József Főherczeg Fővédnöksége Alatt Álló Nemzeti Zenede, Budapest, 1926
10 4. 1937. ~1927.~ HIRDETMÉNY a NEMZETI ZENEDE növendékeihez. Hivatkozással arra, hogy a NEMZETI ZENEDE vezetését a NEMZETI ZENEDE EGYESÜLET újból átvette, értesítjük a növendékeket, hogy sem a tanulmányi renden, sem a bizonyítványokon, sem a tandíjfizetés módozatain, sem pedig az eddig élvezett növendék-kedvezményeken semminemű változás nem történt. Felszólítjuk a növendékeket, hogy kötelességeiknek a jövőben is pontosan tegyenek eleget. Budapest, 1927. február hó 21-én. A NEMZETI ZENEDE igazgatótanácsa. A tanári karból lemondás folytán megvált M. Hir Sári tanár, okleveles zongoraművésznő. A tanév folyamán szabadságon voltak. Március 1-től a tanév végéig szabadságon volt dr. Haraszti Emil igazgató, F. Binder Gizella és M. Waldmann Rózsa tanárnők. A folyó tanév tartamára a szavalástan és színpadi gyakorlat tanszék vezetésével Gárdos Kornélia színművésznő bízatott meg. Intézetünk művészi munkásságáról több nyilvános hangverseny, előadási gyakorlat és az operaosztályok nyilvános vizsgálati előadása a m. kir. Operaházban tesznek tanúságot. A folyó tanévben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Hangya szövetkezet, a Salgótarjáni Kőszénbánya r t., a Magyar Általános Hitelbank, a Magyar Országos Központi Takarékpénztár és a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület tette nagylelkű támogatásával lehetővé, hogy egy-egy szegénysorsú, de tehetséges növendék intézetünkben tanulmányait folytathassa, amiért ezúton is őszinte köszönetünket nyilvánítjuk.