Gara József (szerk.): Harminc év, 1877-1907. A „Budapest" jubileumi albuma (Budapest, 1907)
Clair Vilmos: A felvidéki tót kérdés
Ott, ahol a nemzetiségi izgatás termékeny talajra talált, nyíltan hirdeti, ott pedig, ahol van megdolgozandó anyag, de ellenőrző kötelességét éberen teljesíti a politikai hatalom, a szó és a betű hatalmával, sajtó útján mételyezi meg a közérzületet. Míg a közhatóságok, a magyar állam tényezői, a magyar állam hivatalos tekintélyével és hivatalos nyelvén csak szóval igyekeznek mentesíteni a gondjaikra bízott tót lakosságot az izgatóktól, addig a nemzetiségi eszme apostolai nemcsak szóval és ígéretekkel, de tettekkel propagálják a cseh-tót egység igazát. Nem biztatást, de kenyeret, foglalkozást nyújtanak a népnek, amely éhezik. Gyárakat emelnek, amelyekben a tótság százai biztosíthatják maguknak a mindennapi kenyeret, pénzintézeteket alapítanak, amelyek az eladósodott tótságot aránylag olcsó hitellel mentik meg az elpusztulástól, fogyasztási szövetkezeteket létesítenek, amelyek a megélhetés viszonyait könnyebbé teszik a népnek és a mi fő, piacot keresnek az országon túl annak az ipari foglalkozásnak, melyet az ország határain belül értékesíteni nem tudnak. Egész törekvésük, minden munkájuk oda irányul, hogy bebizonyítsák a Felvidék tót lakosságának, hogy anyagi előnyeit, boldogulását, megélhetését magyar hazájától nem, de a külföldtől várhatja. És amit a szegény tót nép házilag csak produkálni képes, azt ez az agitáció mind kiviszi külföldre, nagyobbrészt Csehországba, értékesíti és állandó keresetet biztosít a népnek. Ezzel a gyakorlati agitációval szemben csak egy fegyvere lehet a magyarságnak : a gyakorlati élet. Ellensúlyoznunk kell a külföldi emisszáriusok munkáját, azzal, hogy kiragadjuk a Felvidék népét és iparát kezeik közül s kezük becsületes munkájának itt az országban szerzünk piacot.