány év után az egész világ elismerését vívta ki. Ünnepeltük a csonka haza gyarapítóját, ki a reménytelenség hosszú esztendői alatt is hittel és bizalommal tekintett a magyar jövőbe, aki tudta, hogy a bölcs nyugalom, a szívós kitartás, nemzeti erőinket arra a színvonalra emeli, ahonnan csak előre vezet az út: Kassára, Munkácsra, Ungvárra, fel egész a régi bérces Kárpátokig. Ünnepeltük erejét, jóságát, szigorúságát, szeretetét, melyet annyiszor, mint a Nap sugarait, árasztott reánk Ünnepeltük atyai szívét, töretlen magyarságát, céltudatos munkakészségét. És ünneplő lélekkel száll ma is minden magyar diák imája az Egek Urához: Adj Kormányzó Urunknak erőt, egészséget, — add, hogy amiért küzdött, nemzete, országa teljes fénnyel sugározza be nemes homlokát. Add, hogy a régi, boldog, Nagy-Magyarország, mint eggyé forrt test, eggyé forrt lélek, hódoljon mielőbb nagysága előtt!