Református Egyház Skót elemi és polgári leányiskola, Budapest, 1931

24 • Az ifjúság munkája Cserkészcsapat-jelen­tés. Csapatunk az „Árva Bethlen Kata csapat“ munkája ebben az évben is a szokott módon, de az eddigieknél valamivel tágabb keretek között folyt le. A csapat létszáma 53-ra emelkedett, ami annak tulajdonítható, hogy 15-en azok közül, akik iskolánkat már elhagyták, a cserkészmunkában hűségesen és szeretettel vesznek részt. Ehhez járul az is, hogy a csapat legidősebb cserkészleánya, Welker Debora, a vezetői vizsgát letette és mint segédvezető műkö­dik a csapatnál. Összejöveteleink a következők: Kisebbek heti összejövetele szerdán d. u. 3—5. Nagyobbak heti összejövetele kedden este —8. Csapatgyűlés havonként egyszer vasárnap d. u. 3—5. A jövő évi nemzetközi jamboreera való tekintettel a nagyobb leányok számára díjtalan német nyelvi tanfolyamot tartottunk. A nagyobb leányok vasárnaponként délelőtt bibliakörre gyűlnek össze. Az ősz folyamán a csapat újra felszerelte csecsemőkelengyét tartalmazó vándorkosarát s azt karácsonykor odaadta egy szegény anyának. A csapat több kirándulást tett a budai hegyekbe. Három cserkészleányunk elvégezte a Magyar Cserkészleány Szövetség első­segély tanfolyamát és így különpróbát szerzett az elsősegély nyúj­tásból. Nagy élmény volt a csapat tagjai számára az, hogy részt­­vettek a Szövetség főző és terítő versenyén, ahol ízléses húsvéti asztaldíszítésükért dicséretet is kaptak. A fogadalomtételi ünnepély június 11-én volt. Az ünnepély komoly részét vidám és szórakoztató programm követte. Az ünnepély jövedelmét a csapat tábori segélyekre fordítja. A csapat ezen a nyáron részt vesz a Cserkészleány Szövetség Nemzeti Nagytáborán, hogy ezzel is előkészüljön a jövő évi nemzet­közi táborra. Reméljük, hogy mindazok, akik ebben az évben elő­ször jönnek táborba, tapasztalni fogják azt, amit a régi táborozók már mind tudnak, hogy a tábor egészséges, munkával és pihenés­sel, komoly elmélyedéssel és vidám játékkal változatos élete testben és lélekben megerősít és felejthetetlen kedves emlékekkel gazdagít minden cserkészleányt. Vidor Zsófia, csapatvezető. Az iskola énekkara egyes missziói és az iskolai ünnepélyeken szerepelt. Jótékonyság: A „Napsugár“ jótékonysági ünnepély jövedelme 365­0 volt. Ez összegből 70 P jutott a Nőszövetségnek, 250 P-t a tervbevett alapítvány céljára, a többit az ünnepéllyel kapcsolatos kiadások fedezésére fordítottak. Egyes növendékek ez évben is segítettek szegénysorsú társaikon ruhával, iskola- és élelmiszerrel.

Next