Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1875
A dór vándorlás. A történeti kutatás manap nem azon ponton veszi kezdetét, amelyen még ezelőtt ötven évvel. Ezt nem csak általában az egész emberiség történetére nézve mondhatjuk, hanem külön minden egyes nép történetére nézve is. Igen természetes tehát, hogy az ókor népei közül a görög nép ősállapotát is mi most már jobban ismerjük és biztosabban lebbenthetjük fel azon fátyolt, mely azon időket borítja, a midőn e népnek nem volt történetírása, nem volt még költészete, olyan költészetet értvén, mely előttünk is ismeretes. Tudva van, hogy az összehasonlító nyelvtudomány, amidőn az indoeurópai nyelvek egymás közötti viszonyát felderítette, egyszersmind olyan tájakra is vezette világát, melyek ismeretét az európai tudományos világ sohasem gondolta, hogy meg fogja valaha szerezhetni. Az összehasonlító nyelvészettel karöltve jár most már az összehasonlító mythológia, mely az első tudomány eredményét nemcsak hogy meg nem ingatta, sőt még erősítette is, úgy hogy e két új tudományág eredményeiben egymást támogatja és előmozdítja. De nemcsak nyelv és vallás, hanem egyáltalában az őskori műveltség állapota, annak fokonkénti fejlődése is, legalább főbb vonásaiban, biztos vívmánya és birtoka a tudományos világnak és e birtok a folyton haladó munkával folyton szaporodik. Azt ugyan senki sem állítja, hogy mindaz, ami az összehasonlító tudomány működése folytán napfényre jött, minden tekintetben biztos és elvitathatlan birtoka is a tudománynak; egy néhány évtized múlva talán sok tekintetben más eredményt fog felmutatni, de az egyáltalában nem von le semmit belső értékéből; minden emberi tudomány épen annálfogva, mert emberi, változó és egyszersmind haladó is. Az imént azt mondottuk, hogy a haladó tudomány annyira vitt minket, hogy jobban ismerjük a görög nép őstörténetét, mint ama nép maga. Többnyire a mythikus kort, a herosok korát tekintették a görögök történetek kezdetének, és ha ezen kort jellemző mythosok és herosok között igen sok elveszett, amelyek különben, ha fenmaradtak volna, igen lényeges pontjait derítenék fel a görög őstörténetnek, azért mi a még meglévő és különféle korba tartozó mythosok eredetéről és jelentőségéről biztos tudomással bírunk, amivel a görögök maguk nem igen bírtak. Meg van most már fejtve és magyarázva Zeus és Hermes, az Athena és Persephone létrejötte; értjük a róluk szóló mythosokat anélkül, hogy az Euhemerismus erőltetett és alaptalan magyarázataira szorulnánk, és valamint az istenek, úgy a herosok is, Herakles és Perseus, Theseus és Iason stb. előttünk nem úgy tűnnek fel, mint istenített emberek, mint jóltevői az emberiségnek, hanem megfordítva mint emberített istenek. Azt az egyet azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az összehasonlító nyelvészeten és mythologián kívül más eszközök is segítettek bennünket ezen álláspontra jutni, t. i. a keleti népek ókori története is. E népek története képesít arra, hogy megmagyarázhassuk azon mythosokat, melyeknek tartalma Kadmos, Herakles, a Minotauros és az Oidipus mondaköre. De nemcsak a vallásos fogalmak és a velük egybeszőtt mythosi alakok eredetét derítette fel az újabb tudomány, hanem a görög nép rokonsági viszonyát is más népekhez. Előttünk bizonyos és épen az összehasonlító nyelvészet működése folytán bizonyos, hogy a görög nép eredetére nézve rokon nemcsak Európa népeinek nagyobb részével, hanem Ázsia népei közül is azokkal, melyek az árja családhoz számíttatnak. Mennyire elütő ezen mostani tudományunk azon nézetektől, melyek a görög nép virágzása korában a között uralkodtak. Az egyiptomiakat kivéve, talán nem volt egy ókori népben sem annyira kifejlődve a különbség a között, ami