Az Isteni Szeretet Leányai Szt. Margit nevelőintézet, Budapest, 1935

egy szürke gém, vagy gólya; felettünk sirályok keringenek, előttünk szántja a vizet a vadruha. 20 percnyi út után a „Kerekzátony“-nak nevezett szigeten ki­szállunk. Az „Aranyponty" vendéglőben terített asztalok várnak s a hangos társaság csakhamar „csendes foglalkozásba“ merül , mert hisz „természete ez már a magyar embernek ..." De amint tűnik a tálak s hátizsákok tartalma, úgy ered ismét a szavak árja; kattognak a fény­képező „masinák", hangzik a kacaj, tréfa. Huhh, de rövid az idő! A barátságos kormányos­ bácsi máris jelez erősen, hogy ha nem sietünk, egyedül indul neki az útnak Ráckeve felé. No persze, hogy ezt nem hagyjuk! Hamar szedjük a sátorfát, indulunk! Ráckeve kikötőjét most építik, azért Peregnél kötünk ki s átsétálunk a ráckevei hídon. Meg­tekintjük itt a szépen festett róm.­kát, templomot s a régi, állítólag még az Árpádok korából fenmaradt gör. kel. templomot. Régi és újabb freskók. Az egyik oldalkápolnában csodatevő Mária-kép, aztán egy fára festett képe az Isten­ anyjának; úgy mondják, egy istentelen tatár kardjával rávágott, de az acél visszapattant s tulajdonosát ölte meg. Felfeszített Krisztus-képe függ a falon, ennek bal karját meg török­golyó járta át. Bizonyos megindultság hatja át lelkünket, mikor a temp­lom mögötti elhagyatott, régi temetőbe lépünk: egyszer így járnak majd a mi poraink felett is . . . De sietnünk kell! Négy órakor indul a hajó. Már rajta is vagyunk, már elhagytuk Gyula-diák nyaralóját, es a „Boszorkány tanyát" , fogy a társaság is. Dunaharasztin kiszáll két utasunk , Pestszenterzsébeten 12. Nemsokára elérünk a Nagy­vásártelephez, behajózunk a Kvassay-zsilipbe. Szinte el sem hisszük, hogy az ellen lassabban megy a hajó, már felénk világít a Szikla-kápolna hatalmas keresztje s amikor megszólal a harang Úrangyalára, mi ismét szilárd talajt érzünk a lábunk alatt. A Tassi zsilip. E. n. felvétele.

Next